Hirdetés

Bemutatta Kinect-klónját az Asus



|

Májusban várhatóan kereskedelmi forgalomban is megjelenik majd a PC-hez kifejlesztett mozgásérzékelős eszköz.

Hirdetés

A CeBIT 2011 rendezvényen az Asus bemutatta új mozgásérzékelős eszközét, amely pontosan úgy működik, mint a Kinect, sőt meglehetősen hasonlít is rá, ám ha ismerjük a Wavi Xtion születésének a körülményeit, akkor ez igazából nem túl meglepő.

 

 



Mivel a redmondi szoftvercég, illetve egészen pontosan annak a vezetősége hallani sem akart a Kinect PC-s felhasználásáról, az Asus elhatározta, elkészíti a saját eszközét. A fejlesztésben azon izraeli PrimeSense állt segítségükre, amely korábban a Microsofttal is együtt dolgozott. Így a Kinectes tapasztalatokat felhasználva hamar kifejlesztették a Wavi Xtiont.

 



A dolog pikantériája, hogy időközben a palotaforradalmat kirobbantó renitens Microsoft alkalmazottnak és a Kinect-hackek elszaporodásának hála a redmondi szoftvercég is változtatott az álláspontján, így ősszel várhatóan érkezik majd az eddig Xbox-exkluzív eszköz PC-s fejlesztőkészlete. Jelen állás szerint a Wavi Xtion így közvetlen riválisa lehet a Microsoft Xboxnak. Ugyanazt az élményt kínálják, s ráadásul külalakra is hasonlóak. Azt ellenben még nem lehet tudni, hogy a két technológia mennyire lesz kompatibilis egymással, így akár az is előfordulhat, hogy lesznek Asus Wavi Xtion és Kinect kompatibilis programok, ami hosszú távon nem lenne túl szerencsés.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.