Hirdetés

Így ellenőrizheted, hogy milyen gyors a mobiltöltőd

|

Számtalan gyorstöltési szabvány létezik, ám kevés telefon jelzi ki, hogy éppen milyen sebesen tankolja fel az akkumulátort. Segítünk ellenőrizni, hogy tényleg a legnagyobb tempóra kapcsoltál-e.

Hirdetés

Ebben a felgyorsult tempójú világban mobilunkat már rengeteg dologra használjuk a telefonáláson kívül: internetezésre, online bankolásra, üzenetekhez, fényképezésre, navigációra, játékra, sőt komplett konferenciák levezénylésére is.

Az akkumulátorok több-kevesebb sikerrel bírják a gyűrődést, viszont a kapacitásuk nem növelhető a végtelenségig, ezért a gyártók a különféle gyorstöltési megoldások beépítésével terjesztik ki a lehetőségeiket. Elvégre mindjárt szélesebb a felhasználói mosoly, ha a gyorsan merülő akkut 15 perc alatt akár 50 százalékra is feltölthetjük.

Pár hónapja már igyekeztünk tanácsokat adni azzal kapcsolatban, hogyan érdemes tölteni az okostelefonokat akár kábel nélkül is, most viszont a Segélyvonal rovatunk keretében abban próbálunk segíteni, hogy miképpen ellenőrizhető a mobiltöltő teljesítménybeli fürgesége, elvégre könnyű elveszni olyan hangzatos szabványok között, mint a QuickCharge és a Power Delivery.

Hirdetés

A következő módokon ellenőrizheted, milyen gyors a mobiltöltőd:

1. Inkompatibilis szabványok

A legelterjedtebb szabvány a QuickCharge, amely immáron az 5.0-s verziónál tart, ám a visszafelé kompatibilitás töltő- és eszközoldalról egyaránt biztosított. Néhány gyártó saját szabványt használ (például WarpCharge), és jó páran a notebookok körében hódító PD (Power Delivery)-technológiára tették le voksukat.

2. Elméleti teljesítmény

Elsőként a terméktámogatási oldalon ellenőrizd, hogy mobilod milyen gyorstöltési szabványt támogat, illetve ehhez milyen feszültség- és áramszintek tartoznak. Következő lépésben a töltőfejen található kimeneti szinteket vizsgáld meg - ideális esetben itt találsz olyat, amit a telefonod támogat.

3. Akkufigyelő mobilapp

Töltsd le az Ampere applikációt, amely képes hardveres szinten figyelni az aktuális töltési teljesítményt és az akkumulátor több paraméterét is. A volt x amper számítás kiadja a töltési teljesítményt, ám emellett az is szükséges, hogy a megfelelő adaptív töltési szabványt támogassa a hálózati adapter és a készülék is.

4. Gyenge láncszem

Ha látszólag minden adott a gyorstöltéshez, papíron a kompatibilitás is megvan, de az applikáció mégis lassú, normál töltést mutat, érdemes megpróbálkozni a kábel cseréjével. Különösen az utángyártott vezetékek gyenge minőségűek, a nagyobb ellenállás drasztikusan csökkenti a töltés hatékonyságát.

Ha további kérdéseid lennének ezzel vagy más témával kapcsolatban, akkor keresd Segélyvonal rovatunkat a magazinban, illetve elérhetsz minket Facebookon és e-mailen keresztül is. 

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.