Hirdetés

3 hasznos app az igazán óriási phabletekhez



|

Mutatunk néhány alkalmazást, ami nagy segítség a hatalmas kijelzőkhöz Androidon.

Hirdetés

A mai okostelefonok világában egyre inkább a nagy kijelző a divat, ami általában 5 hüvelyknél is nagyobb képernyőt jelent. Ezeket a paneleket már szinte lehetetlen egy kézzel kezelni, még akkor is, ha sok gyártó igyekszik valamilyen trükköt bevetni a könnyítés érdekében. A gyakorlatban a Samsung jár az élen, ezt pedig annak köszönheti, hogy a nevéhez fűződik a phablet, mint fogalom és formátum - bizonyítékként elég megnézni a Galaxy Note 4 olyan módjait, mint például az egykezes vagy az ablakban, osztott képernyőben való használat. 

Hirdetés

Ettől függetlenül egyértelmű, hogy az ekkora telefonokkal lehetetlen szöveges üzenetet írni egy kézzel, ha közben a másikkal egy szatyrot cipelünk vagy eszünk. A helyzetet pedig még tovább rontja, ha a gyártó eleve nem is próbált meg különböző módokkal segíteni. 

Szerencsére több olyan app is létezik a Google Play Áruházában, amelyek segítségével egészen kezelhetővé válnak egy kézben még a 6 hüvelyk körüli okostelefonok is. Mikkel érdemes kísérletezni? Mutatunk három jó programot. 

 

Lazy Swipe

Nagy vétek lenni lehagyni egy okostelefonról a Lazy Swipe nevű alkalmazást, amely az egyik legkedveltebb mod az androidos kezelőfelületekhez. Elegendő vele bármelyik sarokból vagy szélről elhúzni az ujjunkat, és minden, amire csak szükségünk lehet, egy hüvelykujjnyi távolságban elérhető lesz. Még jobb, hogy a simogatás területének a mérete is állítható, és vannak benne kedvencek, valamint témák is.  

 

Kéznél lesz, ami kell

 

All in one Gestures

Kétségtelen, hogy az androidos készülékeken a legtöbbet a vissza gombot használjuk - azonban sokszor nehéz elérni a jobb alsó sarokba rakott gombot, de az appon belüli, bal felső részre letűzött nyilat sem túl egyszerű egy kézzel elérni. A kellemetlenségektől könnyen meg lehet szabadulni az All in one Gestures nevű alkalmazással, amely képes hozzárendelni a jobb vagy a bal szélről történő simogatást a vissza navigációs utasításhoz. 

Az app segítségével hamar elfelejtjük, hogy valaha is létezett a rendes vissza gomb. A visszajelzésül szolgáló aktív terület ráadásul van annyira kicsi, hogy nem lesz útban a napi használat során sem. Már csak a Lazy Swipe kell hozzá, és lassan a fogáson sem kell variálni. 

 

Feleslegessé teszi az alsó gombokat

 

Nova Launcher Prime

Minden telefonra kell egy jó launcher, az egyik legnépszerűbb pedig a Nova Launcher. Egy phabletnél érdemes beruházni a Prime verzióra, ugyanis ez már lehetővé teszi azt is, hogy az értesítési sávot a kijelzőn bárhonnan lehúzhassuk egy simítással, ahol üres a képernyő. Ennek hála többé nem kell nyújtózkodni a képernyő tetejéhez, kockáztatva azt, hogy kiejtsük az egykezes fogásból a készüléket. 

 

Sokat tud

 

Nektek mekkora a mostani telefonotok?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.