Hirdetés

A depresszió felgyorsíthatja a sejtszintű öregedést



|

Egy friss kutatás szerint a depressziós betegeknek rövidebbek a kromoszómákat védő telomerjeik.

Hirdetés

Az elmúlt évek során a kutatók bebizonyították, hogy a depresszió számos betegség – köztük a 2-es típusú cukorbetegség, a szívbetegségek és a rák – kialakulásában közrejátszhat. Egy új kutatás szerint a sejtek öregedését is felgyorsíthatja – jelentősen csökkentve a betegek várható élettartamát.

Egy, a Molecular Psychiatryban e héten megjelent tanulmány szerint holland orvoskutatóknak sikerült összefüggést találniuk a depresszió és a kromoszómák végén található „védősapka”, a telomerek hossza között. A telomerek minden sejtosztódással rövidebbé válnak; a tudósok szerint minél öregebb egy sejt, annál rövidebbek ezek a DNS-t védő szakaszok.

A tanulmány elkészítése során több mint kétezer felnőttet vizsgáltak. Az alanyokat három csoportba sorolták: az elsőbe a gyógyult depressziósok kerültek; a másodikba azok, akik jelenleg is szenvednek ettől a betegségtől; a harmadikba pedig azok, akik sosem voltak depressziósak. Miután kiszűrték az olyan egészségkárosító faktorokat, mint a dohányzás, az egészségtelen táplálkozás, a túlzott alkoholfogyasztás és a túlsúly, kiderült, hogy azoknak a pácienseknek, akik depresszióban szenvedtek, rövidebbek a telomerjei, mint azoknak, akik nem estek át ezen a lelki eredetű betegségen. A kutatás szerint a krónikus tüneteket mutató és a különösen súlyos betegek telomerjei jóval nagyobb arányban rövidültek meg, mint a társaikéi

Hirdetés

A depressziós alanyok telomerjeinek átlagos hosszúsága 5460 bp (bázispár) volt – míg az egészségesekéi 5540; egy korábbi kutatás kiderítette, hogy a telomerek évente átlagosan 14-20 bp-vel rövidülnek. „A depressziós emberek által megélt pszichés szorongás nagyon rossz hatással van a testük strapabíró képességére, ami gyorsuló biológiai öregedéshez vezet – mondta a Live Science-nek Josine Verhoeven, a kutatás vezetője. – Eredményeink hozzájárulhatnak ahhoz, hogy megértsük, mi okozza azokat a széleskörű egészségügyi problémákat, amelyeket gyakran tapasztalunk a súlyos depresszióval küzdő embereknél.”

Fontos megjegyezni, hogy a fenti tanulmány csak a depresszió és a telomerek hossza közötti összefüggést mutatta ki, annak megértéséhez, hogy pontosan milyen következményei vannak ennek a korrelációnak, további kutatások szükségesek. Lehetséges, hogy a depresszió sejtszintű károkat okoz, de az is, hogy maguk az átlagosnál rövidebb telomerek segítik elő a depresszív hajlam kialakulását. És persze az is, hogy egy egyelőre ismeretlen genetikus sajátosság okozza mindkét problémát.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a tudósoknak egyelőre nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítaniuk a telomerek hossza és a várható élettartam közötti összefüggéseket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.