Hirdetés

Szülői felügyelet elegánsan - így tedd biztonságossá az eszközhasználatot gyermeked számára



|

Egyre lejjebb tolódik az a korhatár, amikor a kicsik megismerkednek a kütyükkel, vagy akár saját eszközt is kapnak. Megmutatjuk, hogyan védheted meg gyermekedet a rá leselkedő veszélyektől.

Hirdetés

Megkerülhetetlen, hogy akár már a legkisebbek is találkozzanak a digitális eszközökkel, olyannyira az életünk részévé váltak. Ez önmagában még nem feltétlenül probléma; számos kutatás bizonyította, hogy ha a gyermek az életkorának megfelelő módon használja a mobileszközt vagy akár a számítógépet, akkor az elősegíti fejlődését. Ugyanakkor a túlzott használat rossz esetben függőséget és/vagy depressziót is kialakíthat, ráadásul azzal is meg kell küzdeni, hogy a kütyühasználat szinte mindig a közösen töltött minőségi idő rovására megy.

A harmadik probléma az internet: ma már szinte nincs olyan eszköz, amely nem tud az internetre kapcsolódni, így pedig a gyermek egy olyan ablakot kap a világra, amelyen keresztül könnyen belefuthat erőszakos vagy más, nem neki való tartalomba még akkor is, ha nem keresi őket. Szerencsére vannak olyan eszközök, amelyek a szülő segítségére lehetnek abban, hogy betartassa a gyermekkel a szabályokat - lássuk, melyek közülük a legjobbak.

Hirdetés

Kezdd az alapoknál!

Mielőtt azon gondolkodnál, milyen alkalmazásokkal kényszerítheted ki a szülői szigor betartását, szánj egy kis időt arra, hogy bemelegítésképpen frissítsd az eszközök szoftverét. Sőt, erre később is rendszeresen szánj majd időt, mert a gyerekektől, főleg a kisebbektől nem várható el, hogy olyan unalmas dolgok, mint a frissítések érdekeljék őket. Mobilrendszeren és asztali számítógépen egyaránt az a legfontosabb, hogy az operációs rendszer és a telepített alkalmazások - főleg a böngésző - friss változat legyen, illetve kiemelten fontos az is, hogy kerüljön vírusirtó a készülékekre. Emellett gondoskodj arról is, hogy az adatokról rendszeresen készüljön biztonsági mentés, mert a kis kezek néha komoly galibát tudnak okozni - nem árt, ha a fotók és az appok adatai megmaradnak. Ugyanebből a megfontolásból erősen javallott az is, hogy ha a csemete ugyanazt az asztali gépet használja, mint amit a felnőttek, akkor külön fiókkal rendelkezzen. Windows 10 és Windows 11 alatt a zsarolóvírusok elleni védelmet is mindenképp kapcsold be, mobileszközön pedig legyen képernyőzár is.

A szülői felügyelet nem a szoftvernél kezdődik

Ha azt várod, hogy ebben a cikkben olyan tippeket kapsz, amelyekkel garantáltan megvéded majd gyermekedet, egyszersmind megakadályozod, hogy erőszakos, pornográf, összeesküvés-elméletekkel foglalkozó vagy más, az értékrendeddel nem összeegyeztethető tartalmak közelébe kerüljön, akkor van egy rossz hírünk: bármit is teszel, 100 százalékos védelem nincs. És véleményünk szerint nem is erre kell törekedni.

Telepíthetsz és konfigurálhatsz bármilyen szoftvert, nem tudod megakadályozni, hogy gyereked az iskolában a haver "korlátlan" telefonján YouTube-videókat nézzen vagy pornóoldalakat nyisson meg.

Ennél sokkal fontosabb, hogy beszélgess a gyermekkel az eszközhasználatról, a pozitív és negatív hatásokat egyaránt kiemelve, érintve a túlzott használat kockázatait is, hogy megmutasd és elmagyarázd neki az internethasználat lehetséges veszélyeit és azt is, hogy tízévesen miért nem használhatja még a Facebookot vagy a TikTokot. A gyerekek körében trendi megosztani a jelszavakat is; magyarázd el csemetédnek, hogy ez miért nem helyes. Ahelyett, hogy ezeket a dolgokat egyszerűen megtiltod neki, beszéld inkább meg vele.

