A böngészők új titánjai? Töltse le és véleményezze!

Internet Explorer 8 és Chrome 2 beta - most már a PC World szerveréről közvetlenül is letölthető a két böngésző, melyektől gyártóik valami nagy durranást várnak. És Önök?

Kategóriák: Internet, Internet, Fókusz

Szerző: Bátky Zoltán 2009. március 20.

Több frontossá vált a böngészők háborúja, bár a mögöttük felsorakozott cégek mindegyike nagy versenytárs. A browserek világában az utóbbi években a Microsoft és a Mozilla párharcába alig szólt bele más, azonban a sok egyéb területen szintén nagyokat pofozkodó Microsoft-Google páros hadakozása a Chrome megjelenésével szintén belépett a böngészők csataterére.


A gyakorlat eddig egyre inkább azt mutatta, hogy a számítógéphez az átlagosnál jobban értők inkább Firefoxra tértek át, az Internet Explorer viszont azért még mindig jókora szeletet tarthatott meg a piaci részesedésből, köszönhetően annak, hogy a Windows beépített böngészőjeként egy átlagos felhasználó nem tudott, vagy nem akart alternatívát keresni. A Google ebbe a - kissé állóháborúvá dermedő - állapotba ékelődött be a Chrome böngészővel, melynek voltak még ugyan gyermekbetegségei az először közzé tett béta, majd az egyes sorszámú végleges verzióban is, ám sebesség tekintetében valóban elnyerte a hozzáértők tetszését. A további versenytársak egyelőre nem tudtak vagy még nem akartak beleszólni a trió harcába, ezért az Opera, Safari és társai (legalábbis PC-n) még mindig csak a raglista "követői" szekciójában tanyáznak a néha felbukkanó biztató hírek ellenére. Ezért a Microsoft és a Google is nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy következő generációs böngészőjük valami olyasmit villanthasson fel, ami miatt nagyot "durranthat" és elhúzhat a versenytársak elől.


A leggyorsabban reagáló: az Internet Explorer 8


Az Internet Explorer 8 az idő-faktor tekintetében mindenképpen nyert, hiszen március 19-ének estéjétől letölthetővé vált a legfontosabb platformokra. A www.microsoft.com/ie8 címről letölthető változatok ráadásul nem csakoperációs rendszerek, de nyelvek tekintetében is a bőség zavarát nyújtják, hiszen a kezdeti időponttól már akár magyarul is elérhető a böngésző.

20090320-internet-explorer-8.jpg 


A felhasználók a Microsoft új reménységétől leginkább sebességnövekedést vártak, de ugyanennyire fontos volt az is, hogy a jelenlegi webes szabványoknak sokkal uniformizáltabban feleljen meg a szoftver - bár azt egyelőre sokan kétlik, hogy valaha is eljuthassunk odáig, hogy ne kelljen a weboldalak készítésekor mindent külön optimalizálni Explorerre is, de talán egy fokkal könnyebb lesz ez a feladat a nyolcas verzió elterjedtével. Egy furcsa megoldással éppen ezért egy IE7-kompatibilitási módot is építettek az új verzióba, hogy a sokat kritizált előző változatra optimalizált oldalakat is jól megjeleníthesse.


Az agresszíven fejlődő: a Google Chrome 2.0 beta


Szintén most vált letölthetővé a Google böngészőjének legújabb változata, igaz, ez még nem a végleges build, csupán egy béta, mely a januárban kiadott fejlesztői előzetest követi. A WebKit és a V8 JavaScript motor használata szintén a sebesség növekedését vonja maga után - nem csoda, hiszen a felhasználók egyik elsődleges szempontja még mindig a weboldalak megjelenítésének gyorsasága. Emellett pedig a Chrome olyan újdonságokkal próbál kedveskedni, amik más versenytársaknál már a program részei voltak.

20090320-google-chrome-2.jpg 


Ilyen például a weboldal zoomolása, a teljes képernyős nézet, az űrlapok automatikus kitöltésének lehetősége, valamint olyan külső, beépülő alkalmazások futtatása, mint például a scriptek "beinjekciózására" használatos Greasemonkey, amely a Firefox egyik legnépszerűbb add-onja. Hogy azonban mik lesznek még a végleges böngésző újdonságai, arra csak következtetni lehet az olyan igazán újszerű megoldásokból, mint az ablakfülek teljesen megváltoztatott kezelése, amely már a bétában is helyet kapott (itt az egérrel a böngésző különféle területeire húzhatjuk az adott fület, így automatikus elrendezési sémákat kapunk).


Mit csinálnak a többiek?


A Firefoxról mostanában nem hallhatunk hatalmas újdonságokat, egyelőre szolgaian érkeznek a hármas verzióhoz kapcsolódó frissítések, melyeket automatikusan tölt le és installál a rendszer. Egyértelmű, hogy a megjelenés gyorsaságával már nem versenyezhetnek a Mozilla mérnökei, így a legvalószínűbbnek azt tartják a szakértők, hogy a következő Firefox megjelenését nem sietik majd el, ellenben nagyon szofisztikáltan újratervezett böngészőre számíthatunk. A Safari legutóbb a Peacekeeper teszt kapcsán került reflektorfénybe - a 3DMark tesztekről híres Futuremark fejlesztése ugyanis a Safari 4-et hozta ki egyértelmű győztesként a böngészők sebességének versenyében.


