Windows Virtual PC és az XP-mód Windows 7-en

|

Ha leülünk egy számítógép elé, akkor tudhatjuk, hogy egy gépen/Windowson dolgozunk. Ám a világ változik...

Aki manapság beleolvas az üzleti számítástechnikáról szóló kiadványokba, az láthatja, hogy mindenki virtualizálni akar – szervereket, alkalmazásokat, gépeket, hálózatokat stb. –, vagy legalábbis ehhez való eszközöket akar a nagyérdemű nyakába varrni, lehetőleg nem ingyen. A virtualizáció jó dolog, segít gazdaságosan szétosztani az erőforrásokat a különféle rendszerekben, ráadásul olyan kompatibilitási hibákat lehet feloldani a segítségével, amelyeket a fejlesztők csak kerülgetni tudtak eddig.

 

A Microsoft is belefutott nemrégiben egy ilyen problémába, miszerint a Vistán gyakran nem futnak a régi, XP-re vagy még korábbi rendszerekre írt alkalmazások. Az otthoni felhasználók egy részét még csak-csak rá lehet fogni, hogy frissítsék szoftvereiket, de a nagyvállalatok az istennek sem akarják átíratni jól működő ügyviteli rendszereiket a Vista érkezése miatt. Azaz a Vista gyakorlatilag eladhatatlan a (nagy)vállalatok körében.

 

 

Csak az ablakkeret árulkodik arról, hogy egy XP alatt futó program is van a Windows 7 Asztalán

 

 

Redmondban úgy döntöttek, hogy a Windows 7-tel nem fogják megismételni ezt a gikszert, ezért kiadták a Windows Virtual PC-t, egyelőre még csak béta-verzióban. Ez alatt gyönyörűen futnak az XP-s programok (többnyire a régi NT-s és Windows 2000-esek is), csak egy Windows XP-t kell telepíteni a virtuális gép alá. A drágább (Professional, Enterprise és Ultimate) Windows 7-kiadások tulajdonosainak még evvel sem kell foglalkozniuk, ők ingyen letölthetik a XP-módhoz szükséges, aktivált Windows XP virtuális gépet. Ez ráadásul teljesen integrálódik a Windows 7-be, a virtuális XP-n futó programok Windows 7-es társaik közt jelennek meg az Asztalon és a Start menüben egyaránt.

 

Memória, processzor, (h)ideglelés

A Microsoft nem aprózta el a dolgokat: a teljes sebességű virtuális gép kihajtásához a leggyorsabb, hardveres virtualizációs technikát is kihasználja. Az asztali PC-k világban megszokott virtualizációs megoldások (VMware, VirtualBox, MS Virtual PC 2007) a valódi gépek sebességének 85–90%-ával tudják futtatni az adott vasakon a virtuális masinákat. A korszerű mikroprocesszorokban megtalálható virtualizációt segítő utasításkészleteknek hála, ez az arány egész közelről súrolhatja a 100%-os lécet.

 

 

Az Intel terméktámogatási oldalán előre megtudhatjuk, hogy melyik processzoruk támogatja a virtualizációs technológiát

 

 

Viszont ezen utasításkészlet nincs benne minden processzorban, még a négymagosok egy részéből is hiányzik. Az Intel terméktámogatási oldalán processzorcsaládonként megtekinthető, hogy mely processzorok támogatják az Intel Virtualization Technology (VT) kiterjesztését, és melyek nem. A dolgot sajnos tovább árnyalja, hogy egyes processzoroknál csak adott alaplapi lapkakészlet használatával működik a VT, ezt az esetleges See SPEC Details linkekre kattintva tudhatjuk meg. Az AMD saját virtualizációs technikájáról (AMD-V) a gyártó bölcsen hallgat. Az AMD hasonló táblázataiban (notebook és asztali processzorok) cikkünk írásakor egy szó sincs az AMD-V utasításkészlet meglétéről vagy hiányáról. Az interneten „keringenek” különféle listák, ám ezek helyett az AMD inkább saját AMD-V azonosító programját ajánlja, hogy megtudjuk, futni fog-e a Windows Virtual PC a gépünkön. Azaz semmi sem biztos előre, legalábbis az AMD-fronton. Egy gyártófüggetlen azonosító programot tölthetünk le a Gibson Research oldaláról, ez telepítés nélkül is azonnal megmondja gépünkről, hogy alkalmas-e a hardveres virtualizációra.

