Hirdetés

LG C1 OLED teszt - nem olcsó, de játékhoz jó



|

Az LG OLED-tévéi régóta egyet jelentenek a prémium minőséggel, az idei modellek tervesésekor azonban a videójátékok is kiemelt szerepet kaptak. Kipróbáltuk, hogyan mutatnak a játékok OLED-tévén.

Hirdetés

Már évek óta megbízhatóan szállítja a prémium OLED-tévéket az LG, méghozzá úgy, hogy közben az árak is szépen lassan araszolnak lefelé. Ez ugyan még mindig nem jelenti azt, hogy olcsón megúsznánk egy ilyen beruházást, de ha azt vesszük, hogy cserébe a piac egyik, ha nem a legjobb készülékét kapjuk meg, akkor egyáltalán nem túlzó például az LG OLED55C12 430 ezer forintos vételára. Most azonban nem pontosan ezzel a modellel, hanem az eggyel nagyobb testvérrel, az LG OLED65C12-vel ismerkedtünk meg közelebbről - amelynek 10 colos extra mérete szűk 50 százalékot dob az áron.

Minimalista külső

Emberemlékezet óta a letisztult vonalakra esküszik az LG, az OLED-technológia pedig nemcsak a képminőséget érintő, hanem a tervezéssel kapcsolatos tulajdonságai alapján is jó alapot jelent. Maga a kijelző hihetetlenül vékony, mindössze 6 milliméteres, körben pedig ezüst színű fémkeret fut rajta. A tévé talpa zárt, és középen helyezkedik el, de persze nem kötelező használni, lévén, hogy a C1-et akár a falon is elhelyezhetjük.

Hirdetés

Hátul egy kisebb dobozba zárták az elektronikát és a csatlakozókat, mindössze ez ad vastagságot a készüléknek. A csatlakozópanel a kategóriában megszokott képet mutatja; négy HDMI-t, három USB-t, egy Ethernet-csatlakozót és egy CI-foglalatot kapunk - na és persze az antennacsatlakozót. A HDMI- és az USB-portok közül egy-egy oldalra néz, ezeket akkor is könnyű elérni, ha a tévé a falra került.

Csúcsra járatva

Az LG OLED65C12 a 65 colos képátlóhoz természetesen 4K felbontást párosít, ami nem meglepetés; ezt a részletességet az LG összes OLED-tévéje hozza. A C1-es széria HDR-támogatást is nyújt (HDR10, Dolby Vision és HLG szabványok ismerete mellett), ha pedig valaki játékkonzolhoz csatlakoztatja a készüléket, akkor a 120 Hz-es képfrissítés jöhet nagyon jól. Az LG ráadásul a 4K felbontást, a HDR-t és a 120 Hz-es képfrissítést egyszerre is támogatja.

A technológiából adódóan az OLED-tévé tökéletes feketére képes, és mivel a kijelző minden egyes képpontjának fényerőssége a többitől függetlenül vezérelhető, a kontrasztarány gyakorlatilag végtelen.

E téren az LG modellje kenterbe veri az összes LCD-tévét még úgy is, hogy a tökéletes fekete "ellenében" a maximális fényerő nem túlságosan acélos. A fogyasztás kordában tartása érdekében normál (SDR) módban például 150 nit körüli érték a maximum, de ha a teljes képernyő világos, akkor ez leesik 130 nitre. A tévé ugyanakkor életre kel, ha HDR-jelet kap, és a megjelenített tartalomtól függően akár 800 nites maximumot is mérhetünk.

A tévé gyári színbeállításai jók: amennyiben a moziprofilt választjuk, akkor gyakorlatilag hibátlan beállítással, illetve szinte tökéletes Rec.709 és DCI-P3 színtérlefedettséggel mehet a mozi. Persze, ha van türelem és idő, akkor a fehéregyensúllyal együtt akár még a legutolsó árnyalat is pontosan a helyére tehető. Az LG OLED65C12 mind a 4K, mind a full HD felbontású filmeket remek képminőségben jeleníti meg, az alacsony válaszidőnek hála pedig teljesen mindegy, hogy nyugis filmet vagy akciódús jelenetekkel tarkított krimit, netán sportközvetítést nézünk.

Játékra optimalizálva

Az OLED-tévék az alacsony válaszidő miatt nemcsak filmezésre, hanem játékra is nagyon jó választást jelentenek, az LG ezért évről évre egyre több olyan beállítási lehetőséget helyez el a menüben, ami kedvez a játékosoknak. A C1-ben pedig arra is figyelt a gyártó, hogy ezeket az opciókat egyetlen felületre gyűjtse össze, így kényelmesen végigszaladhatunk az elérhető funkciókon.

Az LG C1 képfeldolgozó processzora rengeteg képjavító technológiát használ, ha viszont játszunk, akkor ezekre semmi szükség - a képminőség nem lesz jobb, az input lag viszont nyúlik, mint a rétestészta. Ezt elkerülendő, a játékmód aktiválásakor az elektronika a képjavítókat szinte egytől egyig kikapcsolja. Nagyon alacsony, 5 ms-os input lag érhető el így, ami nemcsak egy tévének, hanem egy játékra kifejlesztett LCD-monitornak is a becsületére válna (csak összehasonlításképpen, Cinema profillal ez az érték 80 ms feletti). A tévé egyébként a HDMI 2.1 ALLM funkciója révén automatikusan felismeri a játék jellegű tartalmat, ezért a fontos beállításokat mindig így igazítja.

