Hirdetés

Szubjektív: Elsőkből utolsók?



|

A Sony elsősorban a PS3-ba épített Blu-ray meghajtónak köszönhetően nyerte meg a csatát a HD DVD ellen. Ugyanennek köszönheti viszont, hogy a konzolháborúban vereséget szenvedett.

Hirdetés

Hogy a bevezetőben említett állítást megértsük, meg kell ismerkednünk a konzoljáték-piaccal, amely sok tekintetben különleges, egyedi szabályok szerint működik. A konzolgép ugyanis egy olyan termék, amelyet (sok más dologgal ellentétben) megéri veszteséggel árulni. Egyrészt, mert a valódi hasznot az eladott játékok hozzák, másrészt pedig, ha olcsón adjuk a gépünket, akkor sokan megveszik és emiatt sokkal több fejlesztőt vonz. A sokkal több fejlesztő természetesen sokkal több játékot is készít, ami pedig azt eredményezi, hogy még több gépet tudunk majd eladni, így a kör bezárul. Ezért hajlandók a gyártók kevesebbért adni a terméket, mint amennyibe nekik került.


A másik dolog, amit tudnunk kell a konzolpiacról, hogy úgynevezett „generációváltások” vannak, amelyek körülbelül ötévenként követik egymást. Ilyenkor minden gyártó elkészíti azt a gépet, amelyről úgy gondolja, hogy a következő ciklusban megfelel majd a játékosok által támasztott igényeknek. Természetesen mindenki igyekszik minél modernebb, fejlettebb technológiát felhasználni, hogy minél lassabban avuljon el a benne lévő hardver.

1211ps3-b.jpg

 


Az előző két generáció győztese egyértelműen a Sony volt, mind a PlayStation, mind a PlayStation 2 jóval sikeresebb lett a konkurencia játékgépeinél, éppen ezért a japán gyártó joggal gondolta azt, hogy a PS3 is ugyanúgy letarolja a piacot, mint az elődei. Főleg azért, mert mindent úgy csinált, mint korábban: erős, jövőbe mutató hardvert kínált, rengeteg külsős fejlesztőt csábított maga mellé, akik exkluzív playstation-ös játékokkal biztosították az eladásokat. Egyre azonban nem számított a Sony, mégpedig arra, hogy a versenytársaik okosabbak lesznek és tanulnak az előző generációk alatt elkövetett hibáikból. A Nintendo egy előző generációs hardverrel, de egyedi irányítási rendszerrel felszerelt Wii konzoljával gyakorlatilag behozhatatlan előnyt szerzett – a kezdetektől nyereséggel árulja magát a gépet is, és kiválóan megérezte, hogy az alkalmi (azaz casual) játékosok milyen játékokra vágynak. A Microsoft ugyan csak az előző generációban kapcsolódott be a küzdelembe, az Xbox konzol pedig csak vitte a pénzt, de arra tökéletes volt, hogy a cég megtanulja a konzolpiac sajátosságait és ezek az információkat kiválóan hasznosította az Xbox 360-nál is.


Ha gyártóként azt szeretnénk, hogy minél több konzolt adjunk el (és ezáltal sok külsős fejlesztőt csábítsunk magunkhoz), akkor két lehetőségünk van. Egyrészt olcsóbban adjuk a konzulunkat, mint a versenytársak, másrészt jobb, érdekesebb, exkluzívabb címeket kell megszereznünk, amelyek csak a mi gépünkön jelennek meg. A Nintendo – mint már említettük – gyakorlatilag külön kategóriában indul, ezért a Sonynak a Microsofttal kell versenyeznie és először is az Xbox 360-at leelőznie. Sajnos azonban mindkét pontban alulmaradt. Egyrészt rengeteg exkluzív játékot veszített el annak köszönhetően, hogy a fejlesztők átpártoltak a konkurens gépre, ráadásul a beépített Blu-ray meghajtónak „köszönhetően” nem tudja árcsökkentéssel felpezsdíteni az eladásokat. Hiszen amíg a konzolokat olcsóbban lehet adni, mint amennyibe az előállításuk kerül, addig az asztali Blu-ray lejátszókat nem, ezért ha a gyártó nagyon levinné a PS3 árát, akkor saját – Blu-ray lejátszókat készítő és értékesítő - partnereivel szúrna ki, ezt pedig nem teheti meg. Ezáltal csapdába esett, a korábban jó ötletnek tűnő, beépített Blu-ray lejátszó fogja a konzol vesztét okozni, mert ilyen árképzéssel már képtelen lesz az Xbox 360-at megelőzni.


Mivel a következő konzolgeneráció 2010-2011 környékén érkezik, ezért döntő lesz a mostani karácsonyi időszak. A Microsoft jó érzékkel csökkentette az Xbox 360 Arcade változat árát 200 dollárra (a legolcsóbb PS3 ennek kétszeresébe kerül), ráadásul az exkluzív játékfelhozatala is jóval érdekesebb, mint a japán konkurenciáé. Ha az érzelmi oldalt félretesszük és feltételezzük, hogy mindkét konzolon közel ugyanolyan jól néznek ki azok a játékok, amelyek mindkettőn megjelennek (ez ráadásul nincs is így, az elvileg gyengébb hardverű Xbox 360-on általában szebbek a játékok a könnyebb programozhatóságnak köszönhetően), akkor az ár és az elérhető exkluzív címek alapján fognak a vásárlók dönteni – a fentiekből egyértelmű, hogy az Xbox 360 javára. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a cikk megírásakor immáron hetedik hete adnak el több Xbox 360-at, mint PS3-at Japánban, a játékkonzolok és Playstation hazájában – ez óriási siker a Microsoft számára.
A sokat emlegetett Blu-ray lejátszó bizonyára a későbbiekben sem fogja megmenteni a gépet, hiszen világos, hogy a jövő DVD-je nem a Blu-ray. Mint adattároló, a jövő a flashmemóriáé, filmek pedig nem csillogó korongon érkeznek hozzánk pár éven belül, hanem a falból kilógó Ethernet-kábelen át.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.