 

A jelenlegi Windows Virtual PC szoftvernek nincs szüksége ilyen processzorokra – a hagyományosokon is elfut –, de ha ilyet talál, sokkal gyorsabban működik.

 

 

A Gibson Research SecurAble programja egy kattintásra megmondja, alkalmas-e hardverünk a hardveres virtualizáció teljes kihasználására

 

Ha nemleges lenne elsőre a válasz, vagy nem települ a Virtual PC program, érdemes benéznünk a BIOS-beállítások közé is. A processzorok beállításai között gyakran alapból ki van kapcsolva az Intel-VT, illetve az AMD-V mód használata, érdemes ezt megkeresnünk és bekapcsolnunk.

 

Következzék hát a memória! Virtuális gépünk egy igazi memóriafaló; mind saját operatív tárát, mind a virtuális grafikus kártyájáét a rendszerünk fő memóriájából fogja kiharapni. Mivel egy 32 bites operációs rendszer legfeljebb 2,8–3,5 gigabájt RAM-ot tud használni – hiába is teszünk bele 4 GB-ot –, ezért egy szabványosnak mondható, 512 megabájtot alkalmazó virtuális XP jól ki tudja „éheztetni” a kevés RAM-mal rendelkező Windows 7-et. A Microsoft minimum 2 GB memóriát követel meg emiatt a Virtual PC használatához. Szerintünk ez kevés; ha egyszer rájövünk a virtuális gépek használatának „ízére”, akár többet is szeretnénk futtatni egyszerre. Azaz érdemes elgondolkozni a 64 bites Windows 7 (RC) telepítésén, ez alá 4, 6, vagy akár még több gigabájt RAM-ot rakhatunk, ameddig csak az alaplapunk engedi.

 

Telepítési lépések

Ha sikeresen összeszedtük a Windows Virtual PC-t futtatni képes vasat, kezdődjék a telepítés! A www.microsoft.com/windows/virtual-pc oldalról tölthetjük le az aktuális változatot. Ki kell választanunk rendszerünk üzemmódját (32 vagy 64 bites) és a program nyelvét. A telepítő nem fog sokat kérdezni, hipp-hopp felugrik a rendszerre.

 

A Virtual PC telepítése után azonnal elkezdhetnénk összerakni első virtuális gépünket, mi azonban ennek bemutatását egy másik cikkben tesszük meg. Minek kínlódjunk vele, ha egy jól beállított gép készen letölthető a Microsofttól? Amíg érvényes a Windows 7 Ultimate RC licencünk, ingyen kipróbálhatjuk a Virtual XP módhoz adott kész gépet. A Start menü -› All Programs -› Windows Virtual PC ágában ott találjuk a Virtual Windows XP ikont, erre kattintva letölthetjük a gépünkre való, aprócskának éppen nem nevezhető telepítőcsomagot, de akár „kézzel” is leszedhetjük a Microsoft Virtual PC oldaláról. E csomag is kétféle (32 és 64 bites) változatban lelhető fel, a rendszerünk üzemmódja szerintit kell választanunk. A virtuális gépbe települő XP mindkét esetben 32 bites lesz.

 

A telepítés ismét rövid és szófukar. A végén felkínálja, hogy elindíthatjuk a virtuális XP-t, ám erre nem történik semmi. Ez valószínűleg még a béta-verzió gyermekbetegsége, ismét kattintsunk a Start menü Virtual Windows XP ikonjára. A virtuális XP első indítása elég hosszúra nyúlik, mert valójában most fut le egy valódi XP SP3-telepítő, mindössze a Microsoftot manapság igen csak bosszantó, „A Windows XP minden idők legjobb Windowsa” jellegű üzenetektől kímél meg minket.

 

 

 

A telepítés annyira automatikus, hogy közben csak két kérdésre kell válaszolnunk. Elsőként jelszavunkat kell megadnunk és megerősítenünk, illetve nem árt kipipálni a Remember credentials (Recommended) sort. Ennek hatására akárhányszor lépünk be a virtuális XP-be, a rendszer helyettünk tölti ki a jelszó mezőt, nem kell vele foglalkoznunk. A jelszót azért jegyezzük meg, mert ha az XP-n belül lenne rá szükségünk – kijelentkezés/bejelentkezés, felhasználóváltás –, a rendszer nem lesz ilyen előzékeny.

