Hirdetés

Az iskolakezdési akciók árnyoldala - mire figyeljünk a Back to School ajánlatoknál?



|

A csábító reklámok miatt sokan döntenek szükségtelen vagy haszontalan beruházások mellett. Adunk pár tippet, hogyan láss tisztán az akciók tengerében.

Hirdetés

Szinte még csak most zárult le az előző félév, a gyerek bizonyítványán még meg sem száradt a tinta, de már azon kell gondolkodni, mi lesz szeptembertől. Az iskolakezdés (vagy folytatás) az egyes oktatási szinteken különböző terhet ró a felhasználókra. Egy általános vagy középiskolás tanuló elsősorban a szülőkre támaszkodhat, az egyetemi korszak önállóságában kivirágzó diák pedig végre megérezheti, milyen úgy döntést hozni, hogy az konkrétan a pénztárcára hat.

Teher vagy sem, nehéz döntés vagy könnyű akadályrombolás, foglalkozni kell az iskolakezdéssel, különösen akkor, ha nemcsak a testi-szellemi megjelenésre van szükség, hanem eszközök frontján is felkészültnek kell lenned.

Hirdetés

A "lenned" szó használata bizony úgy is érvényes, ha szülőként éled meg mindezt, és bár a legfiatalabb generáció elképesztő módon naprakész tud lenni, a döntést alapvetően neked kell meghoznod.

Akár laptopvásárlásról vagy a PC frissítéséről, netán egy-két periféria beszerzéséről van szó, alaposan át kell gondolnod, mire mennyit költesz, és az eszközöket milyen időtávra tervezed beépíteni a mindennapokba.

Ezt a nehéz töprengést és kérdések-válaszok tengelyt a kereskedelmi egységek és gyártók is átérzik, ezért ott segítenek, ahol tudnak. Akciók, kedvezmények, egyedi csomagok és ajánlatok… már-már hihetetlenül szépen hangzik, a valóság azonban sok esetben kevésbé fényes. Ha ezekkel az intő jelekkel találkozol, rögtön érdemes továbbgörgetni, vagy épp sarkon fordulni és kisétálni a szaküzletből.

Olyan nincs, hogy csak tanuláshoz

Az "iskola" szó használata mindenképp ütősnek számít egy-egy reklámkampányban, a célcsoport azonnal felkapja rá a fejét, és bátran feltételezed, hogy segít a vásárlási döntésben, jót tesz neked. Így működik ez, a reklám audiosávja is csak biztatni tud abban, hogy az adott terméknél egyszerűen nincs jobb egy tanuló számára. Szuperül hangzik, de érdemes némi reklámzaj-csillapítást feltenni a fülre, mert már ott sokat lehet lecsavarni az egészből, hogy a reklámban szereplő termékek egyike sem iskolaspecifikus produktum. Pont ugyanazt tudta két hónappal korábban is "iskolás" jelző nélkül, és adott esetben pont ugyanannyira volt haszontalan arra a célra, amire egyébként általánosságban ajánlják.

A legjobb példákat általában az igen alacsony árra belőtt laptoppromóciók adják, ám ezek kizárólag a kezdőbefektetés tekintetében kínálnak "olcsó" megoldást, egy-két évvel később sajnos önmaguk okozhatnak többletkiadást.

Gyenge processzor, kevés rendszermemória, erősen korlátozott bővíthetőség; mind a mai napig találni újként tetszelgő, de négy-öt éves technológiát tartalmazó hordozható gépet.

Az iskolába járás sem rövid távú tevékenység, de ha épp most vágsz bele, vélhetően a végéig (és még tovább) szeretnéd használni a masinát.

Nagyon szép tehát, hogy sok, egyébként gyenge, elavult vagy szimplán rossz minőségű gépen, eszközön ott virítanak az iskolakezdéses logók, de ennél több hozzáadott "érték" nincs az egész mögött. Ez egy kereskedelmi technika az adott időszakot célozva, hogy hatékonyabban megszólítsa és döntésre sarkallja azt a tömeget, aki teljesen elvész a nyári szünidő utolsó napjaiban.

