Hirdetés

Windows tablet-javítás



|

Olcsón vettél Windows 8.1 tabletet, de feldobta a talpát a rendszer? Van még esély megmenteni a gépet akkor is, ha már nincsen garancia.

Hirdetés

Az olcsó Windows tabletek nagyon vonzóak - akár 20 ezer forintért kaptunk olyan táblagépet, amelyen teljes értékű Windows 8.1 vagy Windows 10 fut, sőt, ehhez még kaptunk egy ajándék Office csomagot is. 30-40 ezer forintért már nagyobb tárhely, jobb kijelző, HDMI-kimenet és 3G modem is került ezekbe a gépekbe. Eddig minden nagyon jól hangzik, azonban van egy komoly gondja ezeknek a PC-knek: a nagyon szűkös, és mérhetetlenül lassú tárhely miatt speciális módban fut a Windows. Ez azt jelenti, hogy a normál, hagyományos telepítés helyett úgynevezett WIM gépről van szó, ahol a teljes rendszer egyetlen WIM fájlban tárolódik. Ezt a rendszer valós időben tömöríti, így a rendszer kisebb helyet foglal, miközben az Atom SoC-nek marad elég ereje valós időben tömöríteni a fájlokat. Mindez papíron jól hangzik, sőt, a valóságban is jól működik, de van egy komoly hibája: ha valami gond van, nem tudjuk a megszokott praktikákkal rendbe szedni táblagépünket.

Hirdetés


Kevés port

Történt ugyanis, hogy a tesztlaborban heverő, egyik ilyen, 16 GB flash tárhellyel szerelt tablet a Windows 10-et még szépen befogadta, de amikor gyári alaphelyzetbe szerettük volna visszaállítani, a folyamat a felénél megakadt. Az újraindulás már nem is sikerült, a Windows vagy kékképernyős fagyással állt le, vagy a helyreállító menü jelent meg. Miután csak érintőkijelzőn tudjuk ezt vezérelni, még a billentyűzet+egér sem volt opció, ugyanis az egyetlen mUSB portba a töltőt csatlakoztattuk.


Adja magát, hogy ilyenkor visszavisszük a gépet a vásárlás helyszínére, vagy a szervizbe, ahol majd megcsinálják, de a gond az, hogy garancia már régen nincsen, sőt, miután nem túl neves a gyártó sem, már az egész márka felszívódott Magyarországról.


Barkácstelepítés

De nem adtuk fel! A fórumokon több bajbajutott tablet-tulajt is találtunk, és sikerült összeállítani a mentőtervet. Mindez azonban nem egyszerű. Először is kellett egy saját tápellátású USB-elosztó, amibe egeret és billentyűzetet is csatlakoztattunk. A neten böngészve egy nem teljesen hivatalos oldalon (esetünkben egy Mega link volt) a megfelelő image-et is megtaláltuk, amit egy USB kulcsra másoltunk indítható módban a Rufus segítségével. A tabletet ezután a hangerőgomb LE+bekapcsológomb lenyomásával indítottuk, amire előjött a menü, és sikerült a kulcsról indítani, majd helyreállítani a rendszert. Miután lassú eszközről van szó, a folyamat elég sok időt vett igénybe, de a lényeg, hogy sikerült és ismét használatba vehettük a téglásított tabletet.


A rosszabbik vég

Szerencsénk volt, de sajnos ez nem minden esetben működik. Ha a megfelelő képfájlt nem találod meg, még lehet próbálkozni a normál Windows telepítőkulcsról indított helyreállítással, de ennek sikeréről nem sok jót találtunk. Az olyan gépeknél, ahol BitLockert is aktivált a gyártó (vagy mi), ott még rosszabb a helyzet. Egy másik lehetőség, hogy elvisszük egy notebook szervizbe, ahol talán foglalkoznak a gépünkkel, vagy kinyomozzuk, hogy melyik nagykereskedés hozta be az országba anno windowsos tabletünket. Innen már csak pár telefonhívás a szerviz kinyomozása, akik remélhetőleg néhány ezer forintért újratelepítik nekünk a rendszert. Ha itt nem járunk sikerrel, még a kinti gyártónak is írhatunk. Külföldi fórumokon találkoztunk olyan bajbajutott felhasználókkal, akiknek válaszolt a gyártó (aki sokszor ODM, tehát nem márka alapján kell rákeresni, hanem gyártó alapján nyomozni), és némi ellentételezés fejében elküldték a gyári telepítő képfájlt, valamint a leírást, hogy miként kell újraéleszteni egy ilyen gépet.


Ti találkoztatok már hasonló problémával? Hogyan oldottátok meg?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.