Hirdetés

Xara Designer Pro 6



|

Új felhasználói felület, új illusztrációs, fotószerkesztő és webes funkciók, valamint új név - röviden így lehetne összefoglalni a Xara új termékét, a Xara Designer Pro 6-ot.

Hirdetés

A legtöbb programnak az első megjelenésekor kitalálnak egy nevet, amit azután éveken és verziókon keresztül használnak. Érdekes módon az angol Xara – e tekintetben – nem követi a hagyományokat, ők pár évente nemcsak verziószámot, hanem nevet is váltanak. Legrégebbi windowsos programjuk 1994-ben még Xara Studio néven látott napvilágot (bár az eredetileg Archimedesre készült programot még ArtWorksnek hívták), amelyet egy évvel később átneveztek CorelXARA-ra. Ebből a kanadaiakkal kötött ötéves együttműködés lejártakor Xara X, majd három verzióval és hét évvel később Xara Xtreme lett, sőt időközben, az Xtreme „oldalhajtásaként”, a professzionális felhasználók igényeit figyelembe véve létrejött a Xara Xtreme Pro is.

 

 

A Xara Designer Pro 6 megörökölte a Web Designer felületét

 

 

Az idén nyáron megjelent új verziókat azonban már Xara Photo & Graphic Designer 6 és Xara Designer Pro 6 néven kell keresnünk a(z elektronikus) boltok polcain. A két változat között árban jelentős különbség van, ezért ha valakinek nincs feltétlenül szüksége a Pantone színekre, színre bontásra, PDF/X és XPS exportra, akkor érdemesebb a hosszabb nevű terméket választania – ha pedig szeretne komplett honlapokat is készíteni, akkor a Xara Web Designerrel kiegészítheti. Mi a két változat közül a nagyobbikat vettük górcső alá.

 

 

Modernizált felület

 

A Xara Designer Pro 6 – gyakorlatilag valamennyi webes funkció, így többek között a DHTML-menükészítő, vagy a honlapok egykattintásos publikálása mellett – megkapta a Web Designer új, mostanában főként a képnézegető és –feldolgozó programoknál divatos grafitszürke alapú, újrarajzolt ikonokkal és „kirepülő” ikoncsoportokkal színesített felületét. Ha valakinek nem tetszene ez a színvilág, és szeretné visszakapni a megszokott halványszürke, majdnem fehér felületet és a régi ikonokat, annak mindössze annyit kell tennie, hogy megnyomja a [Shift]+[Ctrl]+[Alt]+[S] billentyűkombinációt. Szintén erősen személyfüggő, hogy a csoportosított ikonok valakinek tetszenek-e vagy sem, ám tapasztalataink azt mutatják, hogy pár nap használat után meg lehet szokni ezek használatát – de ha valakinek mégsem sikerülne, akkor mindössze pár perc munkával, a Windows -› Control Bars -› Button Palette eszközsávot megnyitva a gyakrabban használt ikonokat az [Alt] billentyűt nyomva tartva áthúzhatja a megszokott helyükre.

 

 

Mappákba rendezett sablonok és clipart-képek

 

 

A korábbiakhoz képest a listában előkelőbb helyre került sablonok és clipart-képek galériája, amelyben két újdonsággal is találkozhatunk. Első pillantásra úgy tűnik, mintha kevesebb sablont, vektoros képet és fotót tartalmazna a gyűjtemény, pedig mindössze annyi történt, hogy a galéria mappastruktúrája hierarchikus lett, így például a webes gombok gyűjteményét a Web Templates könyvtáron belül található Buttons almappában kell keresnünk. Másik újdonság, hogy a Download címkével jelölt könyvtárak tartalmát élő internetes kapcsolat esetén a program automatikusan frissíti.

 

 

A bekezdésszövegekben végre különböző listákat is kezelhetünk

 

 

A Designer Pro szerencsére (bár egyáltalán nem meglepő módon) megkapta a Web Designer oldal- és réteggalériáját, a főként (nagyon) összetett grafikák készítésekor kimondottan hasznos Solo móddal. Emellett rendelkezésünkre áll az automatikus mentés funkció is, amely alapértelmezés szerint tízpercenként, valamint kilépéskor valamennyi nyitott dokumentumról biztonsági mentést készít, még azokról is, amelyeknek nem adtunk nevet, ráadásul azt is beállíthatjuk, hogy hány utolsó verziót tartson meg.

 

 

A régi menükészítő új formában és új lehetőségekkel kibővülve

 

 

Rajzolás és fotószerkesztés

 

A Xara Designer Próban egy új rajzeszközzel, az egyenes rajzolóval találkozhatunk, amellyel szó szerint egy húzással hozhatunk létre egyes vonalszakaszokat. Bár sok esetben valóban jelentős mértékben egyszerűsítheti munkánkat ez az eszköz, ám véleményünk szerint ennél sokkal fontosabb, hogy a hozzá tartozó Infobaron egyszerűen és gyorsan állíthatjuk be az – akár a szabadkézi, akár a tollal rajzolt – egyenesek és görbék vonalvégződéseit, sőt ezek méretét a vonalvastagságtól teljesen függetlenül változtathatjuk!

Korábban a szabad kézzel, főként a digitalizáló táblákkal rajzolók egyik fő problémája volt, hogy rajzoláskor a program automatikusan összekapcsolt egyes vonaldarabkákat, amikor azok végei egy bizonyos távolságnál közelebb kerültek egymáshoz. Ezen a problémán segít mostantól az egyetlen kattintással aktiválható Sketch Mode, amely megakadályozza ezeket a véletlenszerű kapcsolatokat.

