Hirdetés

Csirke a pokolból: eddig ismeretlen dinoszauruszfajt találtak



|

Az amerikai Hell Creek közelében kiásott ragadozó 66 millió évvel ezelőtt élt.

Hirdetés

Eddigi ismeretlen dinoszauruszfajt fedeztek fel amerikai paleontológusok – derült ki a Smithonian, a University of Utah és a Carnegie Museum of Natural History kutatóinak közös tanulmányából. A „pokoli csirke” néven is emlegetett Anzu wiliei megkövesedett maradványait az Észak- és Dél-Dakota határvidékén fekvő Hell Creekben találták – innen a nem mindennapi név.

Hirdetés

Matthew Lamanna, a Carnegie Museum őslénykutatója a Washington Postnak nyilatkozva elmondta, különösen érdekessé teszi a felfedezést, hogy az Anzu egyfajta átmenetet képvisel a madarak és a dinoszauruszok között. „Ez az állat, az Anzu mindkét csoport jellegzetességeit magán viseli, így igazán érdekes tagja az evolúciós láncnak” – nyilatkozta a tudós.

A ragadozó az oviraptoroszauruszok családjába tartozik: ezeknek a tollas, két lábon járó, tojásrakó dinoszauruszoknak a fosszíliáit Ázsiában és Észak-Amerikában találták meg. A maradványok alapján a Kréta-korban élt, a fejétől a farka végéig több mint 3,5 méter hosszú volt és közel 230 kilót nyomott.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.