Hirdetés

Feléledt a kínai holdjáró



|

A jelek szerint a Jáde nyúl mégis átvészelte a chiprepesztően hideg holdi éjszakát.

Hirdetés

Újra működik Kína első holdszondája. Az illetékesek tegnap még azt mondták, hogy a Jáde nyúl végleg tönkrement – ma azonban már arról számoltak be, hogy felébredt alvó állapotából. „Van rá esély, hogy megmenthetjük” – jelentette ki a kínai holdprogram egyik szóvivője az állami hírügynökségnek nyilatkozva.

A Jáde nyúl januárban hibásodott meg, nem sokkal azelőtt, hogy két hétre hibernálták volna. A projekt irányítói attól féltek, hogy a rovernek nem sikerült megfelelően bezárnia a napelem-paneljeit, ezért egyes érzékeny berendezéseit tönkreteheti a rendkívüli hideg. Többek között ezért is annyira pozitív fejlemény, hogy csütörtökön a szonda életre kelt, és elkezdett válaszolni a kínai központ rádiójeleire.

Hirdetés

„Attól tartottunk, hogy a rover nem fogja kibírni a rendkívül alacsony hőmérsékletet – ismerte el Pei Zhaoyu szóvivő. – De működik.”

A Jáde nyulat tavaly decemberben lőtték fel. Miután szerencsésen sikerült leszállnia a Holdon, Kína lett a harmadik olyan ország a világon, amelynek sikerült szondát küldenie az égitestre. A küldetést világszerte komoly sajtóérdeklődés kíséri. Peking ambiciózus terveket dédelget: 2020-ig szeretnének pályára állítani egy űrállomást, később pedig embert küldenének a Holdra.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.