Hirdetés

Windows 7: fut a gépemen?

|

A Windows Vista a megjelenésekor komoly problémákkal küzdött az eszközkezelés terén, így kérdés, hogy a Windows 7 is vajon ebbe a hibába esik-e? A rendszer mélyén ugyanis komoly változások történtek.

Hirdetés

„A Windows 7 is Vista lesz, csak sokkal jobb" - jelentette ki korábban Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója, kimondva- kimondatlanul azt: a Windows 7 lesz az, aminek a Vistának kellett volna lennie. Ennek megfelelően a redmondi szoftvercég sokkal óvatosabban jár el az új operációs rendszer bevezetésénél, mint azt a Vistánál tette. Anno ugyanis hiába dolgozott több száz programozó és fejlesztő az operációs rendszer terméktámogatásával, finoman fogalmazva az informatikai világ még nem állt készen a Vista fogadására: az alkalmazások és a driverek komoly kompatibilitási problémákkal küzdöttek, amelyet csak a Vista első szervizcsomagja tudott orvosolni.

 

deviceprint.jpg

 

 Az eszközök "start menüje"


Természetesen adódik a kérdés, hogy a Windows 7 is hasonló hibába eshet-e? Nagy valószínűséggel nem. Visszautalnánk Steve Ballmer kijelentésére, hiszen a legutóbbi és a vadonatúj operációs rendszer azonos kódbázisból dolgozik. Magyarán, amely driver jó Vistára, az kompatibilis lesz a Windows 7-tel is. Ez ráadásul kimondott cél is volt Redmondban, amiért a driver- és a szoftverfejlesztőket már az új operációs rendszer fejlesztésének jóval korábbi szakaszánál bevonták a munkába, mint tették azt a Vista esetében. Ezen felül a hírek szerint a fenti logika alapján egy szigorítást is bevezettek: az a Vista driver, ami nem működik együtt a Windows 7-tel, nem számít megfelelőnek, amiért a foldozgatott driverek tulajdonosai nem használhatják a „Windows Vista kompatibilis" matricát mindaddig, míg ki nem köszörülik a csorbát.


A kemény diók

Ezen ok miatt nagy valószínűséggel semmi gondunk nem lehet azon eszközökkel, amelyeket az elmúlt két évben vásároltunk. Főként, ha azok dobozán anno ott virított a Vista kompatibilis matrica. Ha az eszközöket egyenként nézzük, akkor hasonló kép fogad minket: legtöbbjüket már a Windows 7 bétája is gond nélkül felismeri, míg a 2-3 évnél idősebb modelleknél bizony már sokszor trükközni kell. Kardinális kérdés például a nyomtatók kezelése, hiszen sok felhasználónál koros printerek csücsülnek még az asztalon. Itt is igaz, hogy a Windows 7 semmiféle drasztikus változáson sem ment át a Vistához képest, ennek megfelelően a nagy nyomtatógyártó cégek - mint a HP, Lexmark, Canon, Epson - még érdemben nem is reagáltak a Windows 7 érkezésére. Tapasztalataink alapján, amíg ezt nem teszik meg, addig is tökéletesen elmuzsikálnak az eszközök a Vistát driverekkel (ha nincs specifikus, akkor az univerzális is megteszi), ám az újonnan bevezetett Device Stage miatt várhatóan az újabb modelleket már mind felkészítik a Microsoft új operációs rendszerére.

Ha a hangkártyákat nézzük, akkor hasonló kép fogad minket, hiszen a Windows 7 fejlesztői e területen csak egy változást eszközöltek, a „pull" módot, ami a driver és a hardver közötti kommunikációért felel. Ám ez szintén nem jelent kezelhetetlen változást, s a hangkártyák gyártóinak az elmondása alapján a két-három évnél fiatalabb eszközökkel semmi gondunk nem lehet. Sőt a Creative már dolgozik az Audigy 2 kártyáinak a driverén is, míg az integrált hangkártyákat szállító Realtek első univerzális, Windows 7 drivere már el is készült.

