Hirdetés

Hajlékony robotkart fejleszt az MIT



|

Az eszköz kígyóként mászik be a szűk, kacskaringós helyekre.

Hirdetés

Az MIT mérnökei az utóbbi időben különösen sokat foglalkoznak robotokkal, a legtöbbjük ráadásul nem a már jól megszokott formulákat követi, hanem valami teljesen újszerűvel akar előállni. Az év elején már bemutatták a világ első robothalát, most pedig újra a vízalatti világ inspirálta őket.

Hirdetés

A most bemutatott eszköz leginkább egy polip karjához hasonlít, mind felépítésben, mind mozgásban. A robotkar 3D nyomtatóval készült teljes egészében szilikonból, még a motorok is, amelyek az üreges szerkezetű, részegységekre bontott robotkart hajtják. A működéshez levegőt pumpálnak a megfelelő kamrákba, így érik el, hogy a kar úgy hajoljon és menjen előre, ahogy szeretnék.

A kutatók szerint a hajlékony robot sokkal könnyebben végzi majd a feladatát mint fémből készült társa, különösen akkor, ha az emberi testen belül kell helytállnia. A robotot elsősorban laboratóriumi munkára tervezik, de a tervek szerint akár komolyabb műtétek is megelőzhetőek lennének vele. A robot második generációs változata jelenleg is fejlesztés alatt áll, ez már ujjakat is kap, hogy képes legyen a fogásra.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.