Hirdetés

Az első ember által készített tárgy, ami elhagyta a Naprendszert



|

A NASA 1977-ben indított Voyager 1 szondája hivatalosan is elérte a csillagközi űrt. Több mint 19 milliárd kilométerre jár a Naptól.

Hirdetés

A NASA csütörtökön jelentette be, hogy a Voyager 1 hivatalosan is kilépett a Naprendszerből, elhagyva azt a zónát, ahol még érvényesül kedvenc csillagunk elektromágneses hatása. A szondát 1977-ben lőtték fel; jelenleg több mint 19 milliárd kilométerre jár a Naptól – ez a Nap-Föld távolság százharmincszorosa.

A Voyager még 1980-ban teljesítette elsődleges feladatát: elképesztő fényképeket készített a Jupiterről és a Szaturnuszról, azóta folyamatosan távolodik a Naptól.

Hirdetés

A tudósok már többször úgy gondolták, hogy a szonda kilépet a Naprendszerből – nem csoda, hogy vannak, akik szerint a NASA ezúttal is „farkast kiáltott”. Szerencsére ezúttal a Voyager 1 szenzorainak elemzése is megerősítette: az aprócska űrjármű valóban kilépett a csillagok közötti űrbe- mégpedig több mint egy évvel ezelőtt, 2012 augusztusában.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.