Hirdetés

Több ezer ZoneAlarm tűzfal omlott össze



|

Hirdetés

A probléma elsősorban ezért jelentős, mert ez a két szoftver világszerte számítógépek tízezrein található meg.

A Zone Labs szerint a probléma abból adódik, hogy a napi Program Advisor frissítés hibásan került ki az Internetre. A Program Advisor tartalmazza azon megbízható programok listáját, amelyek akár felhasználói engedélyezés nélkül is csatlakozhatnak a számítógépekhez. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy e problémás frissítés miképp kerülhetett át a szigorú minőségellenőrzési folyamatokon.




A Zona Labs közleményéből kiderül, hogy a frissítés elsősorban az ázsiai országokban okozott problémát, ugyanis a számítógépekre ott került fel először. A hiba hamar kiderült, ugyanis a cég ügyfelei azonnal jelezték azt. A Zone Labs rögtön elkezdte vizsgálni a problémát, és a cég biztonsági laborjában is sikerült reprodukálni a hibát. Ezt követően a Zone Labs öt órán belül elérhetővé tette a javított frissítését, amely a számítógépekre azok újraindítását követően fel is került. A hírek szerint a hibás frissítésből származó probléma körülbelül 50 ezer felhasználót érintett.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.