 

 

 

A második kérdés arra vonatkozik, hogy kívánjuk-e az automatikus frissítéseket azonnal bekapcsolni. Igen, virtuális gépünk annyira valódi, hogy a kártevőkkel és betolakodókkal szemben pont ugyan úgy viselkedik, mint az igazi vason futó társai. Azaz szüksége van frissítésekre, víruskeresőre stb. Ha nem vigyázunk, a virtuális világban is összeszedhetünk magunknak pár igazi kémprogramot, vagy lehet akár zombigépünk is.

 

Mitől, mennyire virtuális?

Az elhúzódó telepítés után végre elénk tárul virtuális XP-nk, azaz Asztalunk közepén megjelenik egy programablak, benne egy frissen telepített Windows XP SP3-mal. Amint belevisszük az egeret, megnyithatjuk a Start menüt, amelyben megtaláljuk az összes klasszikus programot, a régi XP-s Control Panelt stb. Azaz egy teljes XP-s gép költözött be a Windows 7 alá.

 

És most kezdődik a skizofrénia: ki kivel van, ki kicsoda? A szakirodalom szerencsére már rég kitalálta az erre való terminus technicusokat: eredeti, fizikai gépünk a gazdagép (host machine), rajta a gazda operációs rendszerrel (host OS), esetünkben a Windows 7-tel. A virtuális környezetben fut a vendég (guest), ami esetünkben az XP SP3. A továbbiakban mi is így hivatkozunk rájuk. A vendég(ek)et futtató Windows Virtual PC programra (röviden: Virtual PC) akkor hivatkozunk, amikor a vendéget magába foglaló virtuális gép programablakának beállításait próbáljuk elérni.

 

 

Ne higgyünk a szemünknek, itt semmi sem valódi!

 

 

Szóval itt van, megérkezett! De mitől is virtuális? Nézzünk be a vendég Eszközkezelőjébe, azaz esetünkben a Device Manager alá! Virtuális hardvereink listája igencsak elüt a gazdagépétől: S3 Trio 32/64 grafikus kártya 16 bites színmélységgel és maximum 2048×1920-as felbontással, MS C/DVD ROM, Intel 2140 hálózati kártya, Sound Blaster 16/AWE32 WDM hangkártya, meg néhány, az XP számára ismeretlen eszköz, amelyekhez jobb, ha nem nyúlunk. Akinél ez még nem verte ki a biztosítékot, az nézze meg a merevlemez adatait is: 126 gigabájt úgy, hogy esetünkben az egész Windows 7 rendszert mindössze egy 25 gigabájtos partícióra telepítettük.

 

Itt semmi sem az, aminek látszik; az egész hardvert csak a virtuális gép programja hazudja a vendégrendszernek, ami a gazda valódi hardverét nem látja. Nem is láthatja, mert nem szabad neki. A valódi vasat csak a gazdarendszer kezelheti, ha nem így lenne, óriási összeakadások és rendszerösszeomlások lennének az egymással versengő gazda- és vendégrendszerek miatt. Cserébe a vendégrendszer a világ legstabilabb hardverén fut, ami nem hibásodhat meg. Nincsenek összeakadó megszakításvonalak (IRQ), rosszul beállított DMA-üzemmódok stb. Úgy általában, a Plug and Play rendszer úgy működik, ahogy mindig is szerettük volna, de sosem jött össze. Már ma is sokan futtatják programjaikat csak ezért virtuális környezetben, mert ott sokkal stabilabbak, mint a valódi gépeken.

 

A stabil hardver egyben korlát is: nem módosítható. Már tele vannak a fórumok világszerte a hoppon maradt játékosok kérdéseivel. Például: „Miként rakhatnánk kedvenc gazdagépünk grafikus kártyájának meghajtóprogramját a vendég XP alá, hogy ott futtatni tudjuk a Vista alatt elhasaló régebbi játékokat?”. A válasz: sehogy! Jelenleg nem lehet hardveres DirectX-gyorsítást kicsikarni a virtuális gépből, mint ahogy 7.1-es hangot sem, hiába tudja ezt a gazdagép hangkártyája. Ez egy üzleti szoftver, nem játékra való – sajnos!

