Hirdetés

Yealink VP530 VoIP telefon teszt - Telefonálás másKÉPen



|

Egy telefon otthon, vagy irodában videó funkciókkal, ugyanúgy megkönnyíti kapcsolataink kezelését, mint jelentős összegeket spórol ha nem kell elutaznunk egy egy tárgyalásra. Televízióra kötve? Lehetséges!

Hirdetés

A lassan feledésbe merülő „vezetékes” vagy „hagyományos” telefon technológiák egyre inkább háttérbe szorultak a mobiltelefonok, táblagépek tömeges terjedésével, és az azokon használt csevegőprogramoknak köszönhetően.


Nem új a technológia, különböző szoftverekkel már régóta tudunk interneten keresztül kommunikálni. Kezdetekben csetelve, majd hanggal, jó ideje pedig már élőkép segítségével is, ráadásul nagyon olcsó vagy akár teljesen ingyenes módon. Ez a technológia már jó ideje jelen van, hiszen a mindet behálózó, akár vezeték nélküli internet oda is elviszi a kommunikáció eme formáját, ahová a „hagyományos”, vezetékes telefon kábelei már nem érnek el.


Hirdetés


Az eszköz a lényeg!

A VoIP technológia használatához mindenképpen szükségünk van egy eszközre, ami lehet akár egy VoIP telefon is. Ezek a készülékek „hagyományos” kinézetük ellenére interneten keresztül kommunikálnak, persze az az internet lehet vezetékes, vezeték nélküli, vagy 3-4G-s mobilinternet kapcsolat. Majdnem úgy néznek ki mint egy régi telefon, csak itt már egyáltalán nincs szükség a telefon vonalra, kivéve ha csak nem DSL kapcsolatunk van.


Egy ilyen, de réginek távolról sem kinéző készüléket próbálhattunk ki a VoiPlaza jóvoltából, és mindjárt párban kaptuk, hogy a készülék minden funkcióját ki tudjuk használni a lehető legjobb minőségben. Előre kell bocsátani, hogy a készülék egy 3 éves modell, így például HDMI kimenetet még ne keressünk rajta.


Elegáns nagyarcú

Egyszerű, minden szempontból környezetbarát csomagolásban érkezett készülékpár a YEALINK VP-530 típusú telefonja, ez már az impozáns 7” kijelzőjével is kitűnik a hasonló készülékek táborából. A megjelenítő teljesen matt, aminek nagyon jó hasznát vettük, nem láttuk benne magunkat és a hátulról érkező fény sem volt annyira zavaró, mint a most divatos fényes felületeken. Felbontása 800 x 480 pixel, mely tökéletesen elég a menük és telefon használatára. A kontraszt természetesen állítható, a legmagasabb fényerőn kellően jól látható a kijelző tartalma. Még extrém világos környezetben is jól használható, még 1/2 és 3/4 tónus között sem volt problémánk a láthatósággal. Dőlésszöge viszont fix, így nekünk kell beállnunk, vagy beülnünk a megfelelő pozícióba.


A káva tetején kapott helyet a 2 Megapixeles CMOS kamera, amit kipróbáltunk ellenfényben is. Volt olyan pillanat amikor a készülék kompenzálta az erős háttérfényt és tökéletes képet adott rólunk, de azért nem ez az ideális körülmény a készülék számára.


Kissé zavaró lehet, hogy a kamera állandóan bekapcsolt állapotban van, dőlésszöge állítható és a keretbe visszahajtva „kapcsolhatjuk ki” de ez kimerül annyiban, hogy immár fekete képet mutat, de továbbra sem akar kikapcsolni.


A kijelzőn és a kamerán túllépve egy visszafogott, egyszerű funkcionális dizájnnal találjuk szembe magunkat, elsőre néhány nyomógombot kicsinek találtunk, de pár perc után gyakorlatilag csak az érintőképernyőt használtuk, mert a készülék képernyőjén megjelenő menüt kényelmesebb volt azzal kezelni. Meglepő módon a felületen csak hosszas nyomkodás után kezdtek megjelenni az ujjlenyomatok, amit szintén a matt felületnek köszönhetünk.


