Hirdetés

Ennyi USB kell a tökéletes Oculus VR-szobához



|

A Roomscale élményhez nem is olyan könnyű összeállítani a megfelelő konfigurációt.

Hirdetés

Az Oculus elsődlegesen mindig is a 180 fokos érzékelés mellett volt, a konkurens Vive, majd a Touch kontrollerek megjelenése után azonban egyre többen kezdték követelni a teljes 360 fokos élményt. Egy extra harmadik szenzor beiktatásával természetesen már erre is lehetőségünk van, a felhasználók panaszai miatt a gyártó azonban fontosnak tartotta külön elmagyarázni, hogyan kell összeállítanunk az ideális konfigurációt.

Hirdetés

Az Oculus Roomscale teljes értékű élvezetéhez jelenleg három szenzorra van szükség, ezek pontos elhelyezését és használatát pedig egy négy részből álló cikksorozatban ismertetik. A második felvonásban az USB-portok kerültek terítékre, hiába feszít ugyanis a legerősebb számítógép az asztalunkon, rossz összeállítással máris búcsút mondhatunk az önfeledt játéknak.

Az Oculus ajánlása szerint két szenzor csatlakozóját USB 3.0 portokba, a harmadikat pedig egy USB 2.0-ba kell dugnunk. Egy átlagos USB 3.0 vezérlő ugyanis megközelítőleg 400 MB/s adatátviteli sebességet kezel, amit a harmadik eszközzel már meghaladnánk, így nincs értelme az elosztók használatának sem. Aki részletesen is elolvasná, hogyan kell berendezni egy VR-re optimalizált helyiséget, itt találja meg a gyártó leírásait.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.