Obamának sem tetszik a titkosítás, ingyen LEGO-játék



|

Fontos újdonságok Google Fordítóban, visszafelé játszható platformer olcsón.

A Consumer Electronics Show utáni hét általában csendes szokott lenni, azonban idén nincs miért panaszkodnunk, valójában bővelkedtünk az írnivalóban. A hét legfontosabb történéseit itt és itt már összeszedtük, most nézzünk néhány főként Androiddal kapcsolatos történést!


Obamának sem tetszik a titkosítás

A felhozatalunk egyetlen nem specifikusan Androiddal kapcsolatos híre, hogy David Cameron brit miniszterelnök után Barack Obama is bejelentette, hogy nem tetszenek neki a hatóságok által lényegében feltörhetetlen titkosítást használó mobilos alkalmazások. Ez közel sem újdonság, azonban a franciaországi események után immáron kettő a világpolitika krémjében számon tartott politikus is megszólalt az ügyben, érzésünk szerint lesz még itt botrány.
 


A politikusoknak hivatalosan nem magával a titkosítással van problémájuk, hanem azzal, hogy sok esetben a hatóságok még érvényes bírósági végzéssel a zsebükben sem képesek hozzáférni a célszemélyek kommunikációjához. A kritikusok szerint ez rendben van, lévén az utóbbi másfél év botrányai alapján nyilvánvalóan nincs garancia arra, hogy a hatóságok képesek felelősségteljesen kezelni a sokszor rendkívül személyes információkat.


LEGO ULTRA AGENTS Antimatter

Úgy tűnik a LEGO nem képes leállni az ingyenes játékok készítésével, nem mintha kifogásunk lenne a praktika ellen. A LEGO ULTRA AGENTS Antimatter futtatásához tabletet ajánl a vállalat, minimum Android 4.0 operációs rendszerrel. A 200 megabájtos játék teljesen ingyenes, in-app vásárlások sincsenek benne, alacsony tartalmi besorolású.
 


Komoly újdonságok a Google Fordítóban

A napokban nagy frissítést kapott az androidos Google Fordító. A telefon kameráját egy idegen nyelvű szövegre irányítva immáron képes lefordítani a rajta található szöveget, továbbá 8 nyelv esetén (oda-vissza) az eredeti szövegre ráhúzott felületen mutatja meg a fordítást; elég futurisztikus. Ezen túlmenően egyszerűbbé vált a valós idejű hangfordítás használata is.
 


Spoiler Alert

Számítógépek után mobilokra is megérkezett a Spoiler Alert című játék, az ára 268 forint. A platformer érdekessége, hogy visszafelé kell játszani, azaz a pályák végétől haladunk az elejük felé, amely feltétlenül szokatlan elképzelés. A Spoiler Alert 26 megabájt helyet és Android 2.3.3 rendszert igényel.
 


Megjött a Falcon Pro 3.0

Megfigyeléseink alapján Olvasóink nem nagy twitterezők, azonban egyeseket talán érdekelhet a Falcon Pro nulláról újraírt, 3.0-s változata. A Material Design megjelenést kapott alkalmazás első blikkre ingyenesnek tűnhet, azonban az első Twitter-fiók bekötése 3,99 dollárba (1068 forintba) kerül, a további fiókok pedig 1,99 dollárt kóstálnak. Természetesen a megvásárolt bekötési lehetőségek „örökre” hozzáadódnak a felhasználói fiókhoz.


(Nyitókép: Joe Crimmings)

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.