Hirdetés

TESZT: Intel Core i7-6950X processzor - A processzorok királya



|

10 mag, igen tíz processzormag került a legújabb Intel CPU-ba, ami minden konkurensét felfalja reggelire, de nem csak ár miatt nem lesz néphardver a 6950X-ből. Persze nem is ez volt a cél. Leteszteltük.

Hirdetés

Ugyan kihívója már évek óta nincsen az Intel HEDT (High End DeskTop) platformjának, sőt, még a három generációval ezelőtti modellek is nagyon erősnek számítanak, azért évente kapunk frissítést az abszolút csúcskategóriában is. Az idei évre igazán nagy durranással készült az Intel, ami részben sikerült is neki, sőt, hogy mindez eladható legyen, még új "szakkifejezést" is alkotott: ez a Megatasking. Amellett, hogy rögtön a kedvencünk lett a szó, azt igyekszik mutatni ezzel az Intel, hogy az ilyen processzoroknak bizony nem egyszerű túl sok munkát adni: lehetőleg egyszerre sok-sok mindent kell elvégeztetnünk vele.


Hirdetés


A CPU-zilla

A legerősebb asztali processzoroknál minden olyan tényező, ami a mobil- és alsó-középkategóriás asztali CPU-knál számít, sokadrangú csupán. Itt nem számít a fogyasztás, nem törődnek a hőtermeléssel, sőt, még az árnál sem a dollárok lefaragásával küzdenek. Pedig az alapok ismerősek, ahogy igaz ez a legújabb, Core i7-6950X processzorra is. Ez a központi egység ugyanis az ötödik generációs Broadwell CPU-knál megismert alapokra építkezik, így a processzormagok teljesítményben és tudásban nagyjából megegyeznek a tavaly megjelent Core M és Core i3/5/7-5xxx-es modellekkel. A hasonlóság azonban itt ki is merül, innentől a "mindent bele" elv szerint dolgoztak a mérnökök. A platform adott volt, itt a 2014 végén bemutatott X99-es chipkészlettel találkozhatunk, amely az LGA2011-v3 foglalat mellett négycsatornás DDR4-vezérlőt és akár 40 CPU-PCIe vonalat jelent. A 2014-es X99-modellek a mai napig elég jól felszereltnek számítanak, ennek ellenére több gyártó is frissíti, vagy már frissítette alaplapjait, hogy a mai elvárásoknak minél jobban megfeleljenek. Ez általában több M.2 foglalatot, Thunderbolt 3-at, jobb hangrészt jelent, valamint frissített dizájnt.



A Broadwell-E tehát nem a legújabb Skylake alapokat kapta, de a váltás így is roppant fontos, ugyanis elődje, a Haswell-E még 22 nm-en készült és a maximálisan elérhető nyolcmagos kiépítés már így is rengeteget fogyasztott. A mostani 14 nm-re váltással azonban sokkal kisebb lett a lapka fizikai mérete, a hőtermelés és a fogyasztás is csökkent, így volt tere a bővítésnek. Ezt úgy oldották meg, hogy kettővel több processzormagot sűrítettek a processzorba, vagyis a Core i7-6950X kereken tízmagos CPU, a Hyper-Threading technológiának hála azonban egyszerre, párhuzamosan akár 20 programszálat is képes feldolgozni. Mindehhez viszonylag magas, 3 GHz-es alapórajel tartozik, vagyis már papíron garantálható a rajt-cél győzelem bármelyik előddel szemben.


Agresszív finomhangolás

Azért a "+2" stratégia és a gyártástechnológia váltása mellett tartogat még néhány meglepetést a Broadwell-E. A magok egyrészt hatékonyabbak elődeiknél, így magasabb IPC-mutatóval (Instructions Per Clock) számolhatunk, továbbá az utolsó szintű LLC gyorsítótár 25 MB-ra duzzadt. A memóriavezérlő is javult, így már hivatalosan is a DDR4-2400-as modulokat kezeli, ami a sávszélesség-méréseknél is látható. Végül egy fontos technológia, a Turbo Boost Max 3.0 maradt a végére. A megfelelő driver telepítése és beállítása után az egyes, számításigényes programokat megadott processzormagokhoz köti a rendszer, melyeket a lehető legmagasabb órajelen fixál, így jelentősen javítható az eredmény. Elméletben jól hangzik mindez, de a hatékonyság alapvetően a szoftveres támogatástól függ, ez pedig nem mindig előnyös felállás.



