Hirdetés

Mark Zuckerberg bíróságon tanúskodik a héten



|

Újabb felvonásához érkezett a Zenimax és az Oculus pere.

Hirdetés

A szokásosnál kellemetlenebb hete lesz Mark Zuckerbergnek, kedden ugyanis bíróság elé kell járulnia, hogy tanúskodjon a Bethesda játékkiadót birtokló Zenimax, továbbá az Oculus Rift VR-headsetet jegyző vállalat közti perben. Nem ő lesz az egyetlen illusztris vendég, az Oculus-t társalapító Palmer Luckey is kénytelen lesz tolerálni a Zenimax ügyvédeinek kérdéseit. A korábban sokat médiaszereplő Luckey egyébként még tavaly szeptemberben teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, ám ennek a per helyett inkább ahhoz lehet némi köze, hogy kiderült, miszerint a szilícium-völgyi de-facto standardtól homlokegyenest eltérő politikai nézeteket vall, így PR-os szempontból kellemetlenné vált az Oculus és a Facebook számára.


Hirdetés


A témára visszatérve a Zenimax még 2014-ben perelte be az Oculus-t azzal, hogy a legendás John Carmack átigazolásakor az id Software társalapítója a Zenimax tulajdonában álló információkat és technológiát vitt magával az új munkáltatójához. A Zenimax néhány további alkalmazottjával együtt Carmack éveken keresztül segített Luckey cégének a Rift headset működőképessé tételében, így nagyon nem tetszett a Bethesda tulajdonosának, hogy a többé-kevésbé informális, de jelentős befektetése ellenére egy fillért sem látott abból a 2 milliárd dollárból, amit a Facebook kifizetett az Oculus-ért.



A Zenimax szerint a felvásárlás idején a Facebook tudott a kérdéses technológiáinak ellopásáról, emiatt kell Mark Zuckerbergnek is tanúskodnia a bíróságon. Az Oculus szóvivője szerint teljesen alaptalan a vád, a felperes csak olyan pénzre hajt, amit nem keresett meg.


(Forrás: Business InsiderEngadget) | Nyitókép: Ludovic Toinel)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.