Kell egy terv

Jó-jó, de akkor milyen szempontok alapján lehet felelős és anyagilag sem túl megterhelő döntést hozni? A kérdés jó, de inkább gyorsan visszakérdezünk: mik az új laptoppal, nyomtatóval, perifériával kapcsolatos elvárások, igények? Most elindíthatnánk közösen egy stopperórát, hogy ki ad előbb választ a kérdésére, de inkább tényleg gondold át, hogyan akarod végigvinni a vásárlási folyamatot. Sajnos (vagy nem sajnos) ezúttal is picit el kell merülnöd a hardverek világában, mert egy-két alapvető tény ismerete egyszerűen elengedhetetlen ahhoz, hogy elkerüld a rossz irányváltásokat.

Ha hosszabb távú használatra szeretnél berendezkedni, lefedve a gyerek tanulmányi éveit, az alábbi hármas szabályt érdemes PC-k és laptopok esetében felvésned a jegyzetfüzetbe: legalább Intel Core i3 vagy azzal egyenértékű AMD Ryzen processzor, 8 GB rendszermemória és 256 GB SSD-meghajtó (nem árt, ha később bővíthető). Ha megvalósul ez a három tétel, akkor egy jó kiindulási alapot kapsz, és nem fog az őrületbe kergetni az első többablakos böngészőhasználat. Egyszerűen hangzik, igaz? Tehát, ha egy számítógép vagy notebook specifikációs listáján kétmagos Celeron, Pentium vagy Athlon processzor, 4 GB RAM, meghajtóként csak merevlemez, SSD helyett eMMC tárhely szerepel, akkor azt feltétlenül kerüld el. Amennyiben bővíthető a rendszermemória, az kitolhatja a gép amúgy rövidre szabott jövőjét, ha viszont az előbb felsoroltak egyszerre vannak jelen, akkor egyszerűen lépj tovább.

Magával az elemekkel egyébként nincs gond, egy Celeron központi egységnek ugyanúgy van létjogosultsága, mint az eMMC-technológiának. Csak épp nem egy 15,6 colos notebookban, amely kívülről pont ugyanúgy néz ki, mint bármely más, felszereltebb és naprakészebb modelltársa. A csomagolás alatt azonban tabletekbe, egyszerűbb felhasználási igényt kiszolgáló céleszközökbe szánt hardverek dolgoznak, ezeknek pedig a Windows 10 vagy 11 akadásmentes működtetése is gondot okoz. Nem beszélve egy Office-programcsomag vagy a digitális oktatás kapcsán betörő online platformok működtetéséről; egy nagyobb résztvevői számmal induló, képernyő-megosztásos Teams- vagy Zoom-meeting lehetetlenül nagy terhet ró az alacsony teljesítményű komponensekre.

Piros pontként ellensúlyozhatná mindezt az akkumulátoros üzemidő hossza, ezeknél a gépeknél egyébként ez egész jó szokott lenni. Igen ám, de amint lehúzod a töltőt egy celeronos vagy athlonos laptopról, akár 1 GHz-ig is visszaeshet a CPU órajele, és ezt garantáltan azonnal megérzed. A hosszú üzemidőhöz hosszú percekig tartó türelemjáték társul, erre pedig egyszerűen nincs idő; sem kisiskolásként, sem egyetemistaként.

Márkafüggetlenség

Nem szeretnénk a kedvedet szegni, ha esetleg egy-egy márka iránti rajongásod befolyásolná a kiválasztási folyamatot, de egyébként ekkor nem igazán érdemes fő szempontként tekinteni rá. A lassú hardveres armageddont nemcsak úgynevezett noname gyártók szállítják a hazai piacra, hanem több neves brand is úgy gondolja, hogy ezekre megfelelő nagyságú a kereslet. Pedig sok különbséget nem igazán látni az extrém alacsony árszinteken: ugyanabból dolgozik mindenki, mindössze néhány kiegészítő szolgáltatás vagy az összeszerelési minőség lehet elfogadhatóbb a márkás típusoknál. De ebben sem lehetsz teljesen biztos. Elképzelhető, hogy egy noname gyártó laptopjával vagy PC-jével sosem lesz gondod, míg a "nagy" márka termékét félévente hordhatod szervizbe, mert kispórolták belőle a mérnöki tudást.