 

 

Rajzolás közben félig átlátszanak a kitöltött elemek

 

 

A görbék szerkesztésekor sokan hiányolhatták, hogy kicsit macerásan lehetett csak ún. szimmetrikus csomópontokat létrehozni, mivel a Shape Editor eszköz csak abban segített, hogy a sima csomópontok kontrollpontjai egy egyenesbe essenek, de a távolságukat már kézzel (és többnyire szemre) kellett beállítanunk. Eddig. Ugyanis mostantól ha a sima csomópontok kontrollpontjainak mozgatása közben nyomva tartjuk a [Shift] billentyűt, akkor a program gondoskodik arról, hogy a két kontrollpont távolsága egyenlő legyen a csomóponttól.

Sokak számára újdonságnak tűnhet, hogy a Xara Designer Próban az új rajzelemek automatikusan megöröklik a legutoljára elvégzett beállításokat, pedig ebben mindössze annyi a nóvum, hogy a Utilities -› Options ablak General oldalán alapértelmezett lett az ezt előíró funkció (Give new objects most recent attributes), ám akit ez zavar, könnyedén ki tudja kapcsolni, és visszatérhet a jól megszokott beállításhoz. Ugyanakkor az már valódi – és kimondottan hasznos – fejlesztés, hogy rajzoláskor a zárt objektumoknak nemcsak a drótvázmodellük, hanem az aktuális körvonaluk és kitöltésük is látszik, körülbelül 90 százalékos fedettséggel, hogy a már meglévő rajzelemek is látszódjanak.

 

 

Új bitképszerkesztési lehetőség a „tónusgörbe-hajlítás”

 

 

A Xara vektorgrafikus programjában már jó ideje igencsak sok eszközt találhatunk a bitképek, de főként a fotók szerkesztésére, javítására. Ezek száma és funkcionalitása az új verzióban természetesen tovább bővült. Először is a Xara Designer Pro már a sok megapixeles fotók importálásakor segít abban, hogy az adott feladathoz optimalizáljuk azok méretét, ezzel jelentősen csökkentve a dokumentumok állományméretét, ugyanakkor megnövelve a képekkel végzett munka sebességét. A betöltött képekről többet tudhatunk meg az EXIF panel megnyitását követően – akár azt is, hogy hol és milyen beállításokkal készült a felvétel, a fotók tónusát sokkal finomabban állíthatjuk, köszönhetően annak, hogy a Levels ablakban a tónusgörbét immáron tetszőlegesen görbíthetjük, míg a nem kívánt részeket eltüntethetjük, vagy pont ellenkezőleg, egyes részleteket többszörözhetünk az új, roncsolásmentes, vektoralapú klónozóeszközzel.

 

 

Az importált fotók EXIF-adataiba is belenézhetünk

 

 

Sokkal egyszerűbb lett az előző verzióban debütált tartalomfüggő méretezés is, miután most már egyetlen kattintást (és a gyors előkészítést) követően vízszintesen és függőlegesen is változtathatjuk a kép méretét, megőrizve a kijelölt területek képarányát. Sőt ezentúl az eredeti méret megtartása mellett is nagyíthatjuk vagy kicsinyíthetjük a tartalmat, a kijelölt részek torzítása nélkül.

 

 

A maszkokban a fekete és a fehér között megjelentek az átmenetek

 

 

Szintén a fotókkal végzett munkát egyszerűsíti az Opacity Mask névre keresztelt új funkció, amely tulajdonképpen nem más, mint a pixelgrafikus programokból ismerő maszkok Xara-féle frappáns megoldása vektoros környezetben.


Adatok

  • Vektorgrafikus illusztrációs program
  • Interaktív rajzoló-, kitöltő- és effekteszközök
  • Többoldalas dokumentumok kezelése
  • Automatikus mentés és visszaállítás
  • Azonnali helyesírás-ellenőrzés (angol, német, olasz, holland, francia, portugál, spanyol és orosz)
  • Javított szövegkezelés (például hierarchikus felsorolások)
  • Objektumok körülfolyatása szöveggel
  • Javított maszkolási lehetőségek
  • Objektumok térbelivé alakítása
  • Pixelgrafikus effektusok vektoros objektumokon
  • Tartalomfüggő bitképméretezés és nagyítás
  • Alapszintű bitképkorrekciós eszközök
  • Klónozó „ecset” és automatikus perspektívakorrekció
  • Panorámaképek készítése
  • Photoshop-kompatibilis és Xara-pluginek használata pixeles és vektoros elemeken
  • EXIF-adatok megjelenítése
  • Honlapok, weboldalak, web-grafikák és -animációk készítése
  • DHTML-menük készítése
  • Interaktív képgalériák készítése
  • Négyszínre bontás
  • RAW formátumú fotók importálása
  • Flash-, PDF-, SVG- és XPS export
  • „Képernyőlopó”
  • Letölthető 30 napos próbaverzió
  • Forgalmazó: Codra Kft.
  • Ár: 80 225 Ft (upgrade 27 025 Ft)
  • Web: www.codra.hu; www.xara.com/designer


Előny: nagyon gyors, kibővített honlap- és fotóeszközök
Hátrány: csak négyszögletes szövegkeretek, magyar helyesírás-ellenőrző hiánya
Teljesítmény: 5
Szolgáltatás: 5
Ár/érték: 4,5

 

 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.