Hirdetés

Ilyen lehetett a Mars négymilliárd évvel ezelőtt



|

A NASA kutatói a Mars-missziók által összegyűjtött információk alapján lemodellezték, hogy nézhetett ki az egykori, felszíni vizekben gazdag gazdag vörös bolygó.

Hirdetés

Ma már szinte mindannyian tudjuk, mit találnánk a Marson, ha odalátogathatnánk: egy kopár, poros, elképesztően száraz tájat, amelyet itt-ott fura kráterek pettyeznek. De nem volt ez mindig így: a NASA eddigi kutatásai megerősítették, hogy a szebb napokat látott planéta felszínét egykor – úgy négymilliárd évvel ezelőtt – gyors sodrású folyók, patakok, mély tavak és kiterjedt tengerek tarkíthatták.

Hirdetés

Az amerikai űrkutatási hivatal Goddard Conceptual Image Labjének animátorai a Curiosity rover adatait is felhasználták, amikor megpróbálták elképzelni, hogyan nézhetett ki a Mars akkoriban, amikor még olyan volt az atmoszférája és a felszíni hőmérséklete, hogy megmaradhatott rajta a folyékony víz. Rövid videójuk elkészítéséhez az üledékrétegekkel és a felszíni erózióval kapcsolatos kutatások eredményeit is felhasználták.

Az ügynökség rövidesen még több információt gyűjthet a Mars éghajlatának történetéről; november 18-án rajtol a kifejezetten ezzel a céllal indított Mars Atmosphere and Volatile Evolution (MAVEN) misszió. A küldetés elsődleges célja a klimatikus változások tanulmányozása lesz – de talán annak kiderítéséhez is hozzájárulhat majd, hogy volt-e valaha élet a bolygón.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.