Hirdetés

Veszed, viszed: Ashampoo Photo Commander 10



|

A képekkel kapcsolatos feladatok majd minden részterületénél hasznos segítőtárs ajándék teljes verziós programunk.

Hirdetés

Igazi négy az egyben program a júniusi PC World teljes verziós szoftvere, a Photo Commander, hiszen rendelkezik képnézegető, -optimalizáló, -szerkesztő funkciókkal, valamint egy gazdag exportáló-eszköztárral. Valójában egy fényképalapú munkafolyamat-kezelő szoftverrel van dolgunk, ami leginkább annyiban különbözik professzionális vetélytársaitól – például Adobe Lightroom, Corel AfterShot és Aperture –, hogy nem kínál veszteségmentes szerkesztést, azaz nem egy adatbázissal, hanem a konkrét képekkel dolgozik, így az egyes változtatások később nem visszafordíthatók.

 



Természetesen a funkciók mennyiségét és minőségét vizsgálva is felfedezhetők különbségek, ám míg a fent említett programok több mint 30 ezer forintba kerülnek, addig az Ashampoo csupán 10 ezer forintot kér el szoftveréért, amit most a PC World olvasói ingyen használatba vehetnek az Audials világvevőjével egyetemben.

Beolvas, kezel, kiment



Ráadásul ha a program teljes árát kellene kifizetnünk, akkor is megérdemelné a Felszereltség plecsninket, hiszen rengeteg funkciót zsúfoltak bele a német programozók. A navigációt segíti az öt füllel dolgozó felhasználói felület, ahol az „Általános” csoport az alapvető műveleteket fedi (léptetés, nyomtatás, nagyítás, elforgatás); a „Gyors rögzítés” alatt képoptimalizáló és képjavító utasításokat, hatásokat találhatunk; a „Szerkesztés”alatt szövegeket, objektumokat, más fotókat, nyilakat és szövegbuborékokat helyezhetünk el a képen; az „Elkészítés” a gazdag exportáló kincsesládát rejti; míg a „Kezelés” alatt a csoportos átkonvertálást, átnevezést, duplikátumszűrést és optimalizálást találhatjuk.

 



Listánk nem teljes, ha az összes funkciót felsorolnánk, hamar megtelne az oldal. A Photo Commander lefedi a teljes munkafolyamatot: be tudja olvasni a képeket, azokat megjeleníti, manipulálja, optimalizálja és exportálja.

A RAW-formátumok feldolgozásánál sem igazán köthetünk bele, ezeket a szoftver megjeleníti és kezeli. Mentéshez is gazdag exportálási eszköztárat kapunk az „Elkészítés” fül alatt. Kimenthetünk diavetítést, HTML-albumot, készíthetünk panorámaképet, összeállíthatunk saját naptárat, kollázst, fotómixet és többoldalas TIF-et, valamint keretes kártyákat.

 



Összességében egy remek programmal van dolgunk, ami képes három-négy segédprogramot is helyettesíteni. A gazdag képoptimalizáló eszköztára jól használható, megjelenít előtte-utána képet, kapunk csúszkákat, hisztogramot és színcsatornákat. Emellett konvertálóképessége miatt is mindenképpen ajánljuk, főként hogy magyar felülettel is rendelkezik, ami az éppen aktuális munkafolyamathoz igazítható.

Adatok



- fotóböngésző és -szerkesztő
- képoptimalizáló horizontegyenesítővel, vörösszem-eltávolítóval
- több mint 40 egyedi hatás
- diavetítés és HTML-album-készítő
- panorámakép-funkció, kollázsszerkesztő
- naptár, fotómix, többoldalas TIF- és katalógusexportálás
- tömeges konvertálás, átnevezés, dátummódosítás
- JPG-optimalizálás
- duplikátumok szűrése
- szkennelés és importálás kamerákból
- munkafolyamathoz igazodó felhasználói felület

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.