TESZT: Cooler Master Mastercase Pro 5 - Moduláris forradalom

|

Régen láttunk már a Cooler Mastertől igazán forradalmi számítógépházat, de ennek megvolt az oka. Most valami egészen újat kapunk, ami bár kívülről unalmasnak tűnhet, valójában egy mérnöki remekmű.

A Cooler Master már nagyon-nagyon régóta ellátja a PC-s világot házakkal, melyek között több, igazi mestermű és legenda is található (például Cosmos, Stacker). Az utóbbi időben azonban kissé megfakult a cég kínálata, nem jöttek igazán nagy újdonságok, miközben nagyon sok cég beszállt a gamer PC-k piacára, kiszolgálva az ott felmerült prémium igényeket és menő dizájn-elvárásokat. Aztán nyár elején, a Computexen a cég bemutatta azt, amivel újraindítja a CM-házak világát: ez a Mastercase koncepció.

Hirdetés


Külső

A tervezők a legügyesebb modderekkel álltak össze, hogy együtt elkészítsék a jövő PC-s házát. Ez lett a MasterCase-család, amelynek elsőként az 5-ös modellváltozatát dobta piacra a cég. A midi ATX doboz legfontosabb újdonsága, hogy abszolút moduláris, és ez nem csupán kiszerelhető 3,5"-os keretet, hanem komplett átalakítást jelent kívül és belül egyaránt. Kezdjük talán azzal, amibe sokan bele fognak kötni: a fekete, fémhálóval borított előlap nem túl izgalmas, ráadásul körülötte is műanyagot találunk, nem alumíniumot vagy legalább minőségi fémet. Persze hűtésileg mindenképpen előnyös ez a felépítés, sőt, ehhez a Cooler Master rögtön két ventilátort is biztosít. Az oldallapok is súlyosak, fémből készültek, nem pillekönnyű alumíniumból. Szerencsére a masszivitással nem lesz gondunk, az egész ház fémkerete és az oldallapok is különlegesen stabilak és egyik sem nyeklik-nyaklik bántóan, vagy éppen az olcsóság látszatát keltve.


A tesztre érkezett, drágább, Pro modellnél a felső tető is fémhálós, amely alatt egy 240/280 mm-es vízhűtőradiátornak alakítottak ki helyet. Elöl találjuk az obligát csatlakozósort és kapcsolókat, valamint felettük egy fület, amelynél könnyedén megragadhatjuk a házat. Ehhez hasonló, gumírozott, óriási talpakat találunk alul is, amelyeknek köszönhetően a szellőzés alulról is biztosított, továbbá a stabilitást is segítik. Az oldallapokat tartó, kézzel szerelhető csavarok ötletesen a helyükön maradnak akkor is, amikor kicsavartuk őket - apróság, de nagyon kényelmes. Érdemes még megemlíteni az oldallapok sínjeit is, amelyekbe végtelenül egyszerű behelyezni a fémlapokat és ha csak elhúzzuk hátra, ki is hajthatjuk, így a helyükön maradnak.


A Pro modell oldallapja teljesméretű plexilapot is kapott, amelynek az alja áttetsző sötétítőpanellel védett, így a kétkamrás belső elrendezés alsó fele nem rontja az összképet.


Belső

A ház belseje kétkamrás, az elválasztó falra pedig két extra SSD-helyet is elhelyeztek. Alul a tápegység mellett további 3,5"-os, fiókos meghajtóhelyet szereltek, és mindenhol kínosan ügyeltek arra, hogy a szükséges kábelek elvezetése egyértelmű és kellően egyszerű legyen.


A felső kamrában a processzorfoglalatnál kellően nagy a kivágás, így minden esetben hozzáférünk a hűtőblokkot rögzítő ellenlaphoz. Elöl találjuk a fiókos 3,5/2,5 colos helyeket, természetesen az elengedhetetlen gumibakokkal. A felső, 5,25 colos egységeknél csavarnélküli rögzítést használhatunk. Az alaplemez megfelelő helyein ott találjuk a gumírozott nyílásokat, ahol a kábelek végeit ki tudjuk vezetni. A lemez mögött minden kábelnek elegendő hely van, sőt, ezeket az előre beszerelt, tépőzáras rögzítőkkel pillanatok alatt le is foghatjuk.


A MasterCase Pro 5 szerelése egy álom - minden milliméteren érezhető, hogy olyanok tervezték, akik sok-sok PC-t raktak már össze és tudják, mi a hasznos és mi a felesleges. Olyan apróságokra is figyeltek, hogy például a kábelelvezető nyílásokat védő gumiborítások fixen tartsák helyüket és az extra SSD-k kábeleinek is legyen elegendő hely. A 3,5 colos meghajtók fiókketrecét bárhová átszerelhetjük, ráadásul mindez végtelenül egyszerű és adja magát - látszik, hogy olyanok tervezték, akik tudják, mire van szüksége egy PC-építőnek.


Összegzés: Pro vs. normál

A MasterCase koncepció része, hogy a szimpla változatról bármikor lehet Pro-ra bővíteni, a későbbiekben pedig még több kiegészítő várható ehhez a családhoz. Arra is fogadni mernénk, hogy már készül a 3-as és a 7-es széria is. A normál és Pro változat között jelenleg 10-12 ezer forint a különbség, ám a Pro jó néhány extrával kedveskedik, amelyek között sok a hasznos kiegészítés, így talán jobban megéri egyből ezt a modellt választani.


A MasterCase Pro 5 nagyon jól átgondolt, tényleg könnyen szerelhető és jól szellőző ház sok, apró figyelmességgel, de szerintünk nem kimondottan megkapó külsővel. A mezőny nagyon zsúfolt, sok az egyedi kinézetű, speciális ház, amelyek között ezzel az árral nehéz dolga lesz a MasterCase Pro 5-nek. Ha tényleg szeretné sikerre vinni a modularitást a Cooler Master, nagyon hamar rengeteg kiegészítőt kell bemutatnia a Mastercase-családhoz. A mi toplistánkon ott a cserélhető előlap, a ventilátor-szabályzó, az előlapi, vagy felső HDD/SSD-dokkoló, több USB-port és kártyaolvasó, továbbá nagyon örülnénk, ha a Silencio családnál bevált hangtompító borítás is megjelenne ebben a szériában.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.