Hirdetés

Ránkzuhan egy amerikai kémműhold



|

Február végére vagy március elejére várható a becsapódás - nem tudni hol.

Hirdetés

 

Az amerikai kormány jelentése szerint egy hatalmas, Egyesült Államok-béli kémműhold zuhan majd le a Földre, várhatóan február végén vagy március elején.

 

A műhold elvesztette energiáját, és egyben a meghajtását is. Az amerikaiak jelentése szerint a kontrollálhatatlan objektum, amelynek kiléte egyébként titkosított, nagyon veszélyes anyagokat is tartalmazhat.

 

Egyelőre nem ismert, hogy a Földön belül hol csapódik majd be. Az illetékesek szerint az ügyön már dolgoznak a kormány erre szakosodott szervei. A cél, hogy mérsékeljék, vagy elkerüljék a becsapódó műhold által okozandó károkat.

 

satellite_alien.jpg

 

A kormánytagok nem kommentálták a műhold rakétával való megsemmisítésének lehetőségét, mondván egyelőre korai lenne ezt megvitatni.

 

Érdekesség, hogy a valaha becsapódott tárgyak közül a legnagyobb a 78 tonnás Skylab űrállomás volt, amelynek törmeléke 1979-ben zuhant az Indiai-óceánba.

 

2000-ben a NASA mérnökei egy 17 tonnás megfigyelő-műholdat annak saját rakétáival sikeresen irányítottak a Csendes-óceánba, miután az elhagyta Föld körüli pályáját. 2002-ben egy több mint 3 tonnás kutatóműhold zuhant a Perzsa-öbölbe, néhány ezer kilométerrel arrébb attól, amit vártak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.