Hirdetés

Így lehet új mobilod akár ingyen!



|

A magyar állam pénzzel is támogatja, hogy lecseréld elavult, 2G-s, 3G-s mobiltelefonodat, de van néhány szabály, amit be kell tartanod. Segítünk eligazodni és megbízható, modern készülékre váltani.

Hirdetés

Abszolút megérthető, hogy nem mindenki szereti évente cserélgetni mobiltelefonját, sőt az sem elképzelhetetlen, hogy valakinek egy hagyományos, nyomógombos "butatelefon" is elegendő a hétköznapokban. Ez utóbbi néha inkább kiegészítő, specifikusan egy-egy feladatra szánt készülék: a megbízhatóság, az egyszerűség, a jó hangminőség és a hosszú üzemidő számít, nem pedig a 200 wattos gyorstöltés, a nyolc kamera és a 4K-s kijelző. Sajnos azonban bármelyik eset is áll fenn, 2023 végére a nagy hazai szolgáltatók végleg kivezetik a 3G-hálózatot, helyét pedig a 4G és az 5G veszi át.

Kit zavar a 3G?

2001-ben komoly előrelépésként üdvözölte a világ a 3G-technológiát, amely az elődökhöz képest sokkal nagyobb sávszélességet tett lehetővé, és megnyitotta az utat a mobilnet irányába. 2012-ben bevezették Magyarországon utódját, a 4G-t, vagyis az LTE (Long Term Evolution) technológiát, amely sok egyéb extra mellett valódi széles sávú netelérést tett lehetővé. A 4G-adatkapcsolat sebessége az évek során jelentősen nőtt, ennek ellenére a továbblépés nem a szabvány foltozása, hanem az 5G lett, amely szintén markáns ugrást hoz sávszélességben, válaszidőben (ping) és extra szolgáltatásokban egyaránt.

Hirdetés

Ma már minden okostelefon legalább 4G-s modemmel szerelt, sőt a filléres "butatelefonok" is erre a hálózatra kapcsolódnak. Az 5G is terjed, 100 ezer forint alatt számtalan ilyen mobil közül lehet választani, bár a lefedettség még igen szerény hazánkban.

Azt hihetnéd, hogy a 3G kivezetése együtt jár minden más, régebbi technológián alapuló hálózat lekapcsolásával, ám a 2G-vel nem ez a helyzet: még hosszú évekig stabilan elérhető lesz, hiába van velünk immáron 1991 óta.

A 2G-kapcsolat mind a mai napig kritikusan fontos hétköznapi szolgáltatás, amit rengeteg helyen használnak. Például gépek közti kapcsolathoz, távolról, mobilhálózaton vezérelhető eszközökhöz, garázskapukhoz vagy pénztárgépekhez elengedhetetlen, hogy megmaradjon ez a hálózat - csak emiatt leváltani egy sor, nagyon drága ipari gépet megterhelő lenne mindenki számára.

A lakossági telefonálásban azonban már nem igazán szükséges sem a 2G, sem a 3G, ám mielőtt végleg lekapcsolják a hálózatot, egy akció keretében segítenek, hogy olcsóbban - vagy akár ingyen - leváltsd elavult készülékedet. Ehhez persze meg kell felelni néhány feltételnek, ebben segítünk eligazodni.

Ne keresd elő Nokia 3210-esedet!

Rengetegen vagyunk úgy, hogy az évekig használt, már teljesen értékét vesztett mobilt inkább elteszünk emlékbe, vagy ha nem is emlékbe, hát a fiók aljára, ahol hamar megfeledkezünk róla. Ilyen sorsra jutnak például a régi, legendás Nokia telefonok vagy egy-egy régebbi, már leharcolt okostelefon.

Ezek között nagyon sok még 2G- vagy 3G-kapcsolatra volt csak képes, vagyis ma még használható lenne, de már nincs rájuk szükség. Nem is csoda, hogy sokakban felmerül, egy ilyen készüléket előhalászva megpályázzák a 20 ezer forintos állami támogatást, ami minden 2G-s és 3G-s telefon után igényelhető magánszemélyek részére.

Az akció keretein belül ugyanis akár 120 ezer forintos készülékhez is beváltható a 20 ezer forintos kedvezmény, ami már van akkora összeg, hogy megérje előkotorni a régi mobilt.

