Hirdetés

Túl gyakran fagy, vagy lassul be a PC? Így tudsz segíteni rajta!



|

Az elégtelen hűtést a számítógéped lassulással, leállással jelzi, szélsőséges esetben pedig még tönkre is mehet. Cikkünkben bemutatjuk, mi kell ahhoz, hogy ez ne történhessen meg.

Hirdetés

Mit hűtsünk?

Egy mai átlagos PC-ben általában négy, hűtést igénylő komponens található: a CPU, a GPU és az alaplapi tápellátást biztosító VRM-egység, illetve a lapkakészlet. Ezek mellé sorakozhat fel ötödikként az SSD is, amennyiben valamilyen M.2-foglalatba illeszkedő, nagy sebességű modult használunk. Egyértelmű, hogy a felsoroltak közül a CPU hűtésével kell a leginkább foglalkoznod, már csak azért is, mert kevés kivételtől eltekintve ez az egyetlen, ahol a hűtő fajtáját is te választod ki, illetve a szerelés is a te feladatod.

Amennyiben "dobozos" processzort vásároltál, akkor ahhoz pár különlegesebb példányt (X-es Ryzenek, Intel Core K sorozat és általánosságban a HEDT CPU-k) leszámítva a gyártó is csomagol valamilyen hűtőt, amely az átlagos felhasználás jelentette igényeket tökéletesen képes kielégíteni. Az AMD ezen a téren jobb modelleket kínál, az Intel gyengébbeket, de a végeredmény az, hogy ha csak böngészőt, irodai szoftvereket, képnézegetőt használsz, akkor felesleges pluszpénzt kiadnod külön hűtésre.

Hirdetés

Más a helyzet akkor, ha komolyabb igénybevételnek teszed ki a rendszert, sokat játszol, multimédiás szerkesztőszoftvereket használsz. Bár a gyári hűtők teljesítménye ilyenkor is elegendő, igencsak magas zajszint párosul hozzájuk. Látványosan lehalkíthatod a PC-det egy külön egység beszerzésével.

Választáskor a legfontosabb a kompatibilitás: először győződj meg arról, hogy a kiszemelt hűtő felszerelhető-e a processzorfoglalatodra.

Szerencsére ez ma már nem nagyon okoz gondot; hacsak nem nagyon régi vagy különleges konfigurációról van szó, a komolyabb CPU-hűtők univerzálisak. A következő szempont a hely: minden számítógépházban csak bizonyos magasságú hűtő fér el, és a megszokott "torony" kialakítású egység lehet, hogy egyszerűen kilógna az átlagosnál kisebb, főleg pedig keskenyebb gépházakból. Ilyenkor segíthetnek az alaplap síkjára merőleges ventilátorral rendelkező, úgynevezett top flow megoldások. Jó, ha tudod, hogy ezek hűtési teljesítménye elmarad a toronyváltozatokétól, mert egyszerűen nem áll rendelkezésre elég hely a bordáknak.

Fontos, hogy a processzorhűtő nem csak a CPU hidegen tartásáért felelhet, sok esetben az általa keltett légáramlással az alaplapgyártó is kalkulál az áramellátásért felelős VRM-részleg hidegen tartásának megtervezésekor. Ez a részleg a legtöbb mai lapon a processzorfoglalatot körülvevő bordázat alatt rejtőzik, és nagy terhelés alatt a CPU-hoz hasonlóan melegszik.

Hűtéséről normál körülmények között nem kell külön gondoskodni, kivéve, ha például vízhűtést használsz, hiszen ilyenkor nincs a közelben olyan ventilátor, amely ezekre a bordákra hideg levegőt juttatna. Szélsőséges esetben ez teljesítménycsökkenést, lefagyásokat, akár az alaplap károsodását is okozhatja. A megoldás? Egy ventilátor beépítése a házba úgy, hogy az általa keltett légáramlat a VRM-modulok bordáira jusson. Nincs szükség komoly fordulatszámra, így a zajszint növekedése elhanyagolható, viszont géped sokkal stabilabb marad. Léteznek egyébként a piacon olyan kompakt vízhűtések, amelyekben a CPU-ra szerelendő egységbe (blokkba) ventilátort is szerelnek éppen ezért.

Az alaplap másik hűtést igénylő alkatrésze a lapkakészlet, amelynek általában elég egy szimpla borda. Kivétel ez alól az AMD X570, amely a nemrég bemutatott X570S verzióig általában egy apró ventilátort is igényelt. Itt sincs mit fejleszteni, nem úgy az M.2 SSD-knél, amelyekre viszont szerelhetsz utólagos hőelosztó lemezt, sőt drágább alaplapokban ez utóbb tartozék is.

