Hirdetés

Szuperszámítógépet épít a NASA



|

A NASA az Intel és az SGI segítségével fejleszti kapacitását.

Hirdetés

Az Intel, a NASA és a szerverspecialista SGI triumvirátus egy úgynevezett Space Act Agreement keretében jelentette együttműködési szándékát, céljuk egy szuperszámítógépekkel foglalkozó új részleg létrehozása a NASA kaliforniai kutatóbázisán, Moffett Fielden.

 

nasa_glenn_k.jpg

 

 

A Project Pleiades néven futó új terv első lépésben egy olyan rendszer létrehozását tűzte ki céljául, amely egy petaflop (tehát ezertrillió művelet másodpercenként) számítási teljesítményre lesz képes. A 2009-re elkészülő rendszernek már megvan a továbbfejlesztett verziója is amely 10 petaflopos számítási teljesítményt produkál majd, előreláthatólag 2012-ben. A szuperszámítógépek feladata alapvetően az űrkísérletek és az ebben használt eszközök, járművek modellezése és használatának szimulációja.

Ez lesz az első nagyobb informatikai fejlesztés amit a NASA-nál hajtanak végre a 2004 óta. Az akkori fejlesztések körülbelül tízszeresére emelték a NASA számítási és szimulációs kapacitását, míg a mostani tuning nagyjából tizenhatszoros fejlődést jelent, a projekt második lépcsője pedig a tervek szerint ennek is tízszeresét eredményezi majd 2012-re.

 



Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.