Az akció kidolgozói erre az eshetőségre is gondoltak, ezért az egyik feltétel az, hogy a 2G-s, 3G-s mobilt 2021. július 1. és 2021. december 31. között használni kellett legalább egy alkalommal. Emellett követelmény az is, hogy a telefon bekapcsolható, működőképes legyen, ne legyen már rajta hitel vagy egyéb fizetésbeli hátralék, és a készüléket egyértelműen azonosító IMEI-számot is ki lehessen belőle nyerni. Fontos kitétel, hogy egészen május 8-áig csak a 3G-s készülékek cseréjéről lehet szó, utána viszont egészen július 17-éig a 2G-s készülékedet is leválthatod - persze egyénenként csak egyszer élhetsz a támogatással. Szintén érdemes észben tartani, hogy az egész akció csak a keretösszeg kimerüléséig érhető el, ám cikkünk írásakor még semmi jele nem volt annak, hogy elfogyna ez a keret.

Ezt nyered a készülékcserével

Ha jogosult vagy a támogatásra, érdemes kihasználnod, hiszen ezzel csak nyerhetsz, és túlzottan nem is bonyolult az eljárás. A mobilcsere.nffku.hu oldalon elvégezheted az előregisztrációt, majd a kiszemelt telefont érdemes online megrendelni, hogy amikor személyesen felkeresed a szaküzletet, már minden elő legyen készítve a gyors ügyintézéshez.

Amennyiben továbbra is beéred egy egyszerű "butatelefonnal", akár teljesen ingyenes is lehet számodra a csere - csupán 20 ezer forintos vagy olcsóbb modellt kell választanod. Előtte azonban ellenőrizd, hogy egészen biztosan 4G-képes-e a telefon, sajnos néhány kereskedő a mai napig kínál 3G-s példányokat.

Ha okostelefont szemeltél ki, nem kell az elavult modem miatt aggódnod, de érdemes újabb fejlesztésű készüléket választanod, így remélhetőleg a szoftveres támogatás évekig biztosított lesz.

A névtelen, kínai márkáknál ez nem mindig teljesül, de vannak olyan, hardveresen olykor valamivel szerényebb okostelefonok, amelyek gyártója garantálja, hogy két-három évig is támogatást nyújt legalább a biztonsági frissítéseket illetően.

Végül még a SIM-kártyádat ellenőrizd. Nagy esély van rá, hogy a régi kártya még 3G-s hálózatokra volt kialakítva, és nem képes 4G-n kapcsolódni. A Telekom oldalán bármilyen hálózatra kapcsolódó SIM-kártyát lekérdezhetsz telefonszám alapján. 

Top olcsó telefonok, amelyekre érdemes váltanod

Nokia 6300 4G Dual (19 999 Ft)

Klasszikus Nokia telefon jó üzemidővel, dual SIM-támogatással és néhány extra netes szolgáltatással. A telefon 4G-s Wi-Fi-routerként is használható, és egy jelzésértékű kamera is került bele.

Realme C11 (2021) (37 000 Ft)

Modern SoC és nagy méretű, jó kijelző jellemzi a C11-et, amelyen teljes értékű Android 11 fut, akkumulátora óriási, kapsz ujjlenyomat-olvasót, de a kamerájától ne várj sokat, és a 2 GB RAM is kevés.

Samsung Galaxy A12 (49 999 Ft)

A belépőszintű készülékek közül jó teljesítményével és négyes kamerarendszerével tűnik ki, amelyek közül leginkább a 48 MP-es főkamera számít különlegesnek. A telefon szoftveres támogatása is megnyugtató.

Redmi Note 10 5G (77 990 Ft)

A Xiaomi által gyártott, nagyjából egy éve megjelent mobil jó kijelzővel és kamerákkal, óriási akkumulátorral és jackcsatlakozóval csábít. Töltőfej jár hozzá, és az 5G-hálózatokra is képes kapcsolódni.

Xiaomi 11 Lite 5G NE (119 900 Ft)

Éppen 120 ezer forintért AMOLED-kijelzőt, 5G-t, sok RAM-ot, erős SoC-t és meglepően jó kamerarendszert kapsz ebben a vadonatúj okostelefonban néhány egyéb extra szolgáltatással megspékelve.

Ha tetszett a cikk, akkor vásárold meg a 2022/04-es PC World magazint, abban ugyanis még több ilyet találsz, ráadásul ajándékba jár hozzá néhány értékes szoftver és egy PC-s játék is. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.