Hirdetés

Samsung QN800A teszt - ott vagyunk már?

|

Ahogy a Samsung látja a jövőt: az új, mini LED-ekkel szerelt Neo QLED sorozat egyik 8K-s csúcsmodelljét próbáltuk ki.

Hirdetés

A televíziók világában minden év hasonlóan indul: a gyártók bejelentik új modelljeiket, bemutatják a mögöttes technológiákat, majd adnak néhány hónapot barátkozni az új betűszavakkal és rövidítésekkel.

Közben persze szállingóznak a részletek, termékjellemzők, árak, mi pedig fejben már elkezdjük az új tévé vásárlását, illetve a velünk vagyonközösségben élő személy(ek) felkészítését a hamarosan esedékes nagyobb kiadásra, annak okvetlen szükségességére.

Izgalmasak ezek a felvezető hónapok, de most már folyamatosan érkeznek, és testközelből is megcsodálhatók a 2021-es modellek, testközelből is megcsodálhatjuk de legalábbis egyet-egyet az óriási felhozatalból.

Hirdetés

A Samsung 2021-es csúcskategóriája a Neo QLED: 2020 még a kvantumpontos és LED technológiát ötvöző QLED éve volt, a Neo QLED azonban már Mini-LED háttérvilágításra cserélte a tavalyi QLED tévék Q90T-től Q950T-ig számított elitjének idei örököseit.

A Neo QLED kategória csúcsán két 8K (7680 x 4320) felbontásra kigyúrt modell trónol, a QN900A és a QN800A, őket követi további három 4K (3840 x 2160) versenyző. Mi a 65, 75 és 85 hüvelykes méretben elérhető QN800A legkisebb változatát próbáltuk ki - akármilyen furcsán hangozzék is a "legkisebb" szó 163 centiméteres képátló esetén.

A legdrágább dísztárgy a szobában

Ami a külsőt illeti, a QN800A lenyűgözően elegáns, azonnal érzékelhető a prémium kategóriás anyaghasználat és kidolgozottság. Markáns élek, mindössze 16.9 mm vastag képernyő, és - ami a leghatásosabb - csupán néhány milliméternyi káva. Ennél már csak a "gyakorlatilag észrevehetetlen káva" lenne jobb, vagyis az Infinity Screen, ami a tavalyi csúcsmodell Q950T-vel debütált, de azt idén is csak a főni, vagyis a QN900A kapta meg.

A dizájn kapcsán érdemes lehet itt megemlíteni, hogy a Samsung továbbra is nagy hangsúlyt fektet arra, hogy főképp prémium kategóriás modelljei miképp festenek gondosan megtervezett szobabelsők falán.

Ezzel nem csak a QLED megjelenésével bevezetett háttér, vagy ambient módra gondolok, mellyel csökkentett, kb. negyven százalékos energiafelvétel mellett előre telepített vagy saját képekkel-animációkkal, információkkal, gyakorlatilag okos képernyővédőként üzemel a tévé, dekorációs tárgyként (nem akarok álszent lenni, úgyhogy hagyjuk is, ez hány kWh és szénmonoxid havonta), hanem hogy hézag nélkül simulhat a falra a felrögzített készülék, illetve hogy a QN800 is az "észrevétlen csatlakozás rendszerként" hivatkozott egycsatlakozós külső egységet használja.

Amellett, hogy a külön dobozba költöztetett csatlakozók (és azok elektronikája) a képernyő karcsúságát és fali használhatóságát is segít megőrizni, nagyon hasznos és kényelmes, ha esetleg rendszeresen csereberéljük a tévére csatlakoztatott eszközöket. A dobozt akár a láb hátsó részére is rögzíthetjük, de gyakorlatilag bárhová letehetjük, ezért is jár két hosszúságú kábel hozzá. Az egyébként remek elgondolás egyetlen gyenge pontja azonban épp az egység és a tévé közti "egy-kábel", ami különösen érzékeny a sérülésre, ezért érdemes óvatosan bánni vele.

QLED + mini LED = Neo QLED

A Neo QLED számos technológiai újdonságot ígért. A legfontosabb nyilván a mini LED, vagyis a hagyományoshoz képest negyvened részére zsugorított, mikrorétegű LED-ek használata, mely nagyobb száma, illetve több, külön vezérelhető csoportokba rendezése a kvantumpontos megoldásokkal párosítva (amit a Samsung kvantum mátrix technológiának hív) pontosabb, fókuszáltabb megvilágítást tesz lehetővé, a QLED már ismert előnyei mellett, mint a hosszabb távon is fehérebb fehérek, a pontos tónusok vagy a nagyobb fényerő.

