Hirdetés

Világuralomra tör az Android



|

A robotos rendszer piaci részesedése folyamatosan emelkedik a világon mindenhol.

Hirdetés

A Kantar Worldpanel legutóbbi piacelemzése rámutatott, hogy az Android piaci uralma tovább erősödött az okostelefonok világában az idei év elején. 

Hirdetés

Az áprilissal záruló eladási adatok alapján úgy néz ki, hogy az Android a globális piac 76 százalékát teszi ki. Ez 5,8 százalékkal magasabb ugyanabban a három hónapos időszakban, mint tavaly. 

A szakértők szerint az Android nagyrészt a Microsoft Windows Phone platformjának a kárára lépett előre. A Kantar azt mondja, hogy az új Android-vásárlók körülbelül 10 százaléka váltott Windows Phone-ról ebben az áprilist megelőző három hónapban. 

A Windows Phone egy éve a piac 3,8 százalékát birtokolta Amerikában, illetve a 9,3 százalékát az EU5-ös szektornak. A részesedése most már csak 1,3, illetve 4,8 százalék. 

Ugyan az Android főleg a mobilos Windows miatt lépett előre, a jelek szerint az iOS is rontott. Az EU5-ös országokban az Apple 1 százalékot veszített, és a piac 18,3 százalékát adja. Kínában az iOS 4,4 százalékot rontott, Amerikában pedig 2,5 százalékot. 

A piac jelenleg gyakorlatilag kétszereplősre szűkült, így érdekes lesz látni, hogy mire megy egymással az Android N és az iOS 10. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.