Arc a hanghoz

A kézibeszélő nagyon kényelmes is meglepően kellemes hangot produkált. Aki nem szeretne bajlódni a kézibeszélő kábelével és arra alkalmas helyen, mondjuk egy tárgyalóban használja a készüléket, az természetesen ki is hangosíthatja, ezt torzítás mentesen sikerült megoldani még nagy hangerőnél is. Nem véletlen a HD felírat a kagylón. Összességében nagyon jó minőségű a hang, persze az internetünk sebessége is nagyban befolyásolja ezt. Kihangosítva némi visszhangot azért hallottunk, de a hangerőt megfelelően beállítva ez teljesen kiküszöbölhető.


Nem véletlen, hogy a készüléket párban kaptuk, hiszen csak így tudtuk kipróbálni a videotelefon funkciót. Az erre alkalmas szolgáltatót beállítva hanggal és képpel is kommunikálhatunk, és itt kap értelmet a kamera és a kényelmesen nagy kijelző, ahol konferencia beszélgetésre is van mód három résztvevőig.


Gondoljunk bele milyen könnyebbség ez, ha mondjuk jelbeszédes kommunikációra van szükségünk, vagy több ember előtt kell „jelen” lenni. A készüléken található kompozit kimenetnek segítségével akár tévén is nézhetjük beszélgetőpartnerünk vagy partnereinket és láthatjuk azok reakcióját, akár egy tárgyaláson.


A megfelelő kodekeknek (videó: H.264 és H.263 hang: G.711, G.723.1, G729AB) és a részletes beállításoknak köszönhetően 128 kbs és 1 MBps közötti sebességgel már akadásmentes a kép és hangátvitel. Természetesen videó minőségét az internetes kapcsolatunk minősége is befolyásolja.


A telefonban a kétmagos Ti DaVinci chipset gondoskodik a gyorsaságról, amire nem is lehet panaszkodni. Mind a beállításokra, mind a hívások kezdeményezésére azonnal reagált a készülék, késleltetést nem éreztünk és hívások közben sem volt semmilyen zavar. Ellenben, ha a két készülék egymás mellett van, akkor észrevehető a videokonferencia kb. fél majdnem egy másodperces csúszása. Ez nyilván nem észrevehető a világ két pontjáról, ennyi késleltetéssel az átviteli berendezések miatt lehet számolni.


Egy dobozban négy telefon

A készülék az üzleti felhasználóknak az igényeihez igazodik, de otthon sem hátrány a négy “telefonvonal”, azaz a VoIP fiók használata. Ennek beállítása nem okozott nehézséget, köszönhetően a kényelmes és értelemszerű webes felületnek.


A kijelzőt és magát a telefont is személyesebbé tehetjük egy saját háttérképpel. Például, egy személyes grafika, céges logó, vagy akár saját csengőhang beállítására is van mód.


A telefon PoE képes, valamint kábelezés szempontjából igen hasznos, hogy a gépünkkel sorba köthetjük. A beépített switch-nek köszönhetően nem lesz gondunk a plusz kábelezéssel. Természetesen lehetőség van headset használatára is, ami egy callcenterben jó szolgálatot tehet, valamint találunk az oldalán még SD kártya és USB csatlakozót is. Erre speciális Bluetooth eszközöket csatlakoztathatunk, az újabb verziójú firmwarekben. A forgalmazótól kapott információk szerint az eszköz képes lesz a csatlakoztatott adathordozóra konferencia beszélgetést rögzíteni, valamint további funkciók lesznek majd elérhetők.


Külön kiemelendő még hogy bizonyos kaputelefonnal a készülék képes együttműködni így még egy eszközt integrálhatunk az asztalunkra plusz egységek nélkül.


Összességében egy olyan üzleti telefont próbálhattunk ki, mely tárgyalóban, munkában is megállja a helyét, de szívesen látott vendég lehet a nappaliban is. Tévére kötve akár egy családi beszélgetés is elképzelhető rajta, bár az árazást tekintve inkább az előbbi területen lesz kifizetődő a készülék használata.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.