A QN800A részben valóban remekül demonstrálja az új megoldást, különösen az optimális használathoz képest erősebb megvilágításban, mert a kép akkor is gyönyörű marad, a filmeknél és játékoknál egyaránt hibátlanul érvényesül a HDR és a színgazdagság is, hiteles tónusokkal. Lehengerlő fényerejével szemben holmi becsillanásoknak esélye sincs - de nem meglepő, ez korábban is jól ismert fegyvertény volt a QLED számára a rivális OLED technológiával szemben, melynek épp csúcsfényessége a gyenge pontja.

De kontraszt tekintetében, ahol tökéletes feketéjével az OLED van hazai pályán, már nem ilyen rózsás a helyzet. Bár a VA panelek itt eleve hátrányból indulnak, egyrészt a mini LED-ek használatával nyert több megvilágítási zóna, másrészt a háttérvilágítás célzott energiaelosztása miatt látványos előrelépést vártunk tavalyhoz képest.

Tény, hogy még a Trónok harca hírhedten sötét epizódjának ("A hosszú éjszaka") feketéi is mélyek voltak, jól kivehető részletekkel, de a sötét háttérből kiugró világos elemek, például a feliratok körül rendszeresen jelent meg az a rendkívül zavaró, holdudvarszerű ragyogás, ami a FALD technológiát használó készülékeknél ugyan nem ismeretlen anomália, de a Neo QLED egyik fő ígérete volt, hogy ilyesmi nem fordul elő. 

A betekintési szöggel kapcsolatban vegyes érzéseink voltak, mert a QN800 is két külön fénykezelő réteggel igyekszik minél jobban kiterjeszteni, de a VA panelekre egyébként is jellemző módon inkább átlagosnak mondható.

A speciális rétegek ugyanakkor hajlamosak szivárványos fényhatásokat okozni a kijelzőn, leginkább közvetlenül beeső természetes fények esetén, ami kár, mert különben a tükröződéskezelés nagyszerű, a képernyő alig enged vissza fényt.

Készen állunk a 8K-ra?

Mivel a 8K tartalmak javarészt kimerülnek a youtube-os drónvideókban, a Samsung érthetően nagy figyelmet fordított a felskálázásért felelős processzorra (Neo Quantum Processor 8K), hiszen ma még csak ez indokolhatja egy 8K felbontásra képes tévé létjogosultságát.

Tavaly a részletesség javításán dolgozó neurális háló volt a hívószó, idén a multi-intelligencia, mely 16 különböző neurális háló között válogatva irányítja a felskálázás minden aspektusát és még egy régi DVD film vagy Xbox 360-as játék esetén is meglepő hatékonysággal működik. Ha pedig már szóba került a játék, a Samsung tudja, hogy épp az új csúcskategóriára leginkább fogékony közönség soraiban bőven akadnak játékosok, akik természetesen már HDMI 2.1 csatlakozót kapnak, így kihasználhatják a PlayStation 5 vagy az Xbox Series X 4K/120Hz lehetőségeit.

Fontos szempont lehet a FreeSync és az ALLM támogatása, illetve a VRR, amivel tavaly még meggyűlt a baja azoknak a bátor gyártóknak, akik nem odázták el a bevezetését, de teszt során hibátlanul működött. Az input lag kellőképp alacsony, és remek kényelmi funkció a játékosokat érdeklő információkat összegyűjtő GameBar is.

Rengeteg apró extra

A részben újrahasznosított anyagokból készült távirányítón első pillantásra nem tűnik fel semmi szokatlan: kecses, és letisztult formavilágú, csupán a leggyakrabban használt funkciógombok vannak rajta. A meglepetés a hátoldalon található napelem, mely már átlagos beltéri fényviszonyok mellett is képes biztosítani a folyamatos töltöttséget - ehhez csupán azt kell megszokni, hogy néha hasra fordítva tegyük le a távirányítót.

Nem nagy ár azért, hogy cserébe elbúcsúzhatunk az elemektől (és egy kicsit környezettudatosabb felhasználónak érezhetjük magunkat), de ha nem akarjuk médiafogyasztási rituálénk részévé tenni a távirányító hátának napoztatását, vagy túl sötét a helység, akkor az alján található USB-C csatlakozón keresztül is feltölthetjük. A tévé egyébként időben jelzi, ha szükség lenne erre, úgyhogy váratlan kellemetlenséggel nem kell számolnunk.

