Hirdetés

Így hal meg egy merevlemez



|

Egy HDD több okból is rommá törhet belül, de ennek esélyét minimalizálhatjuk.

Hirdetés

Az SSD-k sokak szerint szépen lassan felváltják a merevlemezeket, azonban a mozgó alkatrész nélküli meghajtók a mai napig nem képesek árban és kapacitásban felvenni a versenyt tányéros társaikkal - ráadásul hosszú távú adattárolásra sem feltétlen jelentenek életbiztosítást

Hirdetés

A kevésbé strapabíró merevlemezekben viszont bőven találunk áramköröket, forgó tányérokkal és apró, mágneses fejekkel. Amikor egy HDD rendeltetésszerűen működik, akkor az egyik benne lévő motor a tányérokat forgatja nagy sebességgel - általában percenként 5400-as vagy 7200-as fordulaton. A másik motor az olvasást és írást végző fejet hivatott mozgatni, természetesen mikroszkopikus pontossággal. A fej soha nem kerül fizikai kapcsolatba a tányérokkal, inkább egy réteg levegőn lebeg, amelynek a vastagsága olyan öt nanométer. 

 

Ijesztő látvány

 

Hogyan törik darabokra?

Egy merevlemez sok módon beadhatja a kulcsot, például úgy is, hogy a fejegység katasztrófája miatt belül törik rommá. Ez akkor következik be, ha a fej fizikailag is hozzáér a tányérokhoz. Ilyenkor azt a forgatókönyvet kell elképzelni, amikor egy szupermini repülőgép olyan erővel csapódik a földbe, hogy feltépi az egész kifutópályáról az aszfaltot. Mivel a lezuhant fej felsérti a mágneses réteget, ezért természetesen a tányéron tárolt adatoknak örökre lőttek. 

Vannak persze kevésbé látványos és hangzatos HDD-halálok is. A fej például elég, ha csak néhány nanométerrel mozdul el, a meghajtó már használhatatlanná válhat. Ez egyébként még szerencsés eset, egy képzett szakszerviz ugyanis megfelelő felszereléssel még lementheti az adatokat. 

 

Mozognak

 

Miért következik be?

Bármelyik módon is menjen tönkre fizikailag a HDD, általában ahhoz egy komoly behatásnak kell érnie, például leesnie. Amennyiben a meghajtó éppen működik, akkor a legkisebb mozgás is kárt tehet benne. Természetesen nem feltétlen kell ütni és dobálni egy HDD-t ahhoz, hogy így érje el a végét, idővel magától is elhasználódhat, illetve a gyári hiba sem kedvez a katasztrófa elkerüléséhez. Ezen felül ráadásul nem csak fizikai probléma merülhet fel. 

 

Menthetetlen

 

Hogyan lehet megelőzni az effajta baleseteket, és minimalizálni a bekövetkezésük esélyét? Először is bánjunk óvatosan azzal a géppel vagy laptoppal, amelyben merevlemez dolgozik. Kerüljük ezek mozgatását működés közben, kivéve, ha kikapcsoltuk vagy alvó állapotba helyeztük. Nagyon fontos továbbá a túlmelegedés megelőzése, illetve a rendszeres adatmentés is. 

 

Nektek hány merevlemezetek volt már az idők során? 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.