Egy iskolakezdési akció nyilvánvalóan hatásosabb, ha ismert neveket hallasz benne, de ekkor is érdemes résen lenni. Még úgy is, hogy várható a Microsoft szoftveres csomagjával meghintett akció, ahol kvázi ajándékként jelenik meg a program a masina mellett. A szoftveres ajándékok valójában igen kevés hozzáadott értéket képviselnek. Fontosak lehetnek később, de az oktatási intézmények többsége lehetőséget ad a megfelelő licencek ingyenes használatára. Emiatt pedig nem biztos, hogy érdemes átbillenteni a mérleget, és lemondani egy erősebb hardverről a szoftvercsomag javára.

Nyomasztó nyomtatók

Régi bevett trükk számos sulikezdési akciónál a komplett csomagajánlat PC-vel, beviteli eszközökkel és nyomtatóval. E reklámok aranykorán talán már túl vagyunk, de azért néha még előfordul, hogy kész, mindent egyben megoldással csábítják a vásárlókat. Ha billentyűzetet vagy egeret ajándékoznak a laptop vagy a PC mellé, még ne menekülj el, a tanulási igénybevétel minimumát jószerivel teljesíteni fogják. Ha viszont nyomtatót látsz, mindenképp nézz utána, milyen típusról van szó. A reklámokkal ellentétben ezeket az "ajándékokat" valójában beleépítették a csomag árába. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy nagyon nyomott árú típust kapsz a pénzedért. Egy belépőszintű nyomtató pedig nem biztos, hogy elég lesz a papíralapú feladatokhoz, sőt akár átlagon alul is teljesíthet a nyomtatási hatékonyságot tekintve. Csomagajánlatokba, PC-hez társítva leginkább tintasugaras típusok kerülnek, és itt nem mindegy, mennyibe kerül a patronok cseréje. Már az is kérdés, hogy hány patron található a gépben, a hagyományos fekete-színes duón kívül színenkénti tartályokkal küzdhetsz még meg.

Kifejezetten feleslegesnek hat az ajánlat, ha a szkennerrész hiányzik; ez a funkció ma már általános iskolai helytállást tekintve is elengedhetetlen (persze mobillal kiváltható).

Innen jutsz el a multifunkciós nyomtatókig, ám ezeknél is érdemes odafigyelni a konkrét tudásra és paraméterekre. Egy, a föld alá akciózott kettő vagy három az egyben készülék csábító lehet, de így is tudnod kell, hogy mit várhatsz el tőle, és mire alkalmatlan.

Az igazi kellemetlenségek sajnos sokszor a vásárlást követően jelentkeznek: az olcsó egység túl hangosan dolgozik, a papír igazítása gyakori korrekciót igényel, a mellékelt segédprogram pedig inkább körülményessé teszi a használatot. Hogyan védheted ki ezeket? Ha épp egy szakboltban állsz, kérdezz bátran, ha pedig a gép előtt ülsz, keress és olvass felhasználói véleményeket. Ezek sem adnak 100 százalékos biztonságot, de nagyobb esélyed lesz arra, hogy elkerüld a rossz vételnek számító példányokat.

Levezetni a feszültséget

Az iskolai teendők, elvárások teljesítése közben nem árt, ha tartasz némi szünetet. A felnőttkorúak többsége alig várja, hogy felállhasson a gép elől, és teljesen más környezetben pihenhessen, a fiatalabbak azonban legtöbbször bezárják a házi feladatos programablakot, és már indítják is a játékot vagy a sorozatot. Ne is kerülgessük tovább a forró kását: a kérdés most az, hogyan lehet egy tanulásra szánt PC vagy laptop egyszerre gamer- és szórakoztató központ. A válasz nem könnyű vagy egyértelmű, mivel alapvetően a családi vagy egyéni pénztárca vastagsága határozza meg. Ha pedig nincs lehetőség nagyobb összegű beruházásra, akkor neked kell kihoznod a lehető legtöbbet az adott keretből.

Óva intenénk attól, hogy bedőlj az iskolakezdési gamermaszlagnak a nagy reklámzajban. Ne feledd, még mindig azokról a gépekről, hardverekről, perifériákról beszélünk, amelyek eddig is léteztek, csak most így egyszerre két kampányba próbálják beszuszakolni ezeket.