A grafikus kártyáknál szintén azt mondhatjuk, hogy - a közös Vistás kódkészlet miatt - az elmúlt két-három évben vásárolt eszközöknek nagy valószínűséggel kompatibilisek lesznek a Windows 7-tel. Hozzájuk ráadásul az ATI és az NVIDIA már el is készítette szoftvereiknek a hetes változatait, ami már elérhető a weboldalukon. Az új rendszer megfelelő használatához a fentiek miatt olyan kártyával érdemes nekifutnunk, amelyen már ott virít a Vista kompatibilitást hirdető matrica, ráadásul nem árt a DirectX 10.1-es támogatás sem, hiszen a Windows 7 ablakkezelése már arra épül. S ekkor még nem beszéltünk a DirectX 11 grafikus chipekkel felvértezett kártyákról, amelyekre a Windows 7-et már felkészítették.

 

win7vistadriver.jpg

 

 A mélyben komoly változások történtek


Újfajta eszközkezelés

Minden, amiről eddig beszéltünk azonban csak a jéghegy csúcsa, hiszen a Windows 7 egy sor olyan folyamattal egészült ki az eszközkezelés témakörében, amellyel az elődje még nem rendelkezett. Ez a felhasználó számára a Device Stage alkalmazáson keresztül lehet érzékelhető, ahol a korábbi Windowsokhoz képest egyszerűbben kezelhetjük eszközeinket, egy gazdag felület segítségével. Miről is van szó? A Microsoft felismerte, hogy a technológia fejlődése miatt rendszerében már nem kezelheti úgy az eszközöket, mint azt 10 évvel ezelőtt tette. A hardverelemek ugyanis vitathatatlanul nagy változáson mentek keresztül. Ennek megértéséhez vegyünk például egy multifunkcionális nyomtatót. Ezen eszközök már nem csak printerként funkcionálnak. Képesek dokumentum-kezelésre, szkannerésre, fénymásolásra, faxolásra, kártyaolvasásra, s így tovább. Vagy mindenki gondolja végig, hogy mit tud jelenleg a mobiltelefonja, s az 5 évvel ezelőtti elődje mire volt képes. A Windows XP-ben, sőt még Vistában is tudjuk ezen eszközöket kezelni, de a gép driverei, beállításai és a funkcióihoz kapcsolódó alkalmazások elszórtan helyezkednek el a rendszerben, sokszor szigetszerűen működve.

 

vista_vezerlo.jpg

 

Elszórt eszközök a Vista vezérlőpultjában


Nézzük meg példának a Vista vezérlőpultját, s rögtön megértjük, hogy miről is van szó. Külön találjuk meg az egér, a billentyűzet, a hangkártyák, a képolvasók, a mobil-eszközök, a bluetooth-eszközök beállításait. Nincs egy egységes hely, ahol mindezt áttekinthetnénk. A Windows 7-ben debütáló „Devices and printers" menüpont gyakorlatilag ezt igyekszik kiküszöbölni, mondhatni egy start-menüt nyújtva az eszközeink eléréséhez. A Device Stage ráadásul még ezen is túlmutat, hiszen kábelen vagy vezeték-nélküli eszközeinkhez nyújt egy áttekinthető felületet, ahonnan minden olyan funkciót elérhetünk, amelyre az adott kütyü képest.


