Hirdetés

Robotruhával újra jár a lebénult zsoké



|

Balesete után újra járni tud a sportoló, egy bionikus ruha segítségével.

Hirdetés

Az ír zsoké, Jonjo Bright 2013-ban egy lovasbaleset következtében nyaktól lefelé megbénult, és úgy gondolta soha többé nem tud majd járni. Aztán kipróbálta az Ekso Bionics egyik „ruháját”, és megváltozott az élete.

Hirdetés

„Nem gondoltam volna, hogy képes leszek használni a gépet, mivel eléggé súlyos a sérülésem. Ezért fantasztikus volt, amikor elkezdtem járni vele” – mondta el Bright az ír Belfast Telegraph-nak. „Nagyon természetes érzés, egyáltalán nem robotszerű, mint ahogyan azt gondolnák.”


A ruhának három működési szintje van, hogy segítsen a mozgássérülteknek. Az első szinten a fizikoterapeuta szabályoz minden lépést gombok segítségével. Ezután már a páciens kezeli a gombokat és maga irányítja a mozgást. Legvégül pedig már maga a ruha lép működésbe, ha viselője megváltoztatja a testsúlyát – ilyenkor már gombokra sincs szükség.

A ruha működés közben


„Az Ekso ruhája olyan, mint egy védőpáncél, gyakorlatilag egy hordható robot” – mondta el az Ekso vezérigazgatója, Nathan Harding. Az Ekso ruhája az Ekso Bionics és az amerikai hadsereg közös munkájából, a HULC projektből nőtte ki magát. Ebben a katonáknak készítettek olyan segítséget, hogy akár 90 kilónyi felszerelést is tudjanak cipelni, sérülés nélkül.


Bright-nál még a várt szédülés sem jelentkezett. „Hihetetlen egy a gép” – mondta el a 20 éves zsoké. „Normál esetben, ha felállok, a vérnyomásom nagyon alacsony, és fáj a fejem, szédülök.  Ebben a ruhában mozognak az izmaim és jó a vérkeringésem. Talpon lenni és sétálni, a rosszullétek nélkül, fantasztikus érzés!”

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.