Hirdetés

Ubuntu 15.04: csendben teszi a dolgát



|

Nincsenek hatalmas újdonságok a kiadásban, de legalább abszolút stabil.

Hirdetés

Az előzetes terveknek megfelelően a múlt hét végén elérhetővé váltak a Canonical új operációs rendszerei; a mobilos, számítógépekre és szerverekre tervezett Ubuntuból egyaránt megérkezett a 15.04-es verziószámú kiadás. Természetesen az Ubuntura építkező hivatalos „spinoff” disztribúciók is megújultak, így többek közt a Kubuntut és Xubuntut használók is frissíthetik a rendszerüket.
 

Hirdetés


Csak működik, semmi extra

Az Ubuntu új kiadásairól elég régóta nem számoltunk be még rövid cikkekben sem. Ennek elsődleges oka az volt, hogy az elmúlt nagyjából két évben nem igazán történt semmi különösen érdekes az asztali PC-kre és laptopokra szánt operációs rendszer háza táján, a hathavonta kiadott új verziók csak reszelgetések és csomagfrissítések halmaza. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a Canonical az erőforrásainak jelentős részét az okostelefonokra szánt Ubuntu, továbbá a saját ablakkezelőjének és Unity 8 kezelőfelületének fejlesztésére összpontosítja. Szerencsére ennek már meglátszik az eredménye, az Európai Unió területén belülről már bárki vásárolhat magának Ubuntut futtató telefont.


Az Ubuntu 15.04 újdonságaitól – most már mondhatni szokás szerint – senkinek sem fog leesni az álla. A disztribúció immáron a 3.19-es Linux rendszermagra épül, továbbá a fontos csomagjai mind naprakészre frissültek. Firefox 37 böngésző, Thunderbird 31.6 levelező, LibreOffice 4.4 irodai csomag, GNOME Terminal 3.14, és így tovább. Az egyetlen feltűnő újítást a minimalista stílusban újratervezett felületű Totem 3.14.1 videolejátszó jelenti.
 


A kezelőfelület a Unity 7.3, amely az előző kiadáshoz képest elsősorban hibajavításokat és apróbb reszeléseket tartalmaz, plusz a programok menüsora a kijelző tetején lévő sor helyett már az ablakok címsorában is megjeleníthető. Ezt a viselkedést a Rendszerbeállítások → Megjelenés → Viselkedés menüben lehet bekapcsolni. Az alapértelmezett háttérkép is új, de ezt „újdonságként” csak azért emeljük ki, hogy teljesen nyilvánvaló legyen az Ubuntu 15.04 felettébb evolúciós jellege.


Legalább stabil

A kevés újítás és sok hibajavítás előnye, hogy az operációs rendszer rendkívül stabilan és megbízhatóan teszi a dolgát. A mindig újdonságokra éhező geekek számára nem nevezhető túl szexinek az új Ubuntu, viszont a stabilitást kedvelők számára remek hír, hogy a „Vivid Vervet” kódnevű kiadás egyszerűen csak teszi a dolgát.
 


A rendszer tesztelése során csak két problémával találkoztunk: egyrészt a Steam telepítése után különféle vele szállított binárisokat kellett törölgetni az elindításához, másrészt pedig a Spotify használatához le kellett vadászni a netről egy titkosításra használt csomag régi verzióját. Az Ubuntu 15.04-ben a csomag egy újabb verziója van, amelyet jelenleg nem képes használni a zenestreamelő szolgáltatás alkalmazása.


Ti használtok Linuxot? Melyik disztribúció a kedvencetek?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.