Bemutatkozik a Device Stage

Talán e miatt nem is véletlen, hogy a hardvergyártók nagy érdeklődéssel figyelték az érkezését, s néhány közülük már a Windows 7 bétája megjelenésének a pillanatában elérhetővé tette pár eszközének a Device Stage-es kiegészítőjét. Az, hogy pontosan mely eszközöknél lesz elérhető e funkció ugyanis teljes egészében a gyártókon múlik. Nekik kell elkészíteniük azon XML fájlt és a tálcán megjelenő ikont (Device Information), amelyet utána a Windows 7 kezelni fut. Ezen állományban megadhatják, hogy a felnyíló ablakban pontosan milyen termékkép jelenjen meg, milyen háttérszínnel, milyen modellnévvel, milyen logóval, és ahhoz milyen funkciók legyenek elérhetőek. Ráadásul a fejlécben státusz és marketing üzeneteket is elhelyezhetnek. Magyarán a Microsoft csak a keretet nyújtja, az XML fájlban viszont már azt tehetnek bele, amit csak akarnak. Persze ésszerű korlátok között.

 

devicestage.jpg

 

A Windows 7-ben debütáló Device Stage


Ha ezt az állományt elérhetővé teszik, akkor a Windows 7 az eszköz telepítése során rögtön biztosítja a Device Stage megoldást az adott eszközhöz. Ha ezek után csatlakoztatjuk a kütyüt - vezetékesen vagy vezeték nélkül -, akkor annak a színre is egyező képe megjelenik a tálcán, ahonnan elérhetjük azon ablakot, amit a gyártó nekünk előre konfigurált. Itt megtalálhatunk minden szolgáltatást, információt és alkalmazást, ami csak az eszközköz kötődik. Mobiltelefonoknál például különböző szoftverek, csengőhangok letöltéseinek a lehetőségeit is elhelyezhetik itt. Ráadásul az eszköz tálcán ülő ikonjára húzva az egeret áttekintést kaphatunk az eszköz akkumulátorának és memóriájának az állapotáról, még akkor is, ha az vezeték nélkül kapcsolódik gépünkhöz. Sőt ezen felül egyszerűen is kezelhetjük őket a „jump list" segítségével.

nikonds.jpg

 Gyors betekintés


Mivel ennek a használatához csak egy metainformációkat tartalmazó XML fájl szükséges, ezért várhatóan a jövőben megjelenő eszközöket gyártóik mind felkészítik majd a Device Stage támogatására, ami elsőre is ígéretesnek tűnik. Ha valaki nem bír addig várni, az a Microsoft oldalán megtekintheti, hogy aktuálisan mely eszközök képesek e funkció használatára. Jelenleg például a Brother, a Canon, az Epson, a Lexmark és a HP több multifunkcionális nyomtatója, a Motorola E8, V8, a Nokia 5800 Xpress Music, N85 és N95 8GB, valamint a Sony Ericsson C905 és G705 mobiltelefonja található meg a Device Stage kompatibilis lista elemei között.


Mi vár a hetesre?


A válasz felemás. Azon felhasználóknak valószínűleg nem lesz problémája az átállással, akik Vistáról váltanak az újabb operációs rendszerre. Míg a 2-3 évnél idősebb, jelenleg Windows XP-t futtató gépek gazdáinak már nem lehet egyértelmű ígéretet adni. Ha az átálláson gondolkodunk, akkor mindenképpen nézzük meg az eszközeink gyártóinak az oldalát, hogy kínálnak-e az adott kütyühöz Windows 7-es drivert (ha nem, akkor a Vistás is jó lehet). Ha viszont globálisan nézzük a helyzetet, akkor már mondhatjuk, hogy kedvezőbb fogadtatás várhat a Windows 7-re, mint a Vistára, hiszen a régi gépek tulajdonosai valószínűleg mostanság frissítenék rendszereiket, ha a válság nem húzza keresztbe a számításukat. Vagyis 2-3 évnél nem idősebb, vagy új gépeknél nem lehet probléma a Windows 7-tel, míg az XP-sek tömeges átvándorlásában komoly akadályozó tényezőként jelentkezhet az eszközök kérdése.


Ha több információra van szüksége a Windows 7 eszközkezelésével kapcsolatban, akkor a következő két PowerPoint dokumentumot ajánljuk, amely WinHEC-es előadások diáiból azt is megtudhatja, hogy pontosan miként működik a Windows 7 Device Stage!

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.