Hirdetés

Windows 10: gépigény, árcédula, megjelenési dátum

|

Minden fontos részlet kiderült a Windows 10 elérhetővé válásával kapcsolatban.

Hirdetés

A Computex 2015 apropóján a Microsoft hivatalosan is részletezte a Windows 10 kiadásával kapcsolatos tudnivalókat. Az operációs rendszer kapcsán a szokásosnál többet kellett kommunikálnia a vállalatnak, hiszen precedens nélküli módon a Windows 7 és Windows 8.x licenccel rendelkezők egy darabig ingyen frissíthetnek majd a platformra. Nézzük a tudnivalókat!


Megjelenési idő

A Windows 10 operációs rendszer 2015. július 29-én fog kereskedelmi forgalomba kerülni. Ettől a dátumtól kezdődően lehet majd Windows 10 operációs rendszerrel előtelepített eszközöket vásárolni, frissítésként telepíteni az új platformot a Windows 7 és Windows 8.x szoftvereket futtató hardverekre. A rendszerépítők is innentől kezdve vehetnek majd Windows 10 licencet. A Windows 10 okostelefonokon futó változata csak később lesz elérhető, azaz a Windows Phone 8.1-es mobilokkal rendelkezőknek várniuk kell még pár hónapot az új szoftverre.


Ingyenes frissítési lehetőség

Hirdetés

A megjelenésétől számított 1 éven keresztül a Windows 7 és Windows 8.x licenccel rendelkezők teljesen ingyen frissíthetnek a Windows 10-re. Ez végleges frissítést jelent, az elvégzésétől kezdve számítógépük vagy táblagépük „örökre” megkapja a jogtiszta licencet.


Az előző Windows rendszerre csak akkor lehet visszaállni, ha ezt lehetővé teszi a Windows változatuk licence, az otthoni felhasználóknak szánt kiadások esetében nincs ilyen lehetőség. Példának okáért ha valaki Windows 7 Home Premiumról frissít fel Windows 10 Home rendszerre, akkor nem tud majd visszaállni később a Windows 7-re.


Mi lesz a kalózokkal?

Nagy port kavart, hogy a kalóz Windows 7 és Windows 8.x rendszerekkel rendelkezők is frissíteni tudnak majd a Windows 10-re. Ez technikailag igaz, azonban a Windows 10 detektálni fogja a kalóz változatokat. Egyelőre annyi biztos, hogy Windows 10 egyértelműen jelezni fogja a kalóz változat futtatásának tényét a felhasználónak, de nem tudni, hogy ezen túlmenően szankcionálja-e valamilyen módon – például a PC óránkénti újraindításával – a warezolást. A Microsoft szerint a kalózok akciós áron vehetnek majd maguknak egy digitális licencet, azaz olcsón legalizálhatják majd az operációs rendszert.


Ki melyik változatot kapja?

A Windows 10 rendszerből két változat lesz elérhető az átlagos felhasználók számára: az otthoni használatra szánt Windows 10 Home, továbbá az üzleti Windows 10 Pro. Nézzük, hogy frissítés esetén a jelenleg meglévő rendszert melyikre lehet majd frissíteni:


– Windows 10 Home rendszert kapnak: Windows 7 Starter, Windows 7 Home, Windows 7 Home Premium, Windows 8.1, Windows 8.1 with Bing

Hirdetés


– Windows 10 Pro rendszert kapnak: Windows 7 Professional, Windows 7 Ultimate, Windows 8.1 Pro, Windows 8.1 Pro diákoknak


Árcédula

A Windows 10 bolti licencének ára azonos lesz a Windows 8.1 rendszerével: az otthoni felhasználóknak szánt Home kiadás 119 dollárba fog kerülni, míg az üzleti felhasználóknak szánt Pro 199 dollárba kerül majd. A Home változatról opcionálisan 99 dollárért fel lehet majd frissíteni a Pro kiadásra.


Milyen gép kell a Windows 10-nek?

A Windows 10 gépigénye nem változott a Windows 8.1-hez képest, íme a minimum követelmény:


– Processzor: 1 GHz-es vagy magasabb órajelű
– Memória: 1 GB a 32-bites kiadáshoz, 2 GB a 64 biteshez
– Merevlemez: 16 GB a 32-bites kiadáshoz, 20 GB a 64 biteshez
– Grafikus vezérlő: DirectX 9-es, WDDM 1.0 meghajtóval
– Kijelző: legalább 1024×600 pixel felbontású


Hogyan kell majd frissíteni?

Hirdetés

Maga a frissítés úgy történik majd, hogy a Windows 10 elérhetővé válásakor a számítógép jelzi, hogy lehet frissíteni. A telepítés előtt lesz egy hardverkompatibilitási vizsgálat, így ha valamelyik hardverhez nincs Windows 10-es meghajtó, akkor ezt jelezni fogja a varázsló. Ha minden rendben van, a felhasználó pedig engedélyt ad a frissítés elvégzésére, akkor a telepítővarázsló letölti az interneten keresztül a Windows 10 telepítőkészletét, majd elvégzi a frissítést.


A frissítési művelet alig igényel majd felhasználói beavatkozást, csak követni kell a varázsló utasításait. Adatok elvileg nem fognak elveszni a frissítés során, de azért készítsünk biztonsági másolatot az állományainkról (dokumentumok, fotók és egyebek).


Mi lesz a Media Centerrel?

A Windows 10 nem tartalmazza vagy támogatja a Media Center alkalmazást. Ez azoknak lehet különösen kellemetlen, akik a Windows 8.x kiadásakor külön megvették a programot, nekik valamilyen alternatíva után kell nézniük.

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.