Hirdetés

Samsung Galaxy S22 Ultra teszt - ez lenne az androidos készülékek csúcsa?



|

Megtollasodott a Samsung Galaxy S22 legnagyobb tagja, az Ultra - és milyen jól tette. Valójában viszont egy újraélesztett Note-ról van szó, még ha a Samsung nem is merte így nevezni a készüléket.

Hirdetés

Sokáig úgy tűnt, hogy a Samsung Note 20 lesz a hattyúdal, és a dél-koreai vállalat nem készít több olyan telefont, amelyhez toll is jár. Tavaly ugyan az S21 széria legnagyobb tagja, az S21 Ultra S Pen támogatást is kapott, de valószínűleg a Samsungnál sem gondolhatták komolyan, hogy egy olyan mobil, amibe nem lehet bedugni a használaton kívüli "ceruzát", tényleg ki tudja váltani a Note-ot. A Note széria fénye az évek során tényleg megkopott, ezért nem mondhatjuk, hogy a Samsung részéről teljesen a földtől elrugaszkodott döntés volt a nyugdíjazás mellett dönteni.

Ha a számokat nézzük, akkor az első Note-ból 10 millió, a másodikból 30 millió fogyott összesen. A harmadikból 10 millió - az első két hónap során. Ehhez képest 2019-ben a vállalat 13, 2020-ban pedig 10 millió Note-ot értékesített összesen. 10 millió eladott készülék persze még mindig nem kevés, de ha ehhez azt is hozzávesszük, hogy megérkeztek és fókuszba kerültek a Z szériás, hajtogatható mobilok (amelyekből 2020-ban szintén 13 millió körül fogyott összesen), akkor máris jobban érthető, miért született meg a Note sorozat nyugdíjazásának, vagy legalábbis S sorozatba való integrálásának döntése. Hiszen akár még az is lehet, hogy a terv mindvégig ez volt; a dolog talán sosem fog kiderülni. Lényeg a lényeg - ha kis késéssel is, de megérkezett a Galaxy Note 22, vagyis az S22 Ultra.

Dizájn és hardver

Abban az érdekes helyzetben vagyunk, hogy az S22 Ultra egyszerre két telefonnak is az utódja. Neve és részben a tudása alapján az S21 Ultra, forma és megint csak a tudása alapján pedig a Note 20 folytatásaként is értelmezhető a készülék. Induljunk el ez utóbbi vonalon, hiszen kicsomagolás után rögtön szembetűnő, hogy a mobil az S sorozat stílusjegyet sutba dobva szinte egy az egyben úgy néz ki, mintha egy Note 20-szal lenne dolgunk. Az egyetlen érdemleges különbség az, hogy eltűnt a kamerasziget - de az objektívek még mindig kilógnak, ezért az asztalra letett telefon továbbra is billeg. És a kéthetes használat alatt sajnos az is kiderült, hogy a nadrágzsebből a szöszöket rendkívül jól össze tudja szedni az öt kör alakú perem.

A két oldalra minimálisan lehajló kijelző, a szögletes vonalak amennyire lehet, egyedi megjelenést kölcsönöznek az S22 Ultrának ebben a mai, formatervezés alapján igencsak szürke mezőnyben. Az S22 Ultra méretesebb, mint a Note 20 Ultra volt, de ez főleg a 10%-kal nagyobb, 8,9 mm-es vastagságon érhető tetten, a magasság és a szélesség esetében 1-1 mm ide vagy oda nem igazán számít. Egyébként az, hogy az S22 Ultra 1,5 mm-rel alacsonyabb, mint a Note 20 Ultra volt, legfőképp annak tudható be, hogy a kijelző egy picit összement, 6,8 colos - de továbbra is 1440×3088 pixeles.

