Hirdetés

Véget ért az első Kodu Kupa



|

Tizenkét pályamű jutott be a Kódolás Óráján megrendezett budapesti döntőbe. A legtökéletesebb játékért Restye János Barnabás vehette át az Xbox One konzolt is tartalmazó fődíjat.

Hirdetés

Egy tucat pályázó részvételével rendezték meg december 8-án a Microsoft Magyarország szervezésében megvalósult Kodu Kupa döntőjét Budapesten, a Kódolás Órája nemzetközi eseménysorozat keretén belül. Az októberben meghirdetett programozási versenyben 18 település és több mint hetven iskolás vett részt, a döntőn pedig négy kategóriában - a legtökéletesebb játék, a legjobb interaktív történet, a legdizájnosabb játék, a legjobban programozott játék - hirdettek győztest.

Hirdetés


A Microsoft által támogatott, világszerte december 5. és 11. között megrendezett Kódolás Órája (Hour of Code) megpróbálja felhívni a figyelmet a kódolás fontosságára. A vállalat célja, hogy mindenkinek lehetősége nyíljon a digitális ismeretinek és műveltségének fejlesztésére, és fejlessze problémamegoldó képességeit és kritikai gondolkodását a mai, technológiára épülő világban. Ezekhez a kezdeményezésekhez kapcsolódóan hirdette meg a Microsoft Magyarország - az idén először - a Kodu Kupát, ahol a résztvevő diákok bizonyíthatják kódolási ismereteiket, logikus gondolkodásukat és kreativitásukat. Ráadásul a Kupa döntőjére a digitális esélyegyenlőség jegyében hátrányos helyzetű gyermekeket is meghívott a vállalat.



A vállalat a nagyobbakra is gondol: a Minecraft Hour of Code Designer egy teljesen új, ingyenesen elérhető oktatóvideó-sorozat, mellyel mind a diákok, mind a pedagógusok könnyűszerrel elsajátíthatják a kódolás alapjait és fejleszthetik képességeiket. A videósorozat 12 kihívásból áll, melyet barangolós játékidő követ, így a játékosok a saját világukat létrehozva és kipróbálva ültethetik át a gyakorlatba a videókból megismert tudásukat.

Az első Kodu Kupa végeredménye a következő:

A leginteraktívabb történet
1 - Aham Péter: A királynőmentő akció - 89 pont
2 - Szép Boldizsár: Börtön - 86 pont
3 - Elség Péter: Attack - 68 pont

A legdesignosabb játék
1 - Varga Levente: Kalandok Felderítővel - 91 pont
2 - Szemes István: Csillagfutam I. és II. - 80 pont
3 - Elség Eszter: Maze - 78 pont

A legjobban programozott játék
1 - Német Hanna Júlia: A nagy menekülés - 106 pont
2 - Tóth Attila Lehel: Nyertes világ v02 - 84 pont
3 - Gerbi Ábel: A nagy verseny - 81 pont

A legtökéletesebb játék
1 - Restye János Barnabás: My little first project - 111 pont
2 - Kiss Máté: Mars Music Game - 108
3 - Vári Gergely: Kodu labirintus - 99

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.