A másik ütőkártya a 120 Hz-es képfrissítés és az adaptív képfrissítési frekvencia támogatása, ráadásul a tévé az Nvidia G-Sync és az AMD FreeSync megoldásokat egyaránt kezeli.

A 3.15.27-es firmware-frissítéstől kezdődően a készülék a villámgyors képfrissítést már Dolby Vision HDR mellett, 4K-ban is támogatja - most már csak azok a játékok hiányoznak, amelyekkel kihasználható ez a funkcióarzenál.

Ha a részletes beállításokat választjuk, akkor a Játékoptimalizációs menüben összegyűjtve találjuk meg az összes fontos opciót. Látszik például az aktuális képfrissítés és még néhány információ, a fentieken túl pedig a fekete és fehér stabilizátor opció is ide került. Ezekkel a nagyon sötét és nagyon világos helyeken módosítja a tévé a megjelenést, hogy minden apró részletet láthassunk - az FPS-játékokra például jellemző, hogy sötét helyekre is be kell mennünk. Ilyenkor a filmek tökéletes feketéje nem biztos, hogy a legjobb barátunk lesz, mert az égvilágon semmit sem fogunk látni. A tévé háromféle profilt tartalmaz FPS-, RPG- és RTS-játékokhoz, de természetesen saját értékeket is beállíthatunk 0-50-es skálán.

Minden, ami Smart

Az okostévé-funkciókat a WebOS legújabb verziójának köszönhetjük, amely véleményünk szerint továbbra is a legkényelmesebben használható felület - ez nemcsak a szoftvernek, hanem a tévé mellé adott Magic Remote távirányítónak is köszönhető. Vékony kialakítása ellenére a vezérlő olyan formában egyesíti a klasszikus távirányító-funkciókat és az egeret, hogy egyik tekintetében sem kell különösebb kompromisszumot kötnünk. A népszerű streaming szolgáltatások (Netflix, YouTube stb.) természetesen mind képviseltetik magukat, van teljes értékű böngésző, és az Apple eszközök támogatása is teljes körű. Az alkalmazásválaszték összességében nem rossz, az viszont tény, hogy a kínálat elmarad az Android rendszerű okostévéken elérhetőtől. Az okos szolgáltatásokhoz tartozik még, hogy a ThinQ-támogatás révén a tévé telefonról is vezérelhető, valamint mindenféle okosotthonkütyühöz is tud kapcsolódni, hogy aztán azokat szintén a távirányító segítségével vezérelhessük.

Verdikt

Teljesen mindegy, hogy a filmeket szeretjük-e vagy a játékokat - netán a kettőt együtt -, az LG OLED-tévéje nem fog csalódást okozni. Az OLED65C12 kontrasztban és feketében a csúcsot jelenti, cserébe viszont be kell húznunk a függönyt egy kicsit, ha kint hét ágra süt a nap. Az LG remek döntést hozott azzal, hogy a tévét játékra (is) optimalizálta; nincs kétségünk afelől, hogy sokan pont ezek miatt a funkciók miatt fogják a C1-es sorozatot választani. A 65 colos modell viszont drága, ár-érték arányban az 55 colos verzió sokkal jobb alternatíva.

LG C1 OLED

Ár: 620000 Ft
  • LG OLED65C12
  • 65”, 3840×2160, OLED-panel
  • Cinema és játéküzemmódok
  • HDR10, Dolby Vision, HLG
  • 4×HDMI 2.1, 3×USB, Ethernet, Wi-Fi, Bluetooth, CI+
  • WebOS, ThinQ
  • 2.1 csatornás hangzás
  • 120 Hz-es képfrissítés
  • VRR-támogatás (Nvidia G-Sync, AMD Freesync)
PRO
  • gyárilag is megfelelő színhelyesség
  • játékhoz köthető beállítások
  • akár 5 ms alatti input lag
Kontra
  • csak átlagos fényerő
  • kellene még faragni az áron
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 7575
    [topic] => 1
    [group] => 31
    [gameinfo_name] => LG C1 OLED
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 16
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2021-08-30 17:07:54
    [gameinfo_webpage] => 
    [gameinfo_tags] => lg c1 oled, lg, oled, tv, teszt
    [gameinfo_url] => lg-c1-oled
    [gameinfo_pro] => gyárilag is megfelelő színhelyesség
játékhoz köthető beállítások
akár 5 ms alatti input lag
    [gameinfo_kontra] => csak átlagos fényerő
kellene még faragni az áron
    [gameinfo_data] => LG OLED65C12
65”, 3840×2160, OLED-panel
Cinema és játéküzemmódok
HDR10, Dolby Vision, HLG
4×HDMI 2.1, 3×USB, Ethernet, Wi-Fi, Bluetooth, CI+
WebOS, ThinQ
2.1 csatornás hangzás
120 Hz-es képfrissítés
VRR-támogatás (Nvidia G-Sync, AMD Freesync)
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 10
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 0
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_price] => 620000
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => 
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 16
            [manufacturer_name] => LG
            [manufacturer_url] => lg
            [manufacturer_link] => http://www.lg.com/hu/
            [link] => /gyarto/lg
        )

    [link] => /termekinfo/lg-c1-oled-7575.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => gyárilag is megfelelő színhelyesség
            [1] => játékhoz köthető beállítások
            [2] => akár 5 ms alatti input lag
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => csak átlagos fényerő
            [1] => kellene még faragni az áron
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 8.8
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    10

  • Ár/Érték:

    7

  • Extra funkciók:

    9

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.