Hirdetés

A teljes előlapot elfoglaló OLED-panelt Gorilla Glass Victus+ üveg védi, csupán az előlapi kamera számára fúrt apró lyuk szakítja meg a folytonosságot. A telefonba két SIM-et helyezhetünk be, valamint ha a szolgáltató támogatja, akkor akár elektronikus SIM-et is használhatunk. A SIM-kártyatartó nyílása az alsó részre került, minden mással együtt: innen húzható ki az S Pen (bal oldalról), és itt található az USB-C csatlakozó is. Utóbbi 3.2-es szabványú, tehát meglehetősen gyors adatátvitelt biztosít. A készülékház gumidugók és egyebek nélkül is víz- és porálló, mégpedig az IP68-as szabvány feltételeit teljesítve.

Ami a belsőt illeti, nagy meglepetésre nem kell számítani, hiszen az abszolút csúcsmodell nyilván minden szempontból a legjobbat kapja. Számunkra pech, hogy Európában ez az Exynos 2200-as rendszerchipet és az AMD tervezésében készült Xclipse 920 GPU-t jelenti, míg a világ többi részén Snapdragon 8 Gen 1 chippel és Adreno 730-cal kerül forgalomba a telefon. Noha az alapok azonosak, a snapdragonos verzió gyorsabbnak tűnik: a neten elérhető teszteredmények alapján 10-20 százalékkal fürgébb, ez azért nem elhanyagolható különbség. Viszont mindkét chip 4 nm-es és 1+3+4 felépítésben nyolc magot tartalmaz. Az európai változatban a Cortex X2-es mag 2,8 GHz-es, az A710-es magok 2,5, az A510-es magok pedig 1,8 GHz-en járnak.

Viszont méretes rosszpont jár a Samsungnak azért, mert a telefon alapverziója csak 8 GB RAM-mal és 128 GB-os belső tárhellyel érkezik; a Note 20 8/256 GB-on, az S21 Ultra pedig 12/128 GB-on indított, tehát sikerült a kettőből a legszűkebb keresztmetszetet kiválasztani. A 8 GB RAM ebben a kategóriában még akkor is kevés, ha az operációs rendszer virtuális memóriát is használ; a 256 GB-os vagy nagyobb tárhellyel szerelt telefonok viszont egységesen, 12 GB RAM-mal készülnek.

Kijelző

A hardver éke a 6,8 colos Dynamic AMOLED 2X kijelző. A panel dinamikus módban (ez az alap) 1-120 Hz közötti képfrissítést használ, az aktuális tartalom függvényében. Aki nem játszik sokat, annak ez akár hosszabb üzemidőt nyújthat, de a fő cél az, hogy játékoknál folyamatosabb legyen a mozgásmegjelenítés; mindenesetre van lehetőség arra, hogy visszaállítsuk a 60 Hz-es, normál üzemmódot, ha az szimpatikusabb.

A technológiából adódóan a fekete tökéletes, a kontraszt végtelen, és a színek is pontosak (feltéve, hogy a Normál módot választjuk ki, nem pedig az Élénk beállítást). A fényerővel sem lesz gond, amely normál módban 500 nit körüli, automatikus módban pedig akár 1700 nit fölé is mehet. Az ujjlenyomat-olvasót a panel alá rejtve kapjuk; az ultrahangos érzékelő nemcsak gyors, hanem pontos is, és a telefon feloldása mellett használható fizetéshez, Knox szolgáltatásokhoz és a jelszószéfhez is. Apróság, de sajnos az is megdobja a költségeket, hogy eltűnt a gyári fólia; ha szeretnénk egyet, akkor irány valamelyik Samsung bolt, ahol röpke 8000 forint és 30 perc várakozásért cserébe rittyentenek is nekünk egyet.