Természetesen mind a négy, új Broadwell-E processzor szabad szorzóáramkörrel érkezik, sőt, megmaradt a PCIe vonalak elosztása is (a legkisebb, Core i7-6800K-nál csak 28, a többinél 40 szál érhető el). A kompatibilitás adott, ám ehhez mindenképpen szükséges egy BIOS-frissítés minden X99 alaplapnál. Itt nagyon figyeljünk oda, hogy még régi CPU-val végezzük el a frissítést. Kipróbáltuk kíváncsiságból és nálunk a régi BIOS-t használva el sem indult az alaplap az új CPU-val.



A végére maradt az árazás, amire nem lehet azt mondani, hogy barátságos. A tesztünkre érkezett Core i7-6950X minden eddigi Core i7-nél drágább, kereken 1723 dollár, és csak a gyengébb, nyolcmagos 6900K kapható az Extreme Edition-ök korábbi átlagáránál alig többért, 1089 dollárért. Miután a leggyengébb modell, a 6800K is 434 dolláros, egyértelmű, hogy átlagos otthoni PC-be nem való ilyen platform, ahogy a rengeteg mag kihasználása sem egyszerű feladat - speciális, masszív párhuzamosíthatóságra kifejlesztett programokkal lehet csak 20 programszálat hatékonyan leterhelni.



Ezt árnyalandó az Intel egy hangzatos, új kifejezést is megalkotott: a Megataskingot. Ezt gamer szemszögből is igyekezett megmagyarázni, bár túl sok olyan felhasználót mi még nem ismerünk, aki 4K-n játszik 60 fps-sel, miközben natív felbontásban, valós időben streameli a játékot az internetre és a háttérben még videó(ka)t is tömörít.


Összegzés

A mérések során bizonyította a Core i7-6950X, hogy a leggyorsabb x86-os, asztali gépekbe szánt processzor. Azon programoknál, amelyek hatékonyan képesek kihasználni a 20 programszálat, hatalmas gyorsulást tapasztalhatunk és a Skylake platformhoz képest 2-3×-os szorzókat is láthatunk. Ilyen a CineBench R15 (renderelés), a WinRAR (fájltömörítés), a VeraCrypt (titkosítás), az X264 videókódolás és a memória-műveletek is. Ha átlagosan megírt, de számításigényes programokat futtatunk, a sebességelőny máris csökken, és bár nem elérhetetlen a 20-30 százalékos gyorsulás sem, azért ekkora ár prémiumot nem ér meg mindez.



Az azonos platformot használó előd, Core i7-5960X jelenleg 318 ezer forint, a 6900K sem lesz sokkal drágább, márpedig ez a közel 200 ezer forintos spórolás még ebben a non plus ultra kategóriában is csábító.

Intel Core i7-6950X

Ár: 1723 dollár Ft
  • LGA2011-v3 foglalat
  • 10 mag, 20 programszál
  • 3,0-3,5 GHz órajel
  • Broadwell-E
  • 14 nm gyártástechnológia
  • 25 MB LLC
  • 4-csatornás DDR4-2400 memóriavezérlő
  • 140 W TDP
PRO
  • A legerősebb CPU
  • tuningopciók
  • jó platform
Kontra
  • Nem Skylake-alapok
  • kevés program használja ki
  • megfizethetetlenül drága
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 5436
    [topic] => 1
    [group] => 25
    [gameinfo_name] => Intel Core i7-6950X
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 1
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2016-05-30 11:13:58
    [gameinfo_webpage] => http://ark.intel.com/
    [gameinfo_tags] => intel,core i7,i7-6950x,broadwell-e,x99,lga2011-v3,cpu,processzor,tízmagos,14 nanométer,ddr4,
    [gameinfo_url] => intel-core-i7-6950x
    [gameinfo_pro] => A legerősebb CPU
tuningopciók
jó platform
    [gameinfo_kontra] => Nem Skylake-alapok
kevés program használja ki
megfizethetetlenül drága
    [gameinfo_data] => LGA2011-v3 foglalat
10 mag, 20 programszál
3,0-3,5 GHz órajel
Broadwell-E
14 nm gyártástechnológia
25 MB LLC
4-csatornás DDR4-2400 memóriavezérlő
140 W TDP
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 10
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 5
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 0
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 4
        )

    [gameinfo_price] => 1723 dollár
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => 
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 1
            [manufacturer_name] => Intel
            [manufacturer_url] => intel
            [manufacturer_link] => http://www.intel.com
            [link] => /gyarto/intel
        )

    [link] => /termekinfo/intel-core-i7-6950x-5436.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => A legerősebb CPU
            [1] => tuningopciók
            [2] => jó platform
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => Nem Skylake-alapok
            [1] => kevés program használja ki
            [2] => megfizethetetlenül drága
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 7.8
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    10

  • Ár/Érték:

    5

  • Extra funkciók:

    8

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.