Hűtési szempontból fontos komponens a videokártya is, amely a CPU mellett a legnagyobb hőtermelő - mivel itt a hűtőrendszer már "gyárilag" a kártyán van, ezzel nem nagyon tudsz mit kezdeni, a dolgát viszont megkönnyítheted azzal, hogy lehetővé teszed a számítógépház tökéletes szellőzését.

Friss levegőt

Hiába a profi CPU-hűtő, a bordák az alaplapon, az SSD-n és a VGA-n nem tudnak hatékonyan dolgozni, ha meleg levegő veszi őket körül. Fontos tehát, hogy a gépházban is biztosított legyen a folyamatos légáramlás. Ha egy ház nagyon "lyukacsos", ezt a természetes konvekció is képes megoldani valamennyire (a felszálló meleg levegő a felső burkolat rácsán távozik), de lényegesen hatékonyabb egy-két halk ventilátort beszerelni. Ezek elhelyezésekor érdemes úgy gondolkodnod, hogy a természetes áramlást segítsd velük, így együtt tudnak dolgozni. A torony kialakítású CPU-hűtők nagy része - ha jól szerelted fel - a gépház háta felé fogja fújni a meleg levegőt. Ha ide hátra szerelsz egy plusz ventilátort a házba, akkor ez a meleg levegő rögtön távozhat ahelyett, hogy egy része visszakanyarodna a gépház belseje felé. Ezt a házventilátort akkor is érdemes ide beépíteni, ha top flow vagy más, az alaplap síkjára merőlegesen dolgozó hűtésed van, méghozzá azért, hogy az itt összegyűlő meleg levegőt minél hatékonyabban eltávolítsd a gépházból.

A második ventilátornak a legjobb helye a gépház elejében van. Ennek feladata nem a meleg levegő eltávolítása, hanem a hideg levegő beszívása lesz.

Pozicionáld úgy, hogy egyenesen a VGA-kártya hűtőjére irányuljon, így ez is a lehető legjobb hatásfokkal dolgozhat. Amennyiben egy harmadik ventilátort is beszerelnél, ezt érdemes szintén előre rakni úgy, hogy a levegőt befelé fújja, így a házban enyhe túlnyomás alakul ki, minek hatására valamivel lassabban rakódik le a kosz. Természetesen figyelj a házon található esetleges szűrőkre is, mert ha ezek eltömődnek, a légáramlásnak is útját állják. A házba szerelt ventilátorokat az alaplap SYSFAN csatlakozóival lehet a legkényelmesebben vezérelni, így a BIOS/UEFI segítségével olyan sebességen üzemeltetheted őket, amelyen már elég hatékonyak, de még nem zavaróan hangosak.

Régi gép tisztítása

1. Pormacskák

Egy régen összeszerelt PC-ben előbb-utóbb gondot okoz a benne leülepedő kosz, az átáramló levegőből kiváló szöszök, amelyek jól szigetelő és áthatolhatatlan "szőnyeget" alkotnak a hűtőbordákon is. Az eredmény: lelassuló, lefagyó rendszer.

2. Szükséges kellékek

A gépház felnyitásához szükséges szerszámok (például csavarhúzó) mellett sűrített levegős palackra, esetleg kompresszorra, porszívóra (résszívóval és szőrös fejjel), ecsetre és fogpiszkálóra vagy más, vékony, nem fémből készült tárgyra is szükséged lehet.

3. Feltárás

Kezdd a takarítást a gépház szűrőinél: ha eltávolíthatók, vedd ki őket, ha nem, akkor a helyükön maradhatnak, de porszívózd le róluk az összegyűlt koszt. Óvatosan, a szőrös fejet használva a szellőztető ventilátorokat is megtisztíthatod.

4. A CPU környéke

A processzorhűtő bordái közül sűrített levegővel fújd ki a koszt. Szakaszosan használd a spray-t, és semmiképp se irányítsd a ventilátorlapátokra, mert azokat akár le is törheti a hirtelen érkező nagy nyomású levegő.

5. A VGA-hűtő

A videokártya hűtőjét a CPU-hűtőhöz hasonlóan tudod kitisztítani, tehát sűrített levegővel érdemes kezdeni. A ventilátorlapátokat ecsettel lehet portalanítani. Itt is figyelj arra, hogy a sűrített levegőt szakaszosan használd, és ne irányítsd a lapátokra.

6. Nagytakarítás

A CPU és a VGA után érdemes az ecsettel és a sűrített levegővel végigmenni az alaplapon és a többi komponensen, hogy eltávolítsd a rájuk rakódott porréteget. A gépház belső éleiből a porszívóval tüntetheted el a pormacskákat.

Ha szívesen olvasnál további érdekes és hasznos cikkeket, akkor szerezd be a 2021/07-es PC World magazint, amely mellé ajándékba jár néhány remek szoftver és egy PC-s játék is. 

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.