Hirdetés

Vesztegetési botrányban a Microsoft



|

A vádak szerint Kínában, Olaszországban és Romániában is fizethetett állami megrendelésekért a vállalat.

Hirdetés

A The Wall Street Journal beszámolója szerint az USA Igazságügyi Minisztériuma, továbbá az Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleti Bizottsága eljárást indítottak a Microsoft ellen, hiszen az információk alapján a vállalat közvetlen vagy közvetett módon külföldi vesztegetési ügyekbe keveredett.


A vádak alapján a cég Kínában hivatalos személyeket kenőpénzzel vehetett rá állami szoftvermegrendelések során a termékeinek preferálására, míg Olaszországban és Romániában a gyanú szerint a vállalat hűségprogramja keretében ugyanezen célból a viszonteladói és konzulensei ajándékokkal, utazásokkal kedveskedhettek állami illetékeseknek.


A Microsoft tájékoztatása szerint az ellenük felhozott vádak komolyak, éppen ezért a lehető legteljesebb mértékben hajlandóak együttműködni a hatóságokkal. Emellett a cég megemlítette, hogy ezen típusú vizsgálatok teljesen hétköznapiak a nagyvállalatok életében, többek közt még a botrányt kirobbantó The Wall Street Journal ellen is nyomozást folytat kínai illetékesek megvesztegetésének gyanújával az Igazságügyi Minisztérium.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.