 

Végül kukkantsunk be a virtuális gép boszorkánykonyhájának üstjébe! A 126 gigabájtosnak hazudott merevlemez a vendég XP telepítése után mindössze két darab, egy gigabájtot alig meghaladó méretű .vhd (Virtual Hard Disk) fájl a gazdarendszer partícióján jól eldugva. Azaz addig írhatunk a vendég merevlemezére, amíg fel nem éltük a számára megengedett 126 GB-os, vagy esetünkben a Windows 7 számára rendelkezésre álló szabad helyet.

 

Létra a világok közt

A Windows Virtual PC alatt a létező legtermészetesebb módon közlekedhetünk a gazda- és vendégrendszerek között. Ezt azért kell elmondanunk, mert aki az elődöt, a Microsoft Virtual PC 2007-et ismerte, annak korábban bizony egész más véleménye lehetett. Az új Virtual PC-n valóságos élmény a munka a korábbiakhoz képest. Izgatottan várjuk, hogy a nagy konkurens, a VMware vajon mit lép ezek után... További ajnározás helyett következzenek a tények!

 

  • Hálózati megosztás: a vendég alapértelmezés szerint szabadon használhatja a gazdagép hálózati kapcsolatait, azaz eléri a helyi eszközöket és az internetet is.
  • Nyomtatóelérés: a vendégrendszer alól látszik a gazdagépre telepített nyomtató, képes annak nyomtatási sorába dolgozni.
  • USB- és Smart Card eszközök megosztása: lehetőségünk van a rendszerek közt a külső eszközöket (pendrive-ok, külső merevlemezek, webkamerák, lapolvasók stb.) megosztani. A Virtual PC címsorának menüjében választhatjuk ki, hogy a gazdagép mely eszközét kaparintsa meg magának a vendégrendszer (Shared link), illetve ha már nincs rá szükségünk, visszaadhatjuk azt a gazdagépnek (Release). Az USB-s eszközökhöz természetesen nem árt telepíteni a meghajtóprogramot, ha a vendég XP nem ismerné fel őket. Fontos megjegyeznünk, hogy a valódi „megosztásról” szó sincs! Vagy a gazda-, vagy a vendégrendszer látja az adott eszközt. A shared/release funkció sajnos még akkor is működik, amikor mondjuk a kijelölt pendrive-on írásra nyitott fájlok vannak. Azaz a jól bevált, „Az egység használatban van, nem leválasztható!” hibaüzenet helyett durva adatvesztés lehet a kapkodós munka eredménye. Reméljük, a végleges Windows Virtual PC már megbízhatóbb lesz ebből a szempontból.

 

 

Az ablakban futó virtuális gép menüje. Legyünk óvatosak az USB-eszközök fel- és lecsatolásakor!

 

 

  • Vágólap-megosztás: elvileg a gazda- és vendégrendszereknek közös Vágólapja van. Ha valamit (szöveget, képet, hivatkozást stb.) az egyik gépen bemásolunk a Vágólapra, azt a másikon simán beilleszthetjük futó alkalmazásainkba, és viszont. Nálunk gyakorlatilag az alkalmazások közt működött a közös Vágólap, viszont a vendég XP alkalmazásablakainak önálló képmentésekor ([Alt]+[PrtScr]) nem, még teljes képernyős módban sem.
  • A gazdagép személyes mappáinak megosztása: a gazdagép Virtual PC-t futtató felhasználójának dokumentumok, videók, zenék és képek mappáiban található fájloknak meg kellene jelennie a vendég azonos funkciójú könyvtáraiban. Ennek a leíráson kívül semmilyen nyomát nem találtuk.
  • Meghajtó megosztás: ez viszont szépen működik, azaz a gazdagép összes tárolóegysége látszik a vendég alól, hálózati meghajtóként. A vendég Intézőjében X on Gépnév néven látszanak a meghajtók, ahol X a gazdagépen élő egybetűs betűjelzés, a Gépnév meg a gazdagép neve. A gazdagép meghajtói elérhetők hálózati megosztásként is, ekkor TSCLIENTX néven lehet rájuk hivatkozni.

