Hirdetés

Windows 8: nem Szent Grál a modern felület



|

Lassan kezd kirajzolódni, hogy mit is várhatunk a letisztult vonalvezetésű alkalmazásoktól.

Hirdetés

Bő két héttel a Windows 8 általános elérhetővé válása előtt az operációs rendszer RTM változatát nyüstölő magyar felhasználók nincsenek túlságosan jól ellátva a Microsoft által beígért modern alkalmazásokkal, amely elsődleges oka feltehetően az, hogy rengeteg már elfogadott szoftver egyelőre nem került be a Magyarországról elérhető kínálatba.


Spekulációnk alapját az adja, hogy egy pár nappal ezelőtti pletyka szerint már 3000 felett van a „metrós” programok száma, ám mi ezen cikk írásakor a lokalizációs szűrés miatt láttunk talán nyolcvanat.


Ettől függetlenül a meglévő kínálatból már le lehet vonni néhány következtetést: egyrészt Gabe Newellnek egyelőre megalapozatlan azon félelme, miszerint a Windows Store átveheti majd a Steam helyét, hiszen a nem kimondottan „metrós” szoftverek csak listázva vannak a boltban, vásárlási szándék esetén a Store átirányít a kiadója által meghatározott weboldalra, a kliens maga nem képes hagyományos felületű alkalmazásokat telepíteni.


Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy a jövőben biztosan nem kerül majd implementálásra a funkció, csupán a Windows 8 a jövőre nézve kritikus fontosságú elrajtolásakor biztosan nem ismeri majd ezen trükköt a Store.


A másik fontos következtetés, hogy a jelenleg meglévő alkalmazások erőteljesen megpróbálnak belesimulni a Microsoft dizájnnal és működéssel kapcsolatos filozófiájába, ám utóbbi esetében komoly problémát jelent, hogy a redmondiak a fejlesztés során hoztak néhány igen furcsa döntést, amely a harmadik felek által készített programokra is kihat.


Erre a legjobb példát a keresés funkció jelenti: a modern alkalmazásokban (beleértve magát a Windows Store-t is) úgy lehet kutakodni a tartalmak közt, hogy a Charms oldalsávot előhívva a Keresés funkciót kell kiválasztani, majd a felső szövegmezőbe be kell írni a keresés tárgyát, végül pedig az alulsó listában szűkíteni szükséges a kívánt programra.


Ez a működési elv nem nyilvánvaló, így nem lepődnénk meg, hogy ha a rendszer korai és laikus vásárlóinak jókora tábora egy darabig abban a hitben élne, hogy nem is lehet keresni a modern programokban. Az alapvető probléma természetesen az, hogy az egész szimplán túl van bonyolítva: érthető, hogy a Microsoft egyetlen központi helyre próbálta sűríteni az összes keresési műveletet, ám a jelenlegi megoldás kényelmetlen, ráadásul még a harmadik felek által fejlesztett programok esetében is rosszat tesz a felhasználói élménynek.


Az általunk kipróbált alkalmazásokról elmondható, hogy többségükben rendkívül egyszerűek voltak: egy részüknek nem is kell funkciódúsnak lenniük, mások pedig (például a Microsoft saját levelezője) egyszerűen le lettek butítva, hogy érintéssel is könnyen kezelhetőek maradjanak. Érzésünk szerint a jövőben kevés komplex modern alkalmazásra lehet számítani, amely viszont olaj lesz azon már amúgy is heves vita tüzére, hogy laptopokon és asztali számítógépeken a Microsoft miért próbálja tűzzel-vassal erőltetni a felületet.


Összefoglalva elmondható, hogy a modern felületű alkalmazások tipikusan érintőkijelzőkön tesznek igazán jó szolgálatot, hiszen az érintéssel való vezérelhetőség funkcióvesztéssel jár, amely táblagépeken nem probléma, ám így a modernek nem lesznek képesek a múlt ködébe száműzni a hagyományos alkalmazásokat.


Viszont a „metrós” programok felhasználók körében való népszerűsége nagyban befolyásolni fogja, hogy hány programozó lesz hajlandó komolyan foglalkozni a fejlesztésükkel, ez pedig körforgásszerűen visszahathat a népszerűségükre. Éppen ezért különösen érdekes lesz látni, hogy az elkövetkező hónapokban milyen fogadtatásra talál majd a Windows 8 modern felülete, hiszen a végső szót mindig a felhasználók mondják ki.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.