Hirdetés

Ha vége a Facebooknak, akkor vége az emberi kapcsolatoknak?



|

Ijesztő eredménnyel zárult az AWeber kommunikációs vállalat közvélemény kutatása, amelyből kiderült, hogy az amerikai tinik 18 százaléka nem kommunikálna senkivel, ha megszűnne a Facebook.

Hirdetés

Lehet, hogy marketinges szemmel jól hangzik, hogy szépen lassan kialakulnak a közösségi oldalaktól teljes mértékben függő felhasználók, de emberi szemmel nézve elég riasztó az a felismerés, hogy tizenévesek 18 százalékának kommunikációja teljesen megszűnne, ha leállna kedvenc közösségi oldaluk.

A felmérés szerint a fiatalok 90 százaléka Facebookot használ, 93 százaléka rendelkezik mobiltelefonnal, 74 százalék Youtube felhasználó,  míg 47 százalék Skype-on keresztül érintkezik ismerőseivel.



Az e-mailek és a Facebook nagyjából egyenlő mértékben érinti és foglalkoztatja a tiniket. A legtöbb korosztálybeli elmondása alapján, első dolguk között van az oldalak látogatása, miután felkelnek, sőt iskolában, és vakáción is állandó elfoglaltságuknak számít.

Meglepő, hogy mindössze az tinédzserek 6 százaléka gondolta úgy, hogy pótolni tudnák valamilyen vezetékes eszközzel, vagy megoldanák több levél írásával azt, ha a mobilok esetleg teljesen megszűnnének.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.