Hirdetés

TESZT: Raijintek Tisis



|

Bámulatosan sokat fejlődött a PC-s léghűtés: a Tisis csendes, mégis tuningra tervezték - ez méretéből is látszik.

Hirdetés

A Raijintek viszonylag fiatal cég, de hatalmas lendülettel indult harcba, hogy meghódítsa a felsőkategóriás PC-komponensek piacát. A hűtéseknél érdekes, olykor egyedi megoldásokat láthatunk, mint például a Tisis, amely a legnagyobb CPU-hűtők táborát erősíti. A torony-kialakítású hűtő megfelelően nagy, piros és a hűtő képével illusztrált dobozban érkezett. Felnyitva rendezetten találjuk az összes kiegészítőt, a hátlapokat és rögzítő csavarokat, a leírást és elszeparálva magát a bordát, valamint a két ventilátort.

 

Hirdetés

Kialakítás

A duplatornyos felépítés nem újdonság ebben a felső szegmensben, hiszen bizonyítottan hatékony. A Tisis összesen 5 hőcsövet kapott, melyek egyenként 8 mm átmérőjűek. Ezek mennek keresztül a CPU-blokkon is, amelynek alsó felületét egy matrica védi a karcolódástól. Az 1050 g súlyú borda érdekes módon nem szimmetrikus, a lamellákon pedig a levegőt szétoszlató bevágásokat találunk.

A 140x130x166 mm-es méretű borda óriási, olyannyira, hogy mielőtt ezt a hűtőt választanánk, mindenképpen ragadjunk mérőszalagot vagy vonalzót és nézzük meg, elfér-e házunkban és az alaplapunkon a Tisis. Amennyiben speciális, magas hűtőbordával szerelt memóriamoduljaink vannak, könnyen lehet, hogy bajban leszünk. A gond ugyanis az, hogy a Tisis blokkjainak alját nem emelte meg, így csakis a normál magasságú RAM-ok férnek el alatta. Szerencsére a videokártyát fogadó PCIe ×16 foglalatnál ilyen gondtól nem kell tartanunk.

 

 

A platform-kompatibilitással nem lesz gond, hiszen LGA775-től felfelé, továbbá AMD platformon minden foglalatra felszerelhető a Tisis. Külön jó hír, hogy itt a gyártó az alkatrészekre és leszorítókra ráírta, hogy melyik platformnál van rájuk szükségünk, így a szerelés nem lesz különösebben bonyolult. Ebben persze segít a leírás is, amelyet kellően informatív és jól átlátható képekkel is illusztrált a gyártó. A szerelés során nem találkoztunk kidolgozatlan élekkel, rossz menetekkel vagy illesztési hibákkal: a Tisis valóban első osztályú hűtő.

A dizájnos ventilátorok piros-fehér színt kaptak. A két darab, 14 cm-es ventilátort a bordák bármelyik felén rögzíthetjük – ehhez speciális gumibakokat kapunk. Ennek egyik felét a ventilátorba kell behúznunk, a másikat pedig a bordákon kialakított lyukakba illesztenünk. Ez egyrészt kiváló megoldás, hiszen abszolút kiszűrhető a rezgés, másrészt azonban vigyázzunk ezekre a gumibakokra, mert pótlásuk nem olyan egyszerű, mint egy normál ventilátorcsavarnak.

 

 

Értetlenül álltunk a másodlagos ventilátor előtt. Ez ugyanis nem PWM-es, hanem DC-verzió, ami azt jelenti, hogy három érintkezős, fix fordulatszámú. Míg előbbi, PWM-es változat 600-1000 rpm között változtatja fordulatszámát, addig a DC-s kereken 1000 rpm-mel pörög. Ez zárt házban még nem zavaró, de a szélzaj már hallható egy csendes szobában. Cserébe persze tekintélyes légszállítási teljesítményre képes (70,2 CFM/ventilátor).

 

 

Szerelés, mérések

Gépünk összeállításánál nagyon oda kell figyelnünk, mert ekkora hűtésnél már nem lehet felcserélni a sorrendet. Először is a CPU-t helyezzük be, utána a RAM-ot. Amennyiben a ház alaplaptartó-lapján kivágták a CPU foglalat mögötti részt, az alaplapot is rögzíthetjük a számítógépházban. Ha nem, most következzen a bordát tartó keret felszerelése. Itt a leírást kövessük, így nem érhet kellemetlen meglepetés. Jöhetnek a kábelek, majd ezután a bordát rögzítsük, de ügyeljünk rá, hogy a két borda közti ventilátort még ne tegyük fel, máskülönben nem fogunk hozzáférni a rögzítő csavarokhoz. Miután ezzel elkészültünk, helyezzük fel a ventilátorokat. A teszthez mi a PWM-es példányt szereltük középre, a DC-t pedig a hátlap felöli oldalra, hogy innen szívja ki a házból és a bordáról a meleg levegőt. A DIMM foglalatok fölé sajnos nem tudtuk felszerelni a másodlagos ventilátort, mert ennek alja még a bordánál is lejjebb lóg, így a normál magasságú memóriamodulok sem fértek el alatta. Jó hír, hogy a borda rögzítését úgy alkották meg, hogy 90 fokban elfordítva is felszerelhetjük a CPU foglalatra, ha úgy jobban elférünk a házban. Mi a tesztrendszernél nem tapasztaltunk különösebb eltérést a kétféle felszerelési mód között.

 

 

A gyártó oldalán nem található konkrét TDP határérték és nem véletlenül – a Tisis bármilyen PC processzort képes lehűteni, sőt, ez igaz a tuningra is. A tesztet átlagos szobahőmérséklet mellett végeztük, a PWM-es ventilátort középre szerelve. Egy 4770K-t tuning nélkül a Tisis 32-33 Celsius fokra hűtött le úgy, hogy nem futott semmi a PC-n, csak a Windows 8 asztal jelent meg a monitoron. Ez az érték 1-2 Celsius fok ingadozással azonos volt egy és két ventilátor esetén is. Huzamos, 8 perces tesztelésnél már 51 Celsius fokra melegedett a CPU, illetve csak a PWM ventilátort használva 57 fokig emelkedett a maximális hőmérséklet.

 

 

Összegzés

Összességében nagyon meg voltunk elégedve a Tisis-szel. Óriási és még jól is néz ki, így mindenképpen dísze lesz bármelyik játékos PC-nek. Mindehhez egyszerű szerelés, jó használati utasítás és minőségi komponensek tartoznak. A hűtési teljesítmény pontosan olyan, amilyet egy ekkora monstrumtól elvárunk. Alap órajelek mellett nagyon csendes és bármilyen CPU-t lehűt a Tisis, de nyugodtan használhatjuk tuningra is, nem fogunk csalódni. A negatívumok között a bordák alsó részének kialakítását említhetnénk, ahol egy kis lépcsőzetes bevágás sokat segített volna a memória-kompatibilitáson, illetve mindkét ventilátor lehetett volna PWM-es.

 

 

Már csak az ár maradt, amelynél elsőre igen magas összegre tippeltünk, de csalódnunk kellett: méghozzá kellemesen! A Tisis ugyanis kialakítás és teljesítmény tekintetében abszolút felveszi a versenyt a hasonló nagyágyúkkal (például Noctua NH-D15), sőt, a kisebb, kompakt vízhűtéseknek is tud kellemetlen perceket okozni. Mindehhez nagyon-nagyon vonzó ár tartozik, a Tisist ugyanis már 20 ezer forintért hazavihetjük.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.