Ezzel ütősebb lehet az ajánlat, hiszen ki ne vágyna egy kis játékra is; ráadásul ugyanaz a masina teljesíti az álmokat. Nos, ez mondhatni sosincs így, attól nem lesz "gamer" egy notebook, hogy full HD felbontású kijelzője van, vagy mert a kereskedő úgy gondolja, hogy a négymagos processzor integrált GPU-val már elég lehet dedikált videokártya nélkül.

A készre szerelt PC-k konfigurációiba pedig azon videovezérlők kerülnek, amelyek még jók lehetnek a jelen játékainak, a jövővel azonban egyre nehezebben küzdhetnek meg. A bővítés természetesen könnyedén megoldja ezt a problémát, de a mai hardverárak mellett egyáltalán nem biztos, hogy érdemes erre hagyatkozni.

Okoseszközök gyerekeknek

Az egyetemista célcsoportot most egy kicsit félretoljuk, mert bízunk benne, hogy felnőtt fejjel tudatosabban cselekszenek saját táblagépük vagy okostelefonjuk beszerzése során. A családi kupaktanács azonban hamar parttalan vitába torkollhat, ha megkísérlik eldönteni, milyen táblagép, viselhető eszköz vagy tablet kerüljön a kisiskolás vagy gimnazista kezei közé. Itt most nem arra szeretnénk buzdítani, hogy a menő és drága termékeket áruló gyártók közül válassz, és márpedig a gyerek akkor lesz "valaki", ha tizenévesen iPhone van a kezében. Mi inkább a praktikum és készségfejlesztő oldalát vizsgálnánk ennek a "lehetőségnek", avagy úgy bevezetni a fiatal agyat ebbe a világba, hogy lehetőleg ne egy márkafanatikus váljon belőle két hónappal később.

Ne aggódj, ahogy közeledünk a szeptemberhez, előjönnek majd az iskolásokat célzó telefonos és tabletes reklámok, sok-sok gigahertzet és megapixelt akarnak majd letolni a torkodon. A gyerek számára azonban ezek másodlagosak, az elérhetőség lényegét és a tanulást segítő funkciók használati értékét érdemes vele megismertetni. Utóbbihoz még jobban passzolnak a táblagépek, de úgyis dönthetsz, hogy az egész okostelefonos-tabletes hisztéria helyett csak egy okosórát teszel hozzá az iskolai léthez és ellenőrizhetőséghez. Ez eddig teljesen tudatosnak tűnik, és ne is dőlj be a reklámoknak, ahol egy tizenéves életében szükségtelen készülékeket fognak össze erre az időszakra.

Elhisszük, ha ez egy nehezen megoldható dilemma, mert sok szülő "így neveli a sárkányokat": legújabb iPhone és tablet, iskolába hordva. De a sulikezdési időszak sem írja felül a józan ész használatát: az akciós lehetőségek ebben a kategóriában még több átgondolást és adott esetben visszautasítást igényelnek.

Befejezni az iskolakezdést?

Egyébként nagyon szuper lenne, ha egyszer valaki úgy fogná meg ezt a témát, hogy ki merné mondani a valós és vélt felhasználói szükségletek közti óriási különbséget és az ezzel összekapcsolható megtévesztés erejét. Fontos, hogy a sulis folytatás vagy újrakezdés zökkenőmentes legyen, de nem attól lesz az, hogy rengeteg pénzt költesz egy eszközre, amely inkább hátráltat vagy zsákutcába visz. Nem beszélve arról, hogy ha már annyira fontos lett a fenntarthatóság eszméje, akkor az ebben a kereskedelmi időszakban is teret kaphatna. Egy megóvott vagy felújított használt eszköz épp annyira lehet hasznos, mint egy új - cserébe sokat spórolhatsz vele, és egy körforgás részévé válva kitolhatod az adott eszköz hasznos élettartamát. Ha viszont a gyártókra vársz ebben, akkor csak azt fogod kapni, amire figyelmeztettünk a cikkünk elején: sokéves technológiák új köntösbe csomagolva, egyre használhatatlanabb módon. Tulajdonképpen ez is egyfajta újrahasznosítás; csak nem te, vagy az iskolakezdésre izgatottá váló gyerek van a középpontban.

Ha szeretnél még hasonló cikkeket olvasni, akkor vedd meg a 2022/08-as PC World magazint, amely mellé értékes szoftvereket és PC-s teljes játékot is kapsz a hasznos tanácsok mellé.  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.