Akkumulátor

Az akku 5000 mAh-s, csodát nem kell várni tőle: normál használat mellett egy napig azért kihúzza a telefon, de ha sokat fényképezünk vele, vagy külföldön navigációra is használjuk, mindenképp legyen nálunk powerbank is. Töltő a környezetvédelem (vagy inkább a költségcsökkentés) jegyében egy ideje már nem tartozék, ilyen megfontolások alapján mondjuk az USB-C kábel is teljesen felesleges, de legalább lesz még mit kivenni a csomagból jövőre is. A gyorstöltés 45 wattos, megfelelő töltőfejjel így 15 perc alatt 35%-ra, 30 perc alatt 66 százalékra tölthetjük fel a telefont. A teljes folyamat 59 percig tart. Ez messze nem a legjobb érték a piacon, ráadásul alig gyorsabb annál, mint amit az S21-ek tudtak, 25 wattos töltővel.

Rendszer

A Samsung az Android 12 alaprendszert nyakon öntötte a One UI 4.1-gyel, ez minden szempontból az egyik legjobb kombó mostanság; gyors, letisztult és funkciókban sincs hiány. A Samsung ráadásul tett egy olyan vállalást, aminek nincs nagyon párja jelenleg: a telefonhoz a megjelenéstől számított négy évig, azaz 2026 elejéig érkezik majd szoftverfrissítés.

A rendszer alapból nincs megpakolva felesleges alkalmazásokkal; a Google szoftverei nyilván megvannak, és a Microsofttal kötött megállapodás értelmében egy redmondi szeretetcsomag is adott, de a Samsung-féle extrák csak akkor kerülnek fel az S22 Ultrára, ha az első indítás alkalmával ezt kifejezetten kérjük.

A Samsung saját extra szolgáltatásai természetesen mind megvannak: rendkívül jó testreszabhatóság, Galaxy Store néven saját alkalmazásbolt, DeX asztali kliens munkához, Always On Display (ha már értesítési LED nincs), Knox biztonsági funkciók (pl. széf a fontos adatoknak, alkalmazásoknak), Edge panel, kezdőképernyőbe integrált hírolvasó stb. A menüt viszont érdemes töviről-hegyire átnézni, mert a felbontás alapból csak Full HD, a képernyőmód pedig a túlszaturált Élénk beállítást használja.

S Pen

A Note széria védjegye az S Pen, amely a Note 10-nél fejlődött utoljára igazán látványosan. Apróbb változtatások persze vannak most is, ám mind közül a legfontosabb az, hogy a válaszidőt sikerült csökkenteni, amely most már mindössze 2,8 ms - a Note 20 Ultra esetében még 9 ms volt, tehát a fejlődés viszonylag nagy. Előnye egyébként annyi, hogy most már gyakorlatilag tényleg azonnal megjelenik a képernyőn, ha írunk vagy rajzolunk, pont mint egy igazi ceruzával vagy ecsettel.

A tollban, csakúgy mint a korábbi modellekben a Note 10 széria óta, Bluetooth adapter, gyorsulásmérő és giroszenzor is van, így amellett, hogy írni tudunk vele, használható távirányítóként, illetve működik vele néhány gesztus is (például lapozáshoz).

Ha a tollat lezárt telefonnál vesszük elő, akkor gyorsjegyzetet készíthetünk, feloldott mobilnál pedig előugrik egy (testreszabható) helyi menü, amely a fontosabb S Pen alkalmazásokat és a toll aktuális töltöttségi szintjét mutatja.

Kamera

Első ránézésre kamera fronton a tavalyi S21 Ultra képességei köszönnek vissza - és igazából második nekifutásra is, mert változások vannak ugyan, de ezek aprók. Mutatjuk! 108, 10, 10 és 12 MP-es szenzorokat kapunk, az alábbi paraméterekkel. Az adatok: felbontás (fényerő, átfogás / szenzorméret, pixelméret / egyéb jellemzők).

  • Fő szenzor: 108 MP (F1.8, 23 mm / 1/1,33", 0,8 µm / PDAF+lézer, OIS)
  • 3× zoom: 10 MP (F2.4, 70 mm / 1/3,52", 1,12 µm / dpPDAF, OIS)
  • 10× periszkóp zoom: 10 MP (F4.9, 230 mm / 1/3.52", 1,12 µm / dpPDAF, OIS)
  • Nagylátószög: 12 MP (F2.2, 13 mm / 1/2,55", 1,4 µm / dpPDAF).

