Hirdetés

Windows 7 RC: május 5.!



|

A Windows Blog megerősítette a dátumot: május 5-én a publikum is letöltheti az új OS RC változatát, amely korábbi információk szerint 2010 nyaráig marad szolgálatban.

Hirdetés

 

Már márciusban kiderült, hogy a korábban áprilisra irányzott Windows 7 RC megjelenési dátuma egy hónappal későbbre csúszik. Néhány nappal ezelőtt a Microsoft Partner Program weboldalán szerkesztői hiba miatt kiszivárgott, hogy az operációs rendszer Release Candidate változata május 5-én lesz letölthető

 

A Windows 7, amely bár még nem jelent meg, a legtöbb cég már szeretné használni, kiadás előtti verziójáról most hivatalos információk láttak napvilágot. A Windows Blogban elárulták a megjelenési dátumát.

 

A Windows 7 RC április 30-án lesz elérhető az MSDN és TechNet előfizetők számára, míg május 5-én már mindenki letöltheti azt.

 

windows-7-desktop.jpg

 

A blogbejegyzés megemlíti, hogy a bétateszterek szorgalmas segítségének köszönhetőek rengeteg visszajelzést kapott a redmondi cég, ugyanis az elmúlt hét folyamán minden tizenötödik másodpercben érkezett hozzájuk egy észrevétel.

 

Ezeket természetesen megvizsgálták, és ha szükséges volt, ki is javították. A legtöbb jelzés egyébként az új Start menüvel kapcsolatban érkezett, de az Aero Peekkel, a Touch-csal és a Windows Media Playerrel kapcsolatban is érkeztek javaslatok. 

 

Korábbi információk szerint egyébként a Windows 7 RC júniusig lesz letölthető, és 2010 nyaráig marad szolgálatban.

 

Tehát ne felejtsék - Windows 7 RC: május 5.! Addig is utána olvashatnak, hogy vajon fut-e az Önök számítógépén.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.