Lehetőleg a szabályokat se egyedül alakítsd ki, hanem közösen alkossátok meg - így a gyermek érzi majd, hogy az ő igényei is figyelembe vannak véve (persze az észszerűség határain belül). Ez azért is fontos, mert így nem leszel képmutató; nehéz megmagyarázni, hogy az Instagram miért nem való még egy tízévesnek, ha anya és apa folyamatosan tölti fel rá a saját tartalmait. Visszatérve az alkalmazásokra: a szoftverektől ne megoldást várj, hanem csak segítséget abban, hogy a gyermek valóban be is tartsa azokat a szabályokat, amelyeket közösen alkottatok meg.

Négyes fogat

A szülői felügyelet alapvetően négy területre terjedhet ki; az eszköz előtt töltött idő szabályozására és ellenőrzésére, az alkalmazások és a velük töltött idő ellenőrzésére, az interneten elérhető tartalmak korlátozására - beleértve a közösségi szolgáltatásokat is -, valamint arra, hogy a gyermek fizikai helyét is ellenőrizd vele. Mobileszközön Android vagy iOS, asztali számítógépen pedig szinte biztosan Windows fut - ezekhez a rendszerekhez van "gyári" szülőifelügyelet-alkalmazás.

A gyári alatt ez esetben azt értjük, hogy a rendszer fejlesztőjétől származó megoldás, ám maga a szoftver csak iOS alatt telepített (a szülőifelügyelet-funkciók többsége valójában a rendszer része). Android alatt a Google Family Link appot, Windows alatt pedig a Microsoft Family Safety alkalmazást külön kell telepíteni. Bár általánosságban ajánlott a "saját" szülőifelügyelet-platform használata, ha mobil és asztali gépet egy felületen szeretnél ellenőrizni, akkor a fenti hármasból a Microsoft Family Safety nyújt átjárást közöttük. Ennek a három alkalmazásnak egyébként nemcsak az az előnye, hogy kéznél vannak, hanem az is, hogy teljesen ingyenesen használhatók.

Persze ha hajlandó vagy a biztonságért fizetni, egy sor más alternatíva is szóba jöhet: Bark, Screentime, Canopy, Norton Family, Qusodio, ESET - csak hogy néhány példát említsünk. Egyébként sok esetben ezeknek az alkalmazásoknak is van ingyenes verziójuk, ám ezek korlátosak - például a nyomon követhető eszközök vagy az elérhető funkciók számát illetően. A szülőifelügyelet-megoldások általában két szoftver telepítését igénylik: az egyiket a gyermek, a másikat pedig a szülő készülékére. Előbbi gondoskodik arról, hogy a szülői készüléken alkalmazott szabályok a gyakorlatban is érvényesüljenek.

Idősziget

Abban valószínűleg nincs vita, hogy korlátok kellenek. Szakértők szerint 10-12 éves kor alatt legfeljebb napi egy-két óra, 12-16 éves kor között pedig három-négy óra az ajánlott időlimit; ha csak ennyit töltenek a kütyük előtt, még nem kell káros következményekkel, például a függőség kialakulásával vagy a más tevékenységek iránti lelkesedés csökkenésével számolnunk. A szülőifelügyelet-szoftverek egyik fontos feladata tehát az, hogy az eszközzel eltöltött időt szabályozzák. Jellemzően két paraméter állítható be: az egyik az aktív képernyőidő, a másik pedig az, hogy mikor lehet egyáltalán bekapcsolni, használni az eszközt. Érdemes mindkettőre időt áldozni; ha például a tablet csak reggel 9 és este 7 óra között használható, akkor biztos lehetsz benne, hogy gyermeked nem a tablettel kel és fekszik. Utóbbi különösen fontos: az elalvást megelőző egy órában bármilyen képernyő használata olyan ingereket kelt, amelyek nemcsak ez elalvást nehezítik meg, hanem az alvás minőségét is negatívan befolyásolják.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy sokkal hatékonyabb, ha nem a szülő, hanem az eszköz korlátozza az időt; egyrészt a kütyü 15 perccel a lezárás előtt szól, másrészt két óra az fixen 120 perc, nincs kivel alkudozni plusz egy-két vagy tíz-húsz percért.