A filmek, játékok hangjai ha nem is túl erősen, de tisztán szólnak a 70 wattos hangrendszeren, különös tekintettel például a beszédsáv tisztaságára, melyet a készülék a környezeti zajok tekintetében fel is erősít.

Összességében kicsit csalódtunk a QN800A-ban, mert ilyen szintű dimming-problémára nem számítottunk a Neo QLED-től. Közvetlen elődje, a Q800T jobban teljesített ezen a fronton - ugyanakkor az is igaz, hogy nagyobb lett a fényerő és megkaptuk a HDMI 2.1 csatlakozóknak köszönhető új lehetőségeket.

Ha főképp nappali használatra szánjuk a tévét, nem esti-éjszakai filmezéshez vagy játékhoz, illetve vonzanak előremutató lehetőségei, mint a 8K, az okos funkciók vagy a WiFi 6E, akkor érdemes lehet megfontolni, bár ezen az árszinten jóval nehezebb kompromisszumot kötni, lássuk be.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Samsung QN800A

Ár: 1250000 Ft
  • 163 cm (65”) Neo QLED televízió, Quantum Mátrix technológia „Pro”
  • 8K 7680 x 4320
  • Neo Quantum Processzor 8K, Quantum HDR 32x, Motion Xcelerator Turbo+, FreeSync Premium Pro, HDR+, HDMI ARC, eARC, VRR
  • 4 x HDMI 2.1, 3 x USB, digitális optikai, WiFi 6E, Bluetooth 5.2, CI, DVB-T2 (H.264), DVB-C, DVB-S2
  • Mozgáskövető Hangzás+ (OTS+), Q-Symphony
  • Dolby Digital Plus, Dolby 5.1, 4.2.2 csatornás / 70W
  • 1443.7 mm / 897.4 mm / 300.6 mm
PRO
  • brutális fényerő
  • minimális válaszidő
  • jó felskálázás
  • részletgazdag feketék
  • napelemes távirányító
Kontra
  • komoly local dimming-problémák
  • alacsony natív kontraszt
  • beeső természetes fénynél szivárványos effekt a kijelzőn
  • nem túl széles betekintési szög
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 7484
    [topic] => 1
    [group] => 11
    [gameinfo_name] => Samsung QN800A
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 7
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2021-06-18 14:57:34
    [gameinfo_webpage] => 
    [gameinfo_tags] => Samsung QN800A, Samsung
    [gameinfo_url] => samsung-qn800a
    [gameinfo_pro] => brutális fényerő
minimális válaszidő
jó felskálázás
részletgazdag feketék
napelemes távirányító
    [gameinfo_kontra] => komoly local dimming-problémák
alacsony natív kontraszt
beeső természetes fénynél szivárványos effekt a kijelzőn
nem túl széles betekintési szög
    [gameinfo_data] => 163 cm (65”) Neo QLED televízió, Quantum Mátrix technológia „Pro”
8K 7680 x 4320 
Neo Quantum Processzor 8K, Quantum HDR 32x, Motion Xcelerator Turbo+, FreeSync Premium Pro, HDR+, HDMI ARC, eARC, VRR 
4 x HDMI 2.1, 3 x USB, digitális optikai, WiFi 6E, Bluetooth 5.2, CI, DVB-T2 (H.264), DVB-C, DVB-S2
Mozgáskövető Hangzás+ (OTS+), Q-Symphony
Dolby Digital Plus, Dolby 5.1, 4.2.2 csatornás / 70W
1443.7 mm / 897.4 mm / 300.6 mm
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 6
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 10
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 10
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_price] => 1250000
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => 
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 7
            [manufacturer_name] => Samsung
            [manufacturer_url] => samsung
            [manufacturer_link] => http://www.samsung.com
            [link] => /gyarto/samsung
        )

    [link] => /termekinfo/samsung-qn800a-7484.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => brutális fényerő
            [1] => minimális válaszidő
            [2] => jó felskálázás
            [3] => részletgazdag feketék
            [4] => napelemes távirányító
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => komoly local dimming-problémák
            [1] => alacsony natív kontraszt
            [2] => beeső természetes fénynél szivárványos effekt a kijelzőn
            [3] => nem túl széles betekintési szög
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 8.4
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    7

  • Ár/Érték:

    6

  • Anyagminőség:

    10

  • Extra funkciók:

    9

  • Szoftver:

    8

  • Kinézet:

    10

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.