Döntse el a kérdést Ön is, töltse le tőlünk közvetlenül a böngészőket!


A PC World fórumának böngésző-szekciójában pedig kitárgyalhatja a személyes tapasztalatokat, érveket és ellenérveket!
Internet

Kapcsolódó galéria

Írja le gondolatait a témáról!

Név:
Kód:

g.rudi 2009-04-15 17:32:12

Általában amit egy böngésző tud, azt a Firefox biztos, hogy egy kiegészítővel tudja pótolni.

Másrészt, amikor azt mondják, hogy az FF gyors, nemcsak a böngészőmotor, JavaScript betöltésének a sebességére kell gondolni, hanem, arra is, hogy a kiegészítőkkel olyan elképesztően testreszabható, hogy sokkal gyorsabban lehet a dolgokat elérni. Pl.: gyorsan lehet vele keresni (lásd: DropZones).

The-me 2009-04-15 17:27:35

Hát szerintem amennyi újdonságot soroltak fel erről a 2 böngészőről, annyi újdonság van a többiben is... SŐT! Míg az ie8 (amit egyébként kipróbáltam, és az első dolga az volt, hogy amikor megnézném az egyik felesleges újdonságát, lefagyott...) azzal szenved, hogy "elkezdje" támogatni a szabványokat, az összes többi a 100%-ra hajt, és egyelőre ezt csak az Opera (legújabb), Safari 4, meg a Chrome tudja, illetve a Firefox 93 %-osan. (Acid 3 teszt) Úgy gondolom, hogy az első a szabványok támogatása (egyrészt a kódot írók miatt, másrészt a felhasználóknak, hogy azt jelenítse meg mindenkinek, amit másnak is), és a második a gyorsaság (persze csak ha ilyen tizedmásodpercekről beszélünk). Ha minden szabvány rendben, akkor lehetünk gyorsak (a szabvány amúgy is segíti a gyorsaságot a szabványos kóddal). Én azt mondom, hogy ez után már mindenki maga válogatja, hogy melyik böngésző a kedvence, és szívem szerint a Firefox-ot szeretem a nagyszerű kiegészítői miatt,

The-me 2009-04-15 17:27:16

de eliserem, hogy a többi is nagyon jó (Opera, Safari, Chrome). A lényeg, hogy bármit használhatsz, csak az ne legyen Internet Explorer!

aljuzer 2009-03-26 17:51:20

Nos minden fuvaros saját lovát dicséri.Minden felhasználo más,más Igényű, Firefox.,Opera,I.E-7,Crome használhato,csak más más az Igény,és elvárás,Csodára várni kell.Használja mindenki azt ami számára kézen fekvő.

iceman01 2009-03-23 09:24:05

Egyetértek apacsekkel, lehet, hogy sebességben elmarad az élmezőnytől (már tizedmásodperccel), de hamarosan jön a Carachan motorral dolgozó Opera, amely változást hozhat.
Egyébként vita nélkül a legsokoldalúbb és leghasználhatóbb böngésző.

apacsek 2009-03-21 18:38:36

"A Firefoxról mostanában nem hallhatunk hatalmas újdonságokat" az operáról v.hogy mindenhol megfeledkeznek, az összehasonlítások során. Én mindet lipróbáltam, de mindig rájövök hogy az összes együtt tud talán annyit mint az opera. Az a csúcs...

mogyő 2009-03-20 17:18:02

most nézegetem őket:
a gugli már elsőre is rettentően gyors volt.
IE8? Nagy, lomha, a kaspersky kiakadt tőle

Tempefőy 2009-03-20 14:06:22

Az Explorer 8-at letöltve egész kellemes meglepetésben volt részem, bár ez az IE7-megjelenítő valóban vicces, amellett, hogy jó fícsör, marketing-öngól saját maguknak, elismerve, hogy tényleg sz.r volt az IE7.

A Chrome meg gyors, de valahogy még nem tudtam hozzászokni, minden nagyon máshol van meg másmilyen.

Legfrissebb hozzászólások

Thermaltake Level 10 GT: frissült az...
"17 KG!!!! Ez üresen is rohadt nehéz ám akkor! "

2012-02-06 21:31:56

Minden nappal egyre kisebb a Föld tömege
"Ez igaz, de szart se érünk mi így, ennyien. Hiába leszünk zöldek, a világ..."

2012-02-06 16:43:24

Minden nappal egyre kisebb a Föld tömege
"Az egy dolog, hogy ezért nem fog elfogyni, de igen is vigyáznunk kell rá,..."

2012-02-06 16:30:07

48 különleges mobilalkalmazás
"Hasznos kis progik.Ha fizetösek általában,csak Bank Kártyás,ill Pay_Pal modon..."

2012-02-06 08:55:19

Olcsón mesefilmek, ingyen Delta és...
"Elnézést!!magán vélemény!! Sokan már nem nézik szinte semennyit az alábbi..."

2012-02-06 08:48:44