App app hátán

A szoftverek telepítése, illetve telepíthetősége fontos szempont; hatékony szülői felügyelet nem működhet az alkalmazások szűrése nélkül. Az operációs rendszerekhez "közeli" szülőifelügyelet-programok előnye, hogy akár már az alkalmazásboltban is tudják szűrni a keresési eredményeket. Az igazi jelentőségük mégis abban rejlik, hogy az alkalmazások telepítését engedélyhez kötheted. Ha gyermeked új appot szeretne telepíteni, akkor azt a telefonon megjelenő üzenetben tudod jóváhagyni. Ugyanez a funkció Windows alatt a Csoportházirend segítségével korlátozható. Az alkalmazások ellenőrzéséhez hozzátartozik, hogy azok használati idejét is tudod korlátozni, illetve platformtól függően az alkalmazásokból elérhető tartalmat is szűrheted. A Google Family Link esetében például a szülői eszközön tudod letiltani a Google Play, a YouTube, a Chrome, a Google kereső, a Google Assistant és a Google Photo korhatáros tartalmait vagy adott esetben a megosztásfunkciót, de megváltoztathatod a gyermek fiókjának jelszavát, ha pedig elveszíti a telefonját, a fiók törlésére is van mód. Sőt, szabályozhatod azt is, hogy a Google-fiókkal beléphet-e a gyermek új eszközre az engedélyed nélkül.

Fontos, hogy az appokban történő vásárlás szintén engedélyhez köthető, ráadásul új fizetési eszköz nem is adható hozzá a rendszerhez, a gyermek csak az általad megadott kártyát használhatja.

Nem azért vagy itt, hogy mindent láss

Az internet világ az ablakra. Remek dolog, hiszen minden információt megtalálsz rajta. Meg azoknak az ellenkezőjét is. Ami nyilván nemcsak áldás, hanem átok is egyben; teljesen átlagos, hétköznapi oldalak látogatásával is kialakulhat egy olyan profil, amely számára a Facebook erotikus tartalmak ajánlóját jeleníti meg. Ha internetezel, könnyen jön szembe az erőszak, a szex, adott esetben a drogok, az alkohol és cigaretta is. Teljesen kikerülni nem lehet őket, de tartalomszűrőkkel azért elég jó eredményt érhetsz el. Asztali számítógépen a böngészőket beépülőmodulokkal lehet megtanítani a korhatáros tartalmak szűrésére, mobilon pedig a szülőifelügyelet-app lesz a segítségedre, mégpedig kétféle módon: vagy rábízod a beépített szűrőre a tartalmak intelligens blokkolását, vagy teljes tiltást kérsz úgy, hogy a böngésző csak az általad megadott listán szereplő oldalakat nyitja meg. Ezt a fajta szűrést természetesen csak az alkalmazások telepítésének blokkolásával (vagy engedélyhez kötésével) használhatod hatékonyan, mert így a gyermek nem tud másik böngészőt feltenni az eszközre. A korhatáros tartalmak mellett érdemes a reklámokat is blokkolni, és ha van rá mód, akkor fizetni a reklámmentességért. A Google Play Pass például rengeteg játéknál lehetővé teszi ezt, és az előfizetés a YouTube esetében is felettébb hasznos.

Összességében érdemes azonban itt is inkább a beszélgetésre helyezni a hangsúlyt. Ha a digitális tartalmakat is tudod úgy kezelni, mint az alkoholt vagy a cigarettát és a drogokat, félig már nyert ügyed van. Ez utóbbiaknál sem a tiltás válik be igazán, hanem az, ha gyermeked megismeri a veszélyeket - akár családon belüli példákon keresztül -, és saját maga mond nemet rájuk. Ha tud a veszélyekről, akkor nem fog meglepődni, ha szembejön vele egy korhatáros tartalom, és az élmény nem lesz számára sokkoló.

