Hirdetés

Lassú a Windows 11? Így segíthetsz rajta!



|

Bizonyos felhasználóknál visszaeshetett a sebesség a Windows 11 telepítésével, de szerencsére van már megoldás a problémára.

Hirdetés

Hónapok óta elérhető a Windows 11, az eddigi tapasztalatok alapján azonban bőven lesz még tennivalójuk a redmondiaknak, mire ténylegesen kész rendszert faragnak belőle. Az új platform ugyanis bővelkedik a kisebb-nagyobb hibákban, melyek között akadnak kifejezetten kellemetlenek is.

Ezek közé tartozik az is, hogy a Windows 10-ről frissítő felhasználók széles körében jelentős mértékben csökkent az NVMe SSD-k írási és olvasási sebessége, ami a rendszer belassulását okozza.

Hirdetés

Jó hír, hogy a Microsoft valójában már november 22-én kiadta a problémát orvosló javítást, ám ez egyelőre csak tesztüzemmódban (Preview) érhető el, ezért nem települ automatikusan. A KB5007262 nevű patch leírása szerint a belassulást "szükségtelen műveletek elvégzése" okozza, és csak akkor lép fel, ha engedélyezzük az USN journalt, ám a Windowsnak otthont adó C: meghajtón ez mindig így van.

Magyarán aki lassulást tapasztal, annak a javítás manuális telepítése az egyetlen járható út, de a folyamat szerencsére nem bonyolult, csupán a következő lépéseket kell követni:

  1. Nyisd meg a Gépházat, és válaszd ki a Windows Update menüpontot!
  2. Kattints a "Frissítések keresése" gombra!
  3. Amennyiben feltűnik  a listán a KB5007262, várd meg az automatikus letöltést és telepítsd.
  4. Indítsd újra a számítógépet a változtatások alkalmazásához!

Akkor sem kell megijedni, ha a javítás nem bukkan fel a keresési eredmények között, a Microsoft Update katalógusából ugyanis közvetlenül is letölthető, külön x64-es és ARM-alapú rendszerekre.

Telepítés előtt érdemes lehet elolvasni a patch hivatalos leírását, amely ide kattintva érhető el.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.