 

 

A virtuális gép alól elérhetőek a gazdagép meghajtói is

 

 

A vendégrendszer virtuális meghajtóinak tartalmát nem lehet látni a gazdagép alól. Hálózati megosztással és egyéb trükközéssel persze elérhetők, de erre eleve ritkán van szükség. Ha a vendégrendszeren a Windows 7-en futtathatatlan programjainkat tartjuk csak, miközben a velük kezelt adatokat és dokumentumokat a gazdagép meghajtóin tároljuk, akkor nem keveredhetünk el az „Itt is van egy dokumentumom, meg ott is, melyik az aktuális?” labirintusában, ráadásul a virtuális gép tárolásához kis hely is elég lesz.

 

Asztalra vissza!

Következzék most az, amiről manapság a Microsoft marketinggépezete ódákat zeng, vagyis jöjjön a Windows XP-mód (Windows XP Mode) bemutatása! Persze nem ők találták ki, és még csak nem is ők lopták el elsőnek a feltalálótól, viszont sikerült olyan jól integrálniuk a gazdagép, azaz a Windows 7 működése alá, ahogy korábban senkinek sem. A trükk csak a Microsoft által kreált Windows XP virtuális géppel működik – ezt telepítettük a cikk elején –, a saját gyártmányúakkal nem megy, ráadásul csak a drágább Windows 7-eken érhető el, de erről már volt szó. Lássuk akkor az XP-módba történő átállás menetét.

 

 

Szépen berendezett Windows Virtual PC szekció a Start menüben. Elsőként a virtuális gépek konzolja, ezt követi a telepített Virtuális XP gép, majd az XP-mód alól elérhető alkalmazások

 

 

Ha még nem tettük volna meg, telepítsük a vendég XP alá azokat az alkalmazásokat, amiket Windows 7 alatt nem tudtunk használni. Telepítéskor figyeljünk oda, hogy a vendég alá felkerülő programok a Start menü Programs ágában hozzanak létre maguknak parancsikonokat. Ha az indítóikonok nem ide kerülnének, hanem csak az Asztalra, a Gyorsindító Eszköztárra (Quick Launch), vagy mindössze a Start menü gyökerébe, akkor nem „ajánlja ki” a Windows 7 számára. Miután kipróbáltuk és beállítottuk a frissen felrakott alkalmazásokat, nagyon fontos, hogy jelentkezzünk ki virtuális XP-nkből (Start menü -› Log Off User...), majd csukjuk be a futó Virtual PC ablakot a jobb felső bezáró gombbal. Ekkor a benne futó vendég XP nem áll le, csak hibernálódik.

 

Ha mindent jól csináltunk, akkor a vendég XP-re frissen telepített programjaink megjelennek a Windows 7 Start menüjében is, a Windows Virtual PC szekció Virtual Windows XP Applications ágában. Innen indítva őket, a programok a Windows 7 Asztalán jelennek meg, ahelyett, hogy „feldobnák” a hozzájuk tartozó virtuális gép ablakát. Az első programindítás kicsit tovább tart – ekkor „olvad ki” a hibernálásból a virtuális gép –, a többi program már fürgébben indul. Úgy használhatjuk őket, mint bármely más alkalmazást, csak arra kell odafigyelnünk, hogy a gazdagépen tárolt dokumentumainkat a korábban leírt címeken keressük. Az összes XP-módban futó programból kilépve az őket tartalmazó virtuális gép még öt percig a háttérben várakozik az esetleges újabb programindításokra, majd ismét hibernálja magát, így felszabadítva az általa lefoglalt erőforrásokat.

 

Jól beállított virtuális XP-nkbe ezek után már csak a karbantartások (újabb programtelepítések/törlések stb.) alkalmából kell belépnünk.

 

Beállítások

Mint minden rendszernek, így a virtuális gépeknek is lehetnek megváltoztatandó alapbeállításaik. A beállítómenüt elérjük a futó vendégrendszer Virtual PC ablakából is (Tools -› Setting...), valamint a Windows 7 Start menüjének All Programs -› Windows Virtual PC -› Virtual Machines pontja alól is, ez lett a korábbi Virtual PC Console-ból. Főleg ez utóbbira lesz szükségünk, mert a futó, vagy hibernált virtuális gépeken csak kevés dolog változtatható meg „menet közben”. Ekkor először válasszuk ki a nekünk kellő virtuális gépet, majd az ablak főmenüjének Settings pontjára kattintva jelenik meg a beállítómenü. Lássuk, mire megyünk itt!