Az S21 Ultrához képest a zoom értékek nem változtak, az átfogások a nagylátószögű objektívhez képest viszont minimális mértékben csökkentek, és a két zoom objektív esetében kisebb lett a szenzorméret is. Ezek tényleg apróságok, és a tapasztalat azt mutatja, hogy a képminőséget alapvetően nem befolyásolják; sokkal fontosabb, hogy szoftveresen hogyan tudott előre lépni a Samsung.

Alapesetben mindegy, hogy melyik kamerát használjuk, az eredmény 12 MP-es lesz; a fő kameránál ez azt jelenti, hogy 3×3 pixel alkot egy képpontot szinte zajmentesen, a két zoom objektíveknél pedig a rendszer felskálázza a képet, minimális mértékben lágyítva ezzel az eredményt. A fotók minősége teljesen rendben van; a fehéregyensúly mindig pontos, az automatikus HDR remekül teszi a dolgát, normál fényviszonyok mellett a vonalélesség is közel áll a tökéleteshez; nincs sem zavaró túlélesítés, sem felesleges zajszűrés. Nem mászik el a fókusz sem, és az éjszakai fotók minősége is kezd rendben lenni - bár a Huawei szintjét még mindig nem sikerül elérni. A nagylátószögű objektívre ugyanez jellemző: nappal remek, este közepes fényképeket tudunk vele készíteni. A Samsung Galaxy S22 Ultra - normál fényviszonyok mellett - konzisztens eredményt hoz, bármelyik kamerát használjuk is.

Ha a háromszoros nagyítás sok lenne, akkor lehet kétszeres zoomot is választani, igaz ehhez az átfogáshoz nincs közvetlen, gyors elrést biztosító gomb. Ebben az esetben a fő szenzor dolgozik, és mivel a 108 MP-ben bőven van tartalék, a szoftveres bűvészkedés ellenére sincs gond a részletekkel. A szoftver egy sor hasznos extra funkciót nyújt: szabadon mozgatható exponáló gomb, tárgykövetés, rácsvonalak, helycímkék, kamera indítása bekapcsoló gombbal (duplán). A fontos funkciókhoz (időzítő, vaku, filterek) ezen felül gyorsgombokat is kapunk.

Az átlagfelhasználókat valószínűleg csak eddig érdekli a kamera, pedig van azért itt még néhány érdekesség. Hyperlaps felvétel, szuperlassítás, panoráma funkció és persze profi üzemmód. Főleg ez utóbbi az érdekes, hiszen állítható a fehéregyensúly, a fókusz, az expozíció, a zársebesség és az ISO is - bármelyik objektívet is választjuk. Illetve a profi üzemmód kiválasztásakor RAW fotókat is készíthetünk; ha van kedvünk és időnk szöszölni a fotókkal Lightroomban és Photoshopban. A RAW mód, a 108 MP-es fotók és az utómunkálatok kombinációjával igazán látványos eredmények érhetők el.

A szelfizésre szánt 40 MP-es előlapi kamera részletgazdag, de a hátsó kamerákhoz képest alacsonyabb dinamikatartományú képeket lő. Ami pedig a videókat illeti, a Full HD mellett 4K-s és 8K-s felvételeket is készíthetünk, rendre maximum 60, 60 illetve 24 fps mellett. 8K-s videókat értelemszerűen csak a fő kamerával forgathatunk, 4K kiválasztásakor viszont már minden kamera opció lehet - azzal a megkötéssel, hogy felvételkészítés közben 4K@60fps kiválasztásakor nem válthatunk közöttük.

