Hirdetés

Így irtsd ki a tolakodó hirdetéseket iOS-en



|

Ingyenes appok gyakran zaklatnak reklámokkal az Apple rendszerén is, mi pedig segítünk, hogy ennek véget vethess.

Hirdetés

Legutóbbi cikkünkben megmutattuk, hogyan lehet eltüntetni a kéretlen reklámokat az Android OS-t futtató mobilokról, most pedig megnézzük azt is, hogy iOS alatt milyen lehetőségeink vannak, ha nem várt "üzenet" érkezik egy kihagyhatatlan ajánlattal.

Kezdjük rögtön azzal, hogy aki iPhone-t vagy iPadot használ, az kicsit szerencsésebb helyzetben van, mert az iOS zárt rendszer, és csak egyetlen fejlesztő, az Apple dolgozik rajta; részben emiatt, részben az OS felépítése miatt, részben pedig az appok jobb ellenőrzése miatt eleve kevesebb a trükközési lehetőség. De ez azért nem azt jelenti, hogy a csalók számára nincs semmilyen opció!

Hirdetés

Frissítés és víruskeresés

Az Apple termékek esetében a szoftvert sokkal könnyebb frissen tartani: az új rendszerverziók menetrendszerűen, évente egy alkalommal érkeznek, közben pedig kisebb javítócsomagok jelennek meg. Ezeket a kisebb-nagyobb biztonsági csomagokat is kell persze telepíteni! Itt a hangsúly főleg azon van, hogy a frissítések folyamatosan érkeznek - nem úgy, mint sok olcsó androidos telefonnál, ahol jó esetben a vásárlást követő egy évben érkezik valamilyen update, aztán síri csend.

IPhone-ra lényegesen kisebb eséllyel kerül vírus is - és ha kerül, akkor is jellemzően azért, mert a mobil jailbreakelt és nem ellenőrzött forrástól telepítettünk rá fel valamit, vagy pedig egy, a vírust terjesztő weboldalra látogattunk el).

Ez azonban nem jelenti azt, hogy iOS vírusok nem léteznek, így egy víruskereső beszerzése és futtatása ártani biztosan nem fog.

Teljes képernyős hirdetések

Ha Apple telefonon vagy táblagépen olyan hirdetés jelenik meg, amely a teljes képernyőt kitölti, és nem tudjuk bezárni sem, akkor az Androiddal ellentétben szinte biztos, hogy nem egy alkalmazással, hanem a böngészővel van a probléma. A felugró ablakot azért nem tudjuk bezárni, mert direkt úgy készültek, hogy ha be is zárjuk őket, azonnal újra megjelenjenek.

A telefont használhatjuk, ha kilépünk a böngészőből, de amit újra elindítjuk a programot a hirdetés kerül a szemünk elé. Ezt a trükköt főleg az adathalászok kedvelik, akik vagy személyes adatra pályáznak, vagy azt szeretnék elérni, hogy letöltsünk egy vírust, de előfordul sokszor az is, hogy pusztán reklám célból érkezik az üzenet. Kicsit körülményes a védekezés, de nem lehetetlen!

Először is be kell zárni vagy újra kell indítani a böngészőt. Ha ez megvan, akkor le kell csatlakozni az internetről (a legegyszerűbb bekapcsolni a Repülőgép üzemmódot). Most újraindíthatjuk a böngészőt, és bezárhatjuk azt a fület, amely a problémát okozza - ha nem tudjuk, hogy melyik weboldal a ludas, akkor zárjuk be mindet! A trükk Safarival és Chrome-mal egyaránt működik. Ha megvagyunk, újra csatlakozhatunk az internethez - elvileg vissza is állt a rend.

Ha később nem szeretnénk hasonló problémába ütközni, akkor Safari, Chrome és Firefox alatt is van lehetőség arra, hogy a Beállítások között letiltsuk a felugró ablakok megjelenését.

Érdemes ezt az opciót bekapcsolva tartani, és csak ideiglenesen kikapcsolni akkor, ha szükség van rá!

Webhely értesítések

A jó hír az, hogy iOS alatt értesítések egyelőre nem jönnek, egész egyszerűen azért, mert az iOS Webkit alapú böngészőmotorja nem támogatja ezt a funkciót. Az Apple pedig nem engedi saját böngészőmotor használatát, így a Chrome és a Firefox is erre épülnek.

Az Apple nincs egyébként a push üzenetek ellen, MacOS alatt támogatja is őket, és a terv az, hogy ez a lehetőség iOS-en is megjelenik, még ebben az évben. Ettől kezdve ugyanúgy lehet majd kezelni a feliratkozásokat, mint Android alatt vagy asztali számítógépen!

Naptárüzenetek

Az Apple tényleg sokat tesz azért, hogy a klasszikus trükkök ne működjenek, de kerülőút mindig van, és a csalók kreativitása nem ismer határokat.

Személyes kedvencünk a Naptár alkalmazás; bárkivel előfordulhat, hogy egy óvatlan pillanatban rossz linkre kattint, és ezzel feliratkozik egy nyilvános naptárra.

Ami valójában nem is naptár, hanem egy hirdetési felület, hiszen a találkozók és események helyett a legújabb akciók jelennek meg benne folyamatosan. Szerencsére a védekezés egyszerű, csak a szóban forgó naptárról kell leiratkozni.

A legfrissebb iOS alatt ezt megtehetjük, ha a felugró bejegyzést kiválasztjuk a naptárban, majd legalul megérintjük a Leiratkozás gombot. Az iOS korábbi változataiban nyissuk meg a Naptár alkalmazást, válasszuk ki lent középen a Naptárak "fület", és nézzük át a listát: lesz benne egy (vagy több) olyan naptár, amire nem iratkoztunk fel. Érintsük meg mellette a piros felkiáltójelet, majd görgessünk lefelé, és töröljük a naptárt!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.