Hirdetés

Láthatatlanság a valóságban!



|

A brit hadsereg a technika által kreált illúziót felhasználva idéz elő láthatatlanságot.

Hirdetés

 

Az angol Védelmi Minisztérium hivatalosan is megerősítette, hogy olyan technológiát tesztelnek, amely képes teljesen láthatatlanná tenni a harcmezőn a tankokat és az alakulatokat.

 

Jusson eszünkbe, hogy a 3D-ben történtő álcázás egyelőre még lehetetlen. 2 dimenzióban a tudósoknak már sikerült álcázniuk valamit, azonban a sci-fikben látott álcázóberendezésektől igen messze járunk.

 

Vagy mégsem? A választ a technológia illúziókeltő hatása adja, és igen: a láthatatlanság többé már nem lehetetlen.

 

invisibletank.jpg

 

Mindehhez kamerákat és projektorokat használnak, valamint a tankot speciális, szilikonburkolattal látják el. Az eredmény? A környező tájról rengeteg képet rögzítenek, amely a tankra vetül, és az szabad szemmel így teljesen láthatatlanná válik.

 

A tesztelésen jelen lévő egyik katona így nyilatkozott: "Ez a technológia teljesen hihetetlen. Ha nem lettem volna jelen, nem hittem volna el. Keresztülnéztem a tájon, és csak füvet és fákat láttam. A valóságban eközben a tank ágyúcsövét bámultam."

 

A brit katonság ezzel egyidőben egy olyan speciális kabátot is tesztel, amely ugyanilyen eredménnyel képes eltüntetni a szabad szemek elől viselőjét.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.