Adott egy minden hájjal megkent telefon, amely jelenleg a Samsung telefonok csúcsát képviseli. Bivalyerős hardver, remek kijelző, profi kamera és most már alap 5G mellé kapunk egy S Pent is, amivel aztán tényleg a mobil összes rejtett tartalékát kihasználhatjuk. Androidos fronton jelenleg nem tudunk jobb készüléket még úgy sem megnevezni, hogy vannak azért apró bosszantó dolgok - főleg ha a 490 ezer forintos nyitó árat is figyelembe vesszük. Ilyen például a fólia és a töltő hiánya (arról nem is beszélve, hogy nem is olyan rég még ajándék AKG füles is járt a Note-ok mellé) vagy akár az, hogy a felhozatal ezúttal 8 GB RAM-mal és 128 GB-os belső tárhellyel indul.

Samsung Galaxy S22 Ultra 5G

Ár: 489.990 Ft
  • Kijelző: 6,8” AMOLED, 1440×3088 pixel
  • SoC: Samsung Exynos 2200
  • GPU: Xclipse 920
  • RAM: 8 GB
  • ROM: 128 GB
  • Kamera: 108 MP, 12 MP (w), 10 MP (3×), 10 MP (10×)
  • WiFi, Bluetooth: Wi-Fi 6, BT 5.2 LE
  • Akku: 5000 mAh, töltés: max 45 W
  • Méret: 163.3 x 77.9 x 8.9 mm
  • Tömeg: 229 g
  • IP68 víz- és porállóság
PRO
  • nagyon gyors
  • a legjobb kijelző jelenleg
  • hasznos extrák S Penhez
  • sokoldaló kamera
Kontra
  • belső memória nem bővíthető
  • csak 8/128 GB induló RAM/ROM
  • nincs kijelzővédő fólia
  • nehéz
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 7801
    [topic] => 1
    [group] => 19
    [gameinfo_name] => Samsung Galaxy S22 Ultra 5G
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 7
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2022-02-27 13:52:15
    [gameinfo_webpage] => 
    [gameinfo_tags] => Samsung Galaxy, Ultra, S22
    [gameinfo_url] => samsung-galaxy-s22-ultra-5g
    [gameinfo_pro] => nagyon gyors
a legjobb kijelző jelenleg
hasznos extrák S Penhez
sokoldaló kamera
    [gameinfo_kontra] => belső memória nem bővíthető
csak 8/128 GB induló RAM/ROM
nincs kijelzővédő fólia
nehéz
    [gameinfo_data] => Kijelző: 6,8” AMOLED, 1440×3088 pixel
SoC: Samsung Exynos 2200
GPU: Xclipse 920
RAM: 8 GB
ROM: 128 GB
Kamera: 108 MP, 12 MP (w), 10 MP (3×), 10 MP (10×)
WiFi, Bluetooth: Wi-Fi 6, BT 5.2 LE
Akku: 5000 mAh, töltés: max 45 W
Méret: 163.3 x 77.9 x 8.9 mm
Tömeg: 229 g
IP68 víz- és porállóság
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 10
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 5
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 10
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 10
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 10
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 1
        )

    [gameinfo_price] => 489.990
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => 
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 7
            [manufacturer_name] => Samsung
            [manufacturer_url] => samsung
            [manufacturer_link] => http://www.samsung.com
            [link] => /gyarto/samsung
        )

    [link] => /termekinfo/samsung-galaxy-s22-ultra-5g-7801.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => nagyon gyors
            [1] => a legjobb kijelző jelenleg
            [2] => hasznos extrák S Penhez
            [3] => sokoldaló kamera
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => belső memória nem bővíthető
            [1] => csak 8/128 GB induló RAM/ROM
            [2] => nincs kijelzővédő fólia
            [3] => nehéz
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 8.8
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    9

  • Ár/Érték:

    5

  • Anyagminőség:

    9

  • Extra funkciók:

    10

  • Kijelző:

    10

  • Szoftver:

    9

  • Akkumulátor:

    7

  • Kinézet:

    10

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.