Hirdetés

Az Audi is beszáll a Google holdjáró versenyébe



|

A Google Lunar Xprize programjában egy működőképes holdjárót kell építeniük a résztvevőknek.

Hirdetés

30 millió dollárt oszt szét a Google azok között, akik megépítenek egy önműködő holdjárót. A Lunar Xprize megmérettetésben résztvevő csapatoknak vagy maguknak kell összerakni mindent az utolsó csavarig, vagy szerződhetnek egy már létező céggel is, de legalább 90% magánfinanszírozás szükséges. A győztes járművet élesben is bevetik majd, legalább ötszáz métert kell megtennie a Holdon, miközben több gigabájt adatot juttatnak vissza a Földre képek, videók és egy előre eltárolt csomag formájában.

 

Hirdetés

 

Az egyik résztvevő társaság, a német Part-Time Scientists igazán remek partnert talált most magának, az Audi segítségével jó eséllyel pályázhatnak a sikerre. A fejlesztés korábbi szakaszaiban már két olyan mérföldkövet is sikerült elérniük, amiért a Google és az Xprize nagyösszegű kifizetésekkel támogatta a munkájukat. A híres autógyártó beszállásával azonban hatalmas előnyre tettek szert, a müncheni koncepciós dizájn stúdió már minden bizonnyal azon dolgozik, hogy felülvizsgálják és továbbfejlesszék az ideális könnyűsúlyú kialakítást.

 

 

Az Audi legfőbb segítségét a Quatro összkerékhajtásos technológiájának rendelkezésre bocsátása jelenti, emellett komoly tapasztalatokkal bírnak a vezető nélküli autók terén is. Az R8-as koncepcióban a különféle szenzorok adatait elemző zFAS sofőrasszisztencia rendszer már képes önmagában elvezetni a járművet. A Lunar Xprize program határidejét egyébként éppen idén hosszabbította meg a Google 2017-ig, ehhez a még versenyben lévő csapatoknak 2015. december 31-ig fel kell mutatniuk egy érvényes szerződést az indításról. A megmérettetésben a magyar Puli Space Technologies is részt vesz Dr. Pacher Tibor vezetésével.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.