 

 

Virtuális gépünk alapbeállításai. Többségük csak a gép teljesen kikapcsolt – nem hibernált! – állapotában módosítható

 

 

  • Name: az adott virtuális gép neve. Kedvünkre átnevezhetjük.
  • Memory: a virtuális gépnek adott memória mennyisége. A Microsofttól letöltött virtuális XP alatt ez alapesetben 256 MB. Jobban járunk, ha mielőbb felemeljük 512-re, ez mindig jót tesz az XP lelki világának.
  • Hard Disk 1–4 és Undo Disk: a virtuális gépünkhöz kapcsolt virtuális merevlemezek elérhetősége és működési módjuk. A téma megér egy misét, pontosabban cikket, erre egy újabb írásban fogunk visszatérni.
  • DVD Drive: a virtuális géphez kapcsolt optikai meghajtó. Alapesetben a gazdagép első optikai meghajtója, de kiválaszthatjuk a 2-at, 3-at stb., sőt akár még ISO lemezképet is. Mindezt menet közben is.
  • COM1, COM2: a gazdagép hagyományos soros portjai átirányíthatók a vendégre. Fejlesztők szövegállományból és named pipe-okból (a Windows belső processzközi kommunikációs eszközei) is emulálhatják a virtuális soros portok adatforgalmát.
  • Networking: a virtuális hálókártya működési módja. Az alapértelmezett Shared Networking (NAT) módban a vendég a gazdagép hálózati rendszerén keresztül, mintegy annak a nevében kommunikál. Amit az lát (belső hálózat és internet), azt a vendég is eléri. A Not Connected értelemszerűen tiltja a vendég hálózati forgalmát, az Internal Network csak a vendég- és a gazdagépek közti belső forgalmat engedélyezi. A negyedik lehetőség a gazdagép hálózati kártyájának direkt használatát eredményezi. Ha nem vagyunk hálózati guruk, ezt inkább ne piszkáljuk!
  • Integration Features: itt kapcsolhatjuk ki és be a nyomtatók, a Vágólap, az USB-s eszközök és merevlemezek megosztását a vendég- és gazdagép között.
  • Keyboard: a főbb vezérlő billentyűkombinációk ([Alt]+[Tab] stb.) helye. Alapértelmezés szerint mindegyiket a gazdagép kapja meg, a vendég csak teljes képernyős üzemmódban jut hozzájuk. Átállítható fixen a vendég- és gazdagépre is. Ha a vendégen valamiért „beszorulnánk” a teljes képernyős módba, a [Ctrl]+[Alt]+[Del] lenyomására juthatunk vissza a gazdagép bejelentkező képernyőjére, majd a Switch Userre kattintva navigálhatunk vissza az aktív felhasználói fiókunkba.
  • Logon Credentials: ha töröljük, legközelebb be kell gépelnünk a bejelentkezési jelszavunkat, a rendszer nem teszi meg helyettünk. Azt ismét megjegyeztetni a jelszóbeíró képernyő alján látható jelölőnégyzet kipipálásával lehet.
  • Auto Publish: az XP-módot kapcsolhatjuk itt ki és be.
  • Close: a virtuális gép kikapcsolásának módja. Az előzőekben bemutatott beállítások többségét csak teljesen leállított gépen változtathatjuk meg. Ehhez előbb itt át kell állítani a kikapcsolási módszert Hybernate-ről Shut Downra, feléleszteni a hibernált gépet, majd a szokásos módon kikapcsolni. A Turn Off a kikapcsoló/reset gombos kilépés, csak teljesen „halott” virtuális gép esetén használjuk! A Prompt for action beállítás minden kilépéskor megkérdezi, hogy mit is akarunk csinálni.

 

 

Folyt. köv.!

Cikkünk folytatásában saját magunk építünk virtuális gépet, időgépet készítünk a virtuális lemezmeghajtókból (VHD állományok), és bemutatjuk azt is, hogy lehet ezeket a Virtual PC program nélkül, közvetlenül a Windows 7, Vista vagy XP alatt használni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!