Hirdetés

Megszűnik a Windows 8.1 támogatása, így léphetsz tovább



|

Hamarosan a Windows 8.1 támogatásával is felhagy a Microsoft. Bár nem volt közönségkedvenc, még mindig sok gépen fut a felemás OS. Így válthatsz elegánsan.

Hirdetés

Bőségesen elegendő okot adott arra a Microsoft, hogy a felhasználók ne kedveljék a Windows 8-at, és tíz körömmel ragaszkodjanak a Windows 7-hez. A Windows 8-nál ugyanis erőszakkal, a felhasználói visszajelzésekkel nem törődve megreformáltak évtizedek óta jól működő, bevált és megszokott funkciókat, sőt egyeseket teljesen eltöröltek. Mindezt azzal az indokkal, hogy haladni kell a korral, és ez nem jelent mást, mint érintőkijelzőket, okoscsempéket, az előtérben, akár teljes képernyőn futtatott applikációkat. Kattintás helyett kézmozdulatok (gesztusok), billentyűkombinációk helyett néhány gyorsgomb és csempe, valamint minél jobban elrejtett beállítások, menük stb. A kudarc elkerülhetetlenül bekövetkezett. A helyzetet a Windows 8.1 hivatott menteni némiképp, bár akkor már egyértelmű volt, hogy a Windows 7 velünk marad legalább az új rendszer elkészültéig.

A ráncfelvarrás rengeteg változást hozott, sok kritizált ponton javította a Windows 8-at, és régi, hiányolt funkciókat is visszahozott. Részben ez, részben pedig az új számítógépekkel értékesített, előre telepített rendszerként értékesítés mentette meg némileg a Windows 8.1-et, ami a kifejezetten ehhez készült, extra notebookokon azért sokak számára használhatónak bizonyult. Az idő azonban nem áll meg, a Windows 7 után a Windows 8.1-nek is elérkezett a záróra: 2023. január 10-től mindennemű kiterjesztett támogatás is megszűnik, és többé biztonsági javításokat sem kap a rendszer, vagyis már a puszta használata is veszélyes lesz.

Hirdetés

A Windows 10/11-út

Foltozatlan operációs rendszerrel a netre merészkedni életveszélyes - a hackerek, adattolvajok pontosan tudják, mely réseket nem véd már az OS készítője, így könnyen kihasználhatják ezeket, ráadásul nem is garantálható, hogy egy védelmi szoftvercsomag képes egy ilyen támadást kivédeni. A logikus megoldás nem más, mint a Microsoft világában maradva egy frissebb, még támogatott rendszerre váltani. A Windows 10 és 11 egyaránt 2025-ig kap még biztonsági és funkciófrissítéseket, ám utóbbiról már most lebeszélnénk.

A Windows 11 megjelenésekor a Microsoft rengeteg régi PC-t kizárt a kompatibilitási listáról a támogatott processzorok viszonylag rövid listájával, illetve a TPM 2.0 chip megkövetelésével. Elméletben persze ilyen számítógépekre is telepíthető a legfrissebb Windows, ám a későbbi támogatás egyáltalán nem garantált, ezért érdemesebb a Windows 10-et választani. Ez még ma is széles körben elterjedt és támogatott operációs rendszer, sőt népszerűbb, mint a Windows 11, és a Microsoft a legfontosabb új fejlesztéseket is elhozza erre a platformra.

A Windows 10 rendszerkövetelménye nem tér el jelentősen a Windows 8.1-étől, ezért régebbi PC-den elméletileg semmi problémád sem adódhat, beleértve a drivereket és a felhasználói programokat egyaránt. És ez ráadásul nem az egyetlen jó hírünk. A Windows 8.1-et ugyanis teljesen ingyenesen és legálisan válthatod le Windows 10-re. Ez az opció az eredeti hírek szerint csak a Windows 10 megjelenését követő egy évben volt elérhető, ám a Microsoft nem zárta be ezt a fejlesztési utat, így akár ma, 2022 második felében is élhetsz vele. Ehhez nincs másra szükséged, mint a PC World Plusról beszerezni a Microsoft Windows 10 Media Creation Toolt, majd a Windows 8.1-en futtatni, és az aktuális PC Windows 10-re frissítését választani. A megoldás hátránya, hogy csak frissítésre alkalmas, új, friss telepítés esetén nem működik, vagyis például 32 bitről nem fogsz tudni 64 bites rendszerre váltani ilyen egyszerűen, emellett ha voltak driver- és egyéb gondjaid, adatszemeted stb., azokat is továbbcipeled az új rendszerbe. Az viszont elvitathatatlan előnye a megoldásnak, hogy ingyenes és végtelenül kényelmes - de persze a teljes adatmentésről ne feledkezz meg, mielőtt kattintasz.

Ha a teljesen friss telepítés mellett döntesz, szintén kezdd adatmentéssel, illetve nem árt ellenőrizni a rendszerkövetelményeket is. Ha már régóta terveztél némi hardverfejlesztést (RAM-bővítés, SSD-csere stb.), érdemes ezeket is megejteni rendszercsere előtt.

Vár a Linux világa

Ha éppen eleget láttál a Windowsból, és az ingyenesség mellett megmaradva váltanál egy biztonságos rendszerre, tárt karokkal vár a Linux. Számtalan disztribúció közül választhatsz, amelyek felhasználóbarát kezelőfelületükkel még jobb élményt is kínálhatnak, mint a Windows 8.1. A biztonság és a támogatás mellett az alapfeladatokhoz szükséges programokat is ingyen beszerezheted Linux alá, legyen az böngésző, chatkliens, irodai programcsomag, kép- vagy videószerkesztő. Ha még új vagy a Linux világában, érdemes a Linux Mint, a Zorin OS, az Elementary OS vagy a Linux Lite változatokkal tenni egy próbát.

A Windows 8.1 öt nagy újdonsága:

  • Régi-új Start menü: Végre nem csupán a teljes képernyős Windows 8-csempékkel, hanem a klasszikus asztallal is képes volt elindulni a rendszer.
  • Snap ablakkezelés: A programok ablakaiból akár négyet is egymás mellé rendezhettél, sőt többmonitoros megjelenítésnél is működött az új ablakkezelés.
  • Új appok: Rengeteg új modern applikáció érkezett, néhány kiemelt program, mint a Posta és a Fényképek megújultak, viszont kikerült a Flickr és Facebook app a gyári alapkészletből.
  • OneDrive-integráció: Sokkal egyszerűbbé vált az akkor még SkyDrive-ként ismert Microsoft-felhő elérése a rendszeren belül, ami magával hozta a Microsoft-fiók kiemelt használatát is.
  • Internet Explorer 11: A Bing-alapú, rendszerszintű kereső mellett új böngésző is érkezett, ám hiába a felhőalapú szinkronizálás, a több fül támogatása és az egyéb fejlesztések, az IE11 sem tudta meggyőzni a felhasználókat.

Ha szeretnél még hasonló cikkeket olvasni, akkor vedd meg a 2022/08-as PC World magazint, amely mellé értékes szoftvereket és PC-s teljes játékot is kapsz a hasznos tanácsok mellé.  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.