A közösségi oldalak kérdése talán a legösszetettebb és a legproblémásabb is egyben.

Nehéz megmagyarázni, hogy miért csak a te gyerekednek nem lehet Facebook-fiókja már negyedikben, és azt is, hogy a szerinte "tök vicces" TikTok miért tiltólistás.

De hidd el, megérni várni; rengeteg tanulmány állapította már meg, hogy a közösségi média nagy mértékben felelős azért, hogy rengeteg tini önképe torzul, illetve hogy a depresszió és a szorongás egyre nagyobb méreteket ölt már a fiatalok körében is. Jelenleg a legtöbb szolgáltatónál egyébként 13 év a regisztrációs korhatár. A közösségi média természetesen nem ördögtől való, de mint mindennek, úgy ennek is megvan a maga veszélye; mielőtt engeded gyermekednek, hogy regisztráljon a közösségi médiára, magyarázd el neki a helyes használatot, az előnyöket és a hátrányokat egyaránt. Nem lehet például elmenni amellett, hogy ezek a szolgáltatók túlnyomórészben hamis képet festenek a társadalomról. Nem lehet elmenni a TikTok-kihívások veszélyei mellett sem, és fontos, hogy a gyermeked azt is tudja, ezek a szolgáltatók az általa megadott és/vagy a böngészése közben generált adatokból élnek. Tisztázzátok, mit lehet, és mit nem lehet csinálni a Messengeren, a Snapchaten és így tovább. A közösségi szolgáltatók egyébként egyre inkább hajlanak arra, hogy saját alkalmazásaikba építsenek be szülőifelügyelet-funkciókat (jó példa erre az Instagram), ezeket is érdemes használni.

Tudom, merre jársz

Szintén nagyon hasznos funkció a nyomkövetés, amire minden mobileszközön van lehetőség; azt viszont tudnod kell, hogy ez a funkció csak akkor működik megbízhatóan, ha a készülék internetkapcsolattal is rendelkezik. A nyomkövetés két dolog miatt is hasznos lehet. Egyrészt, ha elvész az eszköz, jó esély van arra, hogy megtalálod. Másrészt, és ez a fontosabb, megnézheted, hogy a gyermeked az iskolában van-e, elment-e edzésre, hazaért-e és így tovább. Ha az általad használt alkalmazás a digitáliskerítés-funkciót is támogatja (pl. Microsoft Family Safety előfizetéssel), akár még értesítést is kérhetsz arról, hogy mikor ért haza a gyerek. A GPS-nyomkövetés az aggódó szülök számára igazi áldás, de fontos, hogy ezt a funkciót semmiképp se titokban használd, hanem a gyermek tudtával és beleegyezésével.

Persze a dolog csak akkor működik megfelelően, ha bíztok egymásban, és te sem nézegeted percenként, hogy merre jár.

Appok és játékok

A szülői felügyelet egyik legfontosabb eszköze, hogy korlátozhatod a napi képernyőidő hosszát, és akár azt is, hogy a gyermek egy-egy appot mennyi ideig használhat naponta. Vannak azonban olyan programok is, amiket érdemes kivenni a tiltás alól. Ilyen például a tanuláshoz használt összes szoftver, illetve megfontolandó lehet akár a kivételszabály a kamerával és a chatalkalmazással is, hiszen így fotózni mindig lehet, és a barátokkal akkor is tudja tartani a kapcsolatot gyermeked aznap, ha másra már egyébként nem használhatná a gépet. A játékok közül érdemes a gyerekeket a gondolkodást segítő stratégiai típusúak felé terelni. Általános szabály továbbá az is, hogy új játékkal ne hagyd egyedül játszani, legyél vele, hogy te is lásd, mivel tölti az idejét. Érdemes továbbá olyan játékokat is keresni, amiket egymással vagy egymás ellen lehet játszani, hiszen így a tabletezés, a számítógépezés is minőségi, együtt töltött idővé alakítható.

Vezérlőpult

A szülőifelügyelet-platformok a szülő eszközén adnak lehetőséget a beállítások megtekintésére, azok módosítására és arra is, hogy a legfontosabb információkat áttekintsd. A statisztika fontos számodra, hiszen ebből például kiderül, hogy az adott gyermek melyik alkalmazást használta a legtöbbet, mennyit tabletezett átlagosan az elmúlt napokban, hetekben stb. Kiderül továbbá az is, ha volt olyan próbálkozás, amit blokkolni kellett - persze a tiltás nem minden esetben jelenti azt, hogy a gyermek szeretett volna tilosban járni, sokszor csak arról van szó, hogy olyan hirdetést blokkolt a szülőifelügyelet-alkalmazás, amely nem felelt meg a beállításoknak.

Fontos még tudni, hogy a szülőifelügyelet-app az alkalmazások, szolgáltatások naplójába nem feltétlenül lát bele, a YouTube-megtekintések története például csak magán az eszközön nézhető meg.

Kijátszható védelem

Említettük, hogy a szülőifelügyelet-programok nem mindenhatók, és hogy inkább csak segítségként érdemes rájuk számítani amellett, hogy a betartandó szabályokat a gyermekkel közösen alakítod ki. Van azonban még valami, amit főleg kamaszkorban szintén figyelembe kell venni. Mégpedig az, hogy a szülőifelügyelet-programok relatíve könnyen kijátszhatók, az interneten több alkalmazáshoz is van leírás arra vonatkozóan, hogyan lehet a gyerek telefonján a szűrést kikapcsolni a szülő beleegyezése nélkül. Windows esetén pedig elég egy virtuális gépet telepíteni az internettel kapcsolatos korlátok kikerüléséhez. Egy tinédzser már simán lehet elég okos ahhoz, hogy ezeket az információkat megkeresse és meg is találja az interneten. Persze szülőként előbb-utóbb gyanús lesz, ha a statisztikából eltűnnek az adatok, de ha a szellem egyszer kiszabadult a palackból, akkor nem lehet visszazárni többé.

Szülői felügyelet beállítása Google-fiókkal

1. Töltsd le a Google Family Link alkalmazást a gyerek telefonjára és a sajátodra is. A Family Linknek két verziója van, ügyelj arra, hogy a sima változatot telepítsd a tiédre, a Family Link for Children verziót pedig a csemete telefonjára.

 

2. Ha még nincs, készíts neki Google-fiókot. Az e-mail-cím lehetőleg ne a teljes név legyen (ne tartalmazzon személyes adatot). Fontos, hogy 13 év alatti gyermeked számára közvetlenül nem tudsz fiókot készíteni, ehhez a Family Link alkalmazást kell használnod.

3. Kösd össze a telefonokat: a szülői telefonon elindítva a párosítás folyamatát egy kódsor jelenik meg, ezt a kódsort kell beírni a gyermek telefonján, miután azon is elindult a szoftver, és kiválasztottad azt a fiókot, amelyet kontrollálni szeretnél.

4. Ezt követően a gyermek eszközén szükség lesz a fiók jelszavának beírására, majd hozzá kell járulni a telefonon ahhoz, hogy az felügyelet alá kerül. Ha megvagy, akkor megnézheted az összes telepített alkalmazást, és egyetlen érintéssel tilthatod le azokat, amelyek nem kiskorúak számára valók.

5. A gyermek telefonjára a továbbiakban nem lesz szükség, a szülői készüléken viszont most van lehetőséged arra, hogy a felügyeleti beállításokat testre szabd. Érdemes minden beállításon végigszaladni; ez a folyamat időigényes, ne akard öt perc alatt letudni!

6. Egyes beállítások innentől kezdve csak a szülő készülékén elérhetők, a GPS-t például a gyermek nem tudja kikapcsolni. Ha szeretnéd a digitáliskerítés-funkciót is használni, akkor engedélyezd a GPS-funkciót, majd a főképernyőn add hozzá azokat a helyeket, amelyekhez értesítést társítanál.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.