Hirdetés

Xbox One: a Microsoft átveszi a hatalmat a nappalink felett



|

A Microsoft kedden mutatta be új generációs "mindent bele-konzolját", az Xbox One-t. Az eszköz a játékok mellett a digitális tévéadásokat is képes kezelni. Meg még sok minden mást.

Hirdetés

A szakma és a felhasználók hónapok óta a Microsoft újgenerációs játékkonzoljáról pletykálnak. A cég kedden, egy a redmondi főhadiszálláson tartott rendhagyó sajtóesemény keretében mutatta be a rég várt készüléket: az Xbox One-t afféle „all-in-one” házi szórakoztató központként reklámozták.

A cég vezetői közel egy órán keresztül sorolták a konzol új hardveres és grafikai megoldásait, a kapcsolódó interfészeket és a fejlesztés alatt álló, exkluzív játékokkal kapcsolatos információkat.

A hardvert az AMD és a Microsoft mérnökei pöccintették fel

A külsejét tekintve leginkább egy hagyományos set-top boxhoz hasonlító eszközt és az új kontrollert Don Mattrick, a gyártó interaktív szórakoztatóipari üzletágának vezetője mutatta be. A konzolba 8GB RAM-ot, egy speciális, 40 nanométeres gyártási technológiával készült, nyolcmagos processzorral és GPU-val szerelt integrált chipet (SoC), valamint egy 500 GB-os merevlemezt építettek; a SoC-ot az AMD, a meghajtót pedig a Microsoft mérnökei fejlesztették. A készülékbe Blu-ray-meghajtó, USB 3.0-ás csatlakozó és 802.11n WIFI-chip is került.

A hardvert a Microsoft és az AMD mérnökei fejlesztették

Az Xbox One-on három, egymással összedolgozó operációs rendszer fut: egy továbbfejlesztett Xbox OS, egy Windows NT kernelre épülő szisztéma és egy harmadik szoftver, amelynek az a feladata, hogy az első kettő működését összehangolja.

Az Xbox One a "Snap" névre keresztelt megoldásnak köszönhetően egyszerre több folyamatot is képes menedzselni. A keddi prezentáción Yusef Mehdi, a Microsoft Interactive Entertainment divíziójának rangidős alelnöke mutatta be, milyen flottul oldja meg a berendezés egy videolejátszó és egy Internet Explorer böngésző szimultán futtatását.

A Microsoft szerint a multitasking az új hardver legfontosabb újításai közé tartozik. Todd Holmdahl, az Xbox Hardware alelnöke hangsúlyozta: a GPU-t úgy tervezték meg, hogy számos képmegjelenítési és számítási feladatot tudjon egyszerre kezelni.

Beköltöznek a nagyszobába

A Microsoft az Xbox One-nal a nappalinkba is szeretne beköltözni. A konzolt HDMI ki- és bemenettel is ellátták, amely így a hagyományos set-top boxokkal is együttműködik, és egy speciális Xbox-layert varázsol a tévékészülékek képernyőjére.

A rendszer a digitális tévéműsorra is rákapcsolódik, és segít a felhasználóknak a számukra érdekes adások, csatornák kiválasztásában. Valószínűleg a kábelszolgáltatók olyan prémium szolgáltatásaival is kompatibilis lesz, mint amilyenek az előfizetéses programok vagy a képrögzítést lehetővé tévő DVR-rendszerek. Sőt, a különlegesen jó minőségű adásokat is képes megjeleníteni: a konzol állítólag a nyolc megapixeles képminőséget biztosító 4k-felbontással és a 3D-adásokkal is elboldogul.

És persze, a Kinectnek köszönhetően hangvezérlést is kapott, így akár egyszerű parancsszavakkal is váltogathatjuk majd a csatornákat.

Kapálózhatsz és kiabálhatsz

Az Xbox One-ban az eddigieknél is fontosabb szerepet kapott a hang- és gesztusvezérlés: a konzol életre keltéséhez például elég annyit mondanunk, hogy „Xbox bekapcsol”, és már működik is a berendezés. Mehdi azt is bemutatta, hogyan lehet a képernyő „megragadásával” zoomolni , majd szimplán „visszalökni” a megnyitott ablakokat a helyükre, és visszatérni a nyitóképernyőre.

Az Xbox One-t Don Mattrick mutatta be

A Kinectet alaposan átalakították: 1080p felbontású, széles látószögű szenzort kapott, amelyet úgy terveztek meg, hogy akár egy sportoló ember pulzusát is mérni tudja. Az új rendszer az Xbox 360-nal ellentétben már nem csak kettő, hanem egyenesen hat ember mozgását képes követni és feldolgozni.

A Kinect a szemmozgásokat is érzékeli. Holmdahl szerint ennek és az alaposan feljavított hangfelismerő rendszernek köszönhetően jóval érzékenyebb és precízebb, mint elődje volt. A dobozba egy, a vezérlők szenzoraival összelőtt IR-szemet is építettek, így a Kinect pontosan érzékeli, hol vannak az egyes kontrollerek, és hang- illetve arcfelismerő rendszerének köszönhetően azonosítani tudja az egyes játékosokat.

Ha a kontroller visszarúg

Maga a kontroller szemre nem sokat változott: az igazi újdonságokat a burkolat rejti. Az egyik legérdekesebb fejlesztés a gombokba épített szenzoros visszacsatolás, amelynek használata révén a fejlesztők élvezetesebbé és életszerűbbé tehetik az általuk készített játékokat.

A kontroller szemre nem sokat változott

A másik jelentős változás, hogy a vezérlő hátuljába épített akkumulátort kilencven fokkal elfordították, így lényegesen kényelmesebbé tették a használatát a hosszú ujjakkal megáldott-megvert játékosok számára.

A Microsoft tájékoztatása szerint egyébként az Xbox One csak a legújabb fejlesztésű kontrollerekkel lesz használható: az öregebb modellek mehetnek a kukába.

Új játékok jönnek

A viszonylag rövidre fogott prezentáció során azért a legújabb játékok bemutatására is jutott idő. Phil Spencer, az Xbox Studio feje elmondta, hogy a konzol bevezetését követő egy évben tizenöt, speciálisan az új Xboxra-fejlesztett játékot fognak piacra dobni – köztük nyolc teljesen új franchise-ot, de a Forza Motorsport 5-tel a konzol népszerű autós játéka is visszatér.

Az egyik legizgalmasabb exkluzív Xbox One-kiadványnak az Alan Wake-et és a Max Payne-sorozat első két részét fejlesztő Remedy Entertainment új játéka, a Quantum Break ígérkezik. Ahogy a fenti trailerből is kiderül, a történet főszereplője egy különös erőkkel rendelkező, fiatal lány lesz.

Az új platformra a külsős fejlesztők is rárepültek. A bemutatón Andrew Wilson, a FIFA 14-et, a Madden 25-öt és az NBA Live 14-et kiadó EA Sports alelnöke is a pódiumra lépett, aki kijelentette: új Ignite motorjuk és az Xbox One technológiája együtt „elmossa a valóság és a sportjátékok közötti határvonalat”.

Eric Hirshberg, az Activision vezérigazgatója a Call of Duty: Ghosts első demóját mutatta be: mint kiderült, az Xbox One és az Infinity Ward grafikus motorja rendkívül részletgazdag karaktermodellek megjelenítését teszi lehetővé.

Üröm az örömben, hogy az új konzol nem képes lejátszani a korábbi platformokra fejlesztett játékokat – a Microsoft magyarázkodása szerint a rendszer-architektúra „drámai mértékű átalakítása miatt” ezt sehogy se tudták megoldani.

Spielberg is beszállt

Nem lenne értelme Xbox-játékokról beszélni, ha nem tennénk említést a cég tizenegy éve működő játékplatformjáról és közösségi hálózatáról, az Xbox Live-ról. A Microsoft szerint az Xbox 360-tulajdonosok továbbra is használhatják az accountjaikat – sőt, a vállalat illetékesei számos új szolgáltatással is kecsegtették őket. A többszereplős játékok például az eddigieknél is jobban testre szabhatók lesznek, a felhasználók több avatar közül választhatnak majd. A fejlesztők egy új Smart Match-rendszert is kidolgoztak, amely a korábbinál jóval ügyesebben társítja egymással a játékosokat, így lehetővé teszi számukra, hogy addig is kedvükre multitaskoljanak, amíg a barátaikra várnak.

Új szolgáltatásokkal bővült az Xbox Live

Az új Xbox-ba a Skype-ot is integrálták: a beépített kliens a videó- és hanghívásokat is támogatja – ami tovább javíthatja a játékélményt. Persze, a SmartGlass sem maradhatott ki, így oksotelefonjainkon és táblagépeinken is elérhetjük az Xbox szórakoztató tartalmait, a játékokat és az alkalmazásokat.

A Microsoft a prezentáció végére tartogatat egyik legnagyobb dobását: a képernyős műfajok közötti határ porig bombázása jegyében, televíziós sorozatot forgatnak az Xbox egyik legnépszerűbb franchise-ából, a Halo-ból. Méghozzá nem kisebb személyiség, mint a háromszoros Oscar-díjas Steven Spielberg rendezésében.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.