Hirdetés

Ezzel az önszárító dzsekivel kiköpött Marty McFly leszel



|

Hamarosan valóra válhat a Vissza a jövőbe filmek egyik utolsó geek találmánya is.

Hirdetés

Kétségtelenül kultuszfilm lett az eltelt évtizedek során a Vissza a jövőbe, bár jóslatai nem minden téren bizonyultak igaznak. A légdeszka mondjuk éppen napjaink egyik nagy őrülete lett, a legkülönbözőbb komoly vállalatok dolgoznak saját megoldásukon, néhányan pedig poénra vették a figurát, mint például a Nike az ikonikus cipővel. Egy korábbi cikkünkben részletesen is körbejártuk a témát, most azonban megmutatjuk a geekek következő nagy szerelmét, az önszárító dzsekit!

Hirdetés

Az SDJ-01 elkészítéséhez természetesen Kickstarteren kértek támogatást, cserébe 2016 áprilisára ígérik a megjelenést. A magas minőségű anyagokból készült dzsekiben egy újratölthető akksi bújik meg, s keringet magas nyomású levegőt, ha megnyomjuk a bekapcsológombot. Ígéretük szerint egy könnyebb zápor vagy ráborított pohár víz után 1-2 perc alatt megszárad a ruházat.

A nyak elejére és hátuljára extraként ventilátorok kerültek, ezzel kicsi lehűthetjük tarkónkat és arcunkat, ha kimelegedtünk, de a kabátot mégsem akarjuk levenni. Helyet kapott rajta nyolc zseb is, amiket kifejezetten tabletekhez, okostelefonokhoz és egyéb kütyükhöz méreteztek. Az SDJ-01-hez kért támogatás már összegyűlt, de 8 napig még lehet adakozni - 149 dollárért már jár egy példány a dzsekiből, kicsivel drágábban pedig a Marty McFly által